A „déli gonosz” támadása ellen

Akik imádkozzák ezt a szertartást – nem csupán a papok! –, Jézust kísérhetik el szenvedései útján. Ugyanakkor húsvéti misztériumának részeseivé is válhatnak, mert a végén felcsillan a végső célba érkezés, a feltámadás reménye, sőt biztos tudata is. Ehhez azonban el kell viselni és le kell győzni a gonosz támadását.

A hatodik imaóra elején álló három zsoltár közül az elsőben a szörnyű szenvedéseket kiálló Jézussal együtt könyöröghetünk Istenhez a szabadulás lehetőségéért, „mert idegenek támadtak föl ellenem, és erősek keresték lelkemet” (Zsolt 53,5). A másodikban pedig ugyancsak vele folytathatjuk: „Szívem megháborodott bennem, és a halál félelme szállott rám. Félelem és reszketés jött rám, és sötétség borított be engem” (Zsolt 54,5–6). A harmadik zsoltárban viszont az Úr bizalmával imádkozhatjuk: nem kell félni „a déli gonosz támadásától” (Zsolt 90,6). Sokan és sokféle módon értelmezték már a „déli gonosz támadását”. Leginkább arra kell itt gondolni, hogy az élete delén járó embert támadja a gonosz. Azt akarja sugallni, hogy nincs értelme az istenes életnek, és még itt az utolsó lehetőség a váltásra, az élet más elvek szerinti folytatására. Persze, ez az ő legnagyobb hazugsága! Mert egyedül olyan életet érdemes élni, amely a végső célba, az üdvösségbe vezet.


Az imaóra nagyböjtben imádkozott tropárja ismét a Jézus-esemény egy részletét tárja elénk, amely megalapozza a szertartás idejét: „Kit a hatodik nap hatodik órájában keresztre szegeztek, töröld el Ádámnak a Paradicsomban elkövetett bűnét, semmisítsd meg vétkeink adóslevelét, és üdvözíts minket, Krisztus Istenünk.” Bűnös mivoltunk tudatában a kereszt alatt álló és a szenvedésekben részt vevő Istenszülőt kérjük közbenjárásra az említett üdvösség eléréséhez, amit Fia úgy tett lehetővé, hogy „érettünk önként szenvedett”.

Talán legszebb része az egész imaórának a következő himnusz: „Üdvösséget szereztél a földön, Krisztus Istenünk. Kiterjesztéd legtisztább kezedet a kereszten, hogy összegyűjtsd a pogány nemzeteket, akik ezt kiáltják néked: Uram, dicsőség néked.”

A záró imádságban újra megjelenik a kereszt elszenvedése által szétszakított „adóslevél”, valamint az a gondolat, hogy ezzel Jézus legyőzte az ellenünk támadó gonoszt. Így már mi is győzedelmeskedni tudunk – a „megközelíthetetlen örök fényt” tartva a szemünk előtt – akár a déli verőfényben ellenünk támadó gonosz fölött is. Legyen valóban így!