Ám felvetődik bennem a kérdés: hol van a buszmegálló eleje és vége? Mit tegyen az az ember, aki csupán áthalad a megállón, nem a járműre vár? Tudom, ez szőrszálhasogatás, ám ha valaki ötvenezer forintra akarna megbüntetni, bizony nekiállnék ezen vitatkozni. Szerintem a szándék helyes, de végrehajthatatlan.
Ezekről merengtem egy buszmegállóban a rendelet hatályba lépésének napján, amikor elindult egy busz. Harmincévesnél alig lehetett öregebb. Kipufogója hatalmas fekete füstöt okádott; égig ért a korom, amikor zörögve továbbindult. De sem a kereke, sem az ajtaja nem esett ki – manapság már ennek is lehet örülni. Mellettem egy férfi krákogott, majd hatalmasat köpött, egy lány pedig, miután befejezte tízóraiját, az aszfaltba égett rágógumik közé, a földre dobta a zacskót, amelyből táplálkozott.
Elgondolkodtam. A dohányzás valóban káros az egészségre. Annak is, aki rágyújt, és annak is, aki a környezetében kénytelen szívni a füstöt. A legjobb az volna, ha a Földről minden bagó eltűnne. (Ez persze lehetetlen, mert minden államnak hatalmas bevételt jelent a dohányipar megadóztatása.) De a rendeletek, a törvények mit sem érnek, ha maga az állam vagy az önkormányzat nem mutat jó példát, továbbá ha az emberekben nem ébresztjük föl az igényt arra, hogy környezetüket rendben tartsák: ne csupán a lakásukat takarítsák, hanem a közös terek, a közterületek tisztaságára is ügyeljenek.
