Elmondta, hogy Ausztriában szolgál, hitoktató. Meglepte, hogy megszólítottuk, így eleinte tartózkodó volt. Később egészen megnyílt, s mivel súlyosan látássérült vagyok, hagyta, hogy szakállas arcát megérintsem az ujjaimmal. Megajándékoztam az irgalmas Jézus ikonjával, erősen a szívéhez szorította. Mélyen érintette a képen olvasható felirat: Jézusom, bízom benned! Úgy mondta: gyakran hallja Jézus hangját, és megtapasztalja irgalmas szeretetét az életében. Amikor szerzetesi nevéért imádkozott, olyan új nevet kért Istentől, amely Jézusra mutat. Örömmel fedezte föl, hogy a Jézus-ikon glóriáján látható görög monogram jelentése megegyezik az ő kopt szerzetesi nevének jelentésével. Választ kapott az imádságára.
Beszélgetés közben egy rendőr biztonsági okokra hivatkozva szétválasztott minket. Mi a templom ajtaja elé kerültünk, ő pedig a másik oldalra, a kerítés mellé. Egyedül állt ott, senki sem szólt hozzá. A rendőrök sorfala választott el tőle, akik nem engedték, hogy a közelébe menjünk.
Úgy éreztem, a hétköznapi életben is éppen ilyen falak emelkednek fehérek és feketék között, mint amilyet most a rendőrök állítottak fel közöttünk. Megértettük, hogy az ő feladatuk a pápa védelme, mégis úgy éreztük, tovább kell folytatnunk a beszélgetést szerzetes barátunkkal. Megkerültük a templomot, és a kerítéshez érkeztünk, amelynek magányosan nekitámaszkodott. Egyszeriben életre kelt az ikonon látható jelenet üzenete: Jézus belép a zárt ajtón. Ő képes volt átjönni a zárt ajtón, és most is ő segített nekünk áttörni a falat. Mielőtt végül elköszöntünk Bizsimi atyától, még megáldott minket, s imádkozott értünk. Fohásza hamar meghallgatásra talált, mert hazafelé tartva nem állítottak meg minket a rendőrök, és a diplomáciai autók biztonságos közlekedését sem akadályoztuk.
Ez a példa megerősítette bennem a hitet, hogy Istennél semmi sem lehetetlen. Ő mindig előrevezető utat mutat életünk nehéz helyzeteiben – ha nyitott szívvel odafigyelünk rá.
