A Budavári Palota évszázadai

A középkori palota a törököktől való visszafoglalásakor jelentős mértékben megsérült. Nem is annyira az ágyúlövésektől, inkább a lövedékek nyomán gyorsan terjedő tűztől pusztultak el az épületek. A harcok befejezése után a budai várerőd katonai parancsnoksága számára készítettek terveket az újjáépítésre. Az épület az 1723-as tűzvészben leégett, majd 1742-ben a tetőszerkezete is beomlott. „Édes Hazánk és Nemzetünk dicsőségére és boldogságára Budán építendő Királyi Residentiát” – írta Pálffy János nádor 1748-ban.

 

Az úgynevezett kis trónterem falrekonstrukciója a kiállítás egyik látványossága. Mária Terézia korában a barokk palota díszemeletén volt a királynői oldal. Az audienciatermen keresztül vezetett az út egy sarokhelyiségbe, a királynő fogadótermébe. Eredetileg állt itt egy vörös bársony baldachin, a falakon pedig hat németalföldi falikárpit és egy életnagyságú Mária Terézia-kép függött. A terem kárpitja az 1850-es évektől karmazsinvörös volt: selyemből, úgynevezett ananászdamasztból készült. A fal 2012–13-ban készült el, a damasztot pedig egy német selyemgyártó cég rekonstruálta.

 

Mária Terézia 1771-ben visszahozatta Raguzából (ma Dubrovnik) Szent István karereklyéjét, és a palota kápolnájában helyeztette el. 1778-ban a kor neves építészével, Franz Anton Hillebrandttal centrális kápolnát emeltetett a Szent Jobb számára az északi palotatömb udvarán. Hauszmann Alajos ezt a XIX–XX. század fordulóján lebontatta. A kiállításon látható a Szent Jobbkápolna építészeti rajza 1778-ból.


 

József nádor időszaka 1795-től 1847-ig tartott. A nádor és harmadik felesége, Mária Dorottya főhercegnő biedermeier portréja fontos dokumentuma a kiállításnak. 1839-ben a kápolna altemplomát a nádori család temetkezőhelyévé alakították, amely ma is látogatható. Jól jellemzi a nádor korszakát a következő idézet Novák Dánieltől, 1837-ből: „Amennyire a királyi lakosztályok kitűnnek pompájukkal és a bennük lévő drágaságok értékével, épp ilyen meglepő a főherceg és a főhercegné lakosztályaiban uralkodó nemes egyszerűség, ahol a hasznosság az ízléssel összefonódva jelenik meg.”

 

A kiegyezést követően felmerült a budai palota királyi rezidenciává fejlesztésének igénye. Az 1850-es években ugyan a palotát tovább építették, modernizálták, de még így sem felelt meg igazán a korabeli igényeknek. Az igazi nagyszabású átépítés a XIX. század végén kezdődött meg. Ybl Miklós halála után Hauszmann Alajos kapott megbízást az épületkomplexum megtervezésére. A millennium évében döntöttek arról, hogy északi irányba is megkettőzik a barokk épülettömböt, oly módon, hogy a két rész találkozásánál a dunai homlokzat középtengelyébe egy kupolát emelnek. Mire 1905-ben elkészült ez a rendkívüli létesítmény, Európa egyik legnagyobb és legszebb királyi rezidenciája lett.

 

1897-ben határozták el, hogy három történelmi díszhelyiséget építenek a palotába neoreneszánsz stílusban, a Hunyadi, a Habsburg és a Szent István Termet. A Hunyadi Terem oldalfalaira nyolc nagyméretű festményt rendeltek Benczúr Gyulától. Csak kettő készült el, az egyik látható a kiállításon, címe: Mátyás fogadja a pápa követeit. Ezt a falat is rekonstruálták, a kép és a szépen kidolgozott faburkolat a bíbor háttérben nagyszerűen érvényesül. „Válasszuk történelmünk kimagasló mozzanatait, díszítsük a termeket oly stílusban és lássuk el oly attribútumokkal, amelyek az akkori művelődési és művészi viszonyokat tükrözik vissza, és nevezzük el azokat a nagy királyok szerint” – adta meg a programot Hauszmann 1897-ben.

 

Az egykori berendezési tárgyakból is jó néhányat láthatunk a kiállításon. A legtöbbjükről ugyan már nem lehet azonosítani, hogy melyik enteriőrben használták őket. A kiállítás pazar darabja az aranyozott bronz kandallóóra a XIX. század első feléből, valamint a sévres-i porcelánváza aranyozott bronzdíszekkel. Láthatunk még fotókat a XIX. századból a budai várhegyről, a Tabán felől és a pesti oldalról.

 

Horthy Miklós kormányzó 1920 áprilisában költözött be a királyi palotába. A két háború között az egyetlen jelentősebb építés a Corvin könyvtárterem létesítése volt.

 

A kiállítás utolsó harmadában az 1945-ös háborús pusztítással és az 1960-as évek utáni újjáépítéssel ismerkedhetünk meg a falakon elhelyezett képek, dokumentumok segítségével. 1945-ben a budai Vár a németek legutolsó védelmi övezete volt. Amikor bezárult az orosz gyűrű Budapest körül, elkezdődött az ostrom. A kiállított fotók alapján jól látható, milyen kegyetlenül szétlőtték a várat és környékét. Kilyuggatott, csupasz falak, törmelék mindenfelé. A képekről úgy tűnik, ezt talán már sohasem lehet helyrehozni. Ami nagyjából igaz is. A tetőzet, a kupola szinte teljesen leégett. A berendezés egy részét még az ostrom előtt elszállították, jó része sohasem került elő.

 

A Kádár-korszakban hosszú ideig nem nyúltak a palotához; először a lakáshiányt kellett megoldani. Az 1950-es években, amikor az átépítési munkák megkezdődtek, az elbontott épületelemeket nem őrizték meg és nem dokumentálták. 1959 nyarán a várpalota kulturális célú hasznosításáról döntöttek az illetékesek. Először a Budapesti Történeti Múzeum nyílt meg itt 1967-ben, majd a Nemzeti Galéria 1975-ben.

 

Most megint egy új fejezet kezdődött a régi fényére váró épületegyüttes történetében…

 

Fotó: Mészáros Ákos