Megítélésünk szerint az ember és környezete témájának vizsgálatakor elsőként arra a közfelfogásban érvényesülő szélsőséges szubjektivizmusra kell felfigyelnünk, amely a személytől függetlenül nem ismeri el az értelemmel nem rendelkező tárgyi világ objektív méltóságát és e létezők tiszteletének szükségességét, amikor az ember a haszonelvűség szintjén túl nem vesz tudomást a létezők világáról.
A zsidó-keresztény felfogás alapjaiban hozott újat az ember és a természet viszonyának szemléletmódjában, amely lényegét tekintve abban áll, hogy Isten teremtette a világot, s azt az emberre bízta, hogy felelősen uralkodjon felette, és vezesse tovább a fejlődésben. A keresztény teológiában ennek megfelelően nagyon letisztult tanítással találkozhatunk a teremtett világhoz való felelős emberi magatartást illetően. Ennek bizonyságául hadd utaljunk a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Felelősségünk a teremtett világért című körlevelére. Éppen a keresztény természettisztelet meglétének és bizonyos mértékű érvényesülésének kell tulajdonítanunk annak a felelős szemléletmódnak a meglétét, amely eddig is megőrizte az emberiséget a mostaninál is súlyosabb krízishelyzet kialakulásától. Valljuk ezt annak ellenére is, hogy tudjuk, ma sem minden természetvédő egyben istenhívő is. Viszont szembetűnően sok vallásos ember van közöttük.
Amikor az ember ráébred a természettel fennálló sajátos viszonyára, vagyis felismeri, hogy ez az egész világ érte van, akkor ébred rá egyedülálló felelősségére is, amelyet kikerülhetetlenül viselnie kell. Erről a megrendítő felismerésről ír a költő ihletett szavakkal:
Tudod, hogy érted történnek mindenek – mit búsulsz?
A csillagok örök forgása néked forog,
és hozzád szól, rád tartozik, érted van minden dolog
a te bűnös lelkedért.
(Babits Mihály: Zsoltár férfihangra)
Korunk emberének sokkal több és mélyrehatóbb lehetősége nyílik a természet rendjébe való beavatkozásra, mint korábban bármikor (például atomfizika, genetika és így tovább). Ezért cselekedeteinek következményei is súlyosabbak és veszélyesebbek, ha nem elegendő felelősséggel párosulnak.
Minden kétséget kizáróan az ember privilegizált helyet kapott a világban. Viszont el kell jutnia arra a felismerésre, hogy jelenlétét a világban teremtett létnek fogja fel, vagyis tudnia kell, hogy léte nem önmagától fennálló, hanem a Teremtőtől kapott ajándék. Kell, hogy egyszerre átérezze teremtett voltából fakadó kicsinységét, ugyanakkor ráébredjen arra is, hogy léte a teremtett világban olyan kimagasló értékű, hogy ő az a teremtmény, akiben az egész teremtett anyagvilág kapcsolatot talál a Teremtővel. Számunkra nem kétséges, hogy a természettudományok és a hit erőszakos szétszakítása vezetett az ember és a teremtett világ eredendően szép kapcsolatának megromlásához, korunk ökológiai válsághelyzetéhez. Albert Einstein szavai jutnak eszünkbe, aki ekképpen vélekedett: „A vallás tudomány nélkül vak, a tudomány vallás nélkül béna.”
Befejezésül szabad legyen utalnunk arra is, hogy a katolikus teológia nemcsak a halhatatlan emberi lélek, hanem a materiális test megdicsőülését is várja, sőt az egész teremtett világ átalakulását vallja. A keresztény ember számára tehát nem közömbös a teremtett világ sorsa. Istentől kapott feladata, hogy uralkodjon a teremtményeken, és a világ fejlődését úgy irányítsa, hogy az minden ember számára valóban a remény és a lehetőségek hordozója legyen.
A szerző szombathelyi megyés püspök
