A bizalom követei az EU központjában

Alois testvér, a taizéi közösség perjele még a múlt ősszel, afrikai látogatása alkalmával, Kenyában írta meg a találkozóra azt a levelet, amelynek főbb gondolatai az idei év során a taizéi elmélkedések témái lesznek, egészen a következő találkozóig, amely Lengyelországban, Poznanban lesz. Az ökumenikus közösség vezetője a Kenyai levél mellett interneten közzétette az Európai Unióhoz címzett gondolatait is. A nyitott és szolidáris Európáért című levélben Alois testvér a népek közti kiengesztelődésről, az erőforrások egyesítéséről és az egyes népek sajátosságainak figyelembevételéről ír. A békéről „nem mondhatjuk, hogy egyszer s mindenkorra a miénk, minden nemzedéknek fenn kell tartania, újra meg kell szilárdítania azt” – olvashatjuk az üzenetben, amelyben a taizéi közösség vezetője a globalizációval kapcsolatos gondolatait, kérdéseit is megfogalmazza: „Vajon a növekedésben való részesedés reménye nem késztethetné-e még inkább nagylelkűségre a gazdag országokat, hogy befektetéseikkel a fejlődő országok javát szolgálva egyidejűleg méltóbb módon, nagyobb felelősségtudattal fogadják az ezekből az országokból érkező bevándorlókat is?” A pénzügyi válsággal kapcsolatban pedig felveti a kérdést: „A világ társadalmának kiépítésében mire helyezzük a hangsúlyt, mi élvez elsőbbséget? Miféle fejlődésre törekszünk?” Alois testvér a keresztények jelen helyzetbeli felelősségéről is szól az Európai Uniónak címzett üzenetében.

„Aki önként vállalja az egyszerűséget, az képes ellenállni a jómódúakra jellemző fölösleges fogyasztásnak, és tud küzdeni a társadalom kirekesztettjeire kényszerített szegénység ellen. Másrészt a keresztények a megbocsátás lépéseinek ösztönzésével is hozzájárulhatnak a nyitott és befogadó Európa kialakításához. Ahhoz, hogy előrelépjünk a megbocsátás útján, le kell mondanunk az elszenvedett sérelmek továbbörökítéséről. Ez nem a fájdalmas múlt elfeledését jelenti, hanem emlékeink gyógyítását-gyógyulását a megbocsátás tette által. A megbocsátás megszakítja a sérelmek nemzedékről nemzedékre áthúzódó láncolatát, amely az előítéletek melegágya. Megbocsátás nélkül nincs jövője társadalmainknak.”

2008. november 26. és 30. között Nairobiban gyűltek össze a fiatalok Kenya különböző vidékeiről, más afrikai országokból, illetve földrészekről. Ezt a találkozót a bizalom világméretű zarándokútjának részeként a taizéi közösség készítette elő. Résztvevőit nyolcvan különböző felekezetű egyházközség, gyülekezet látta vendégül. „Az ifjúsági találkozó hozzá kívánt járulni a testvéri kapcsolatok erősítéséhez és azoknak az előítéleteknek a felszámolásához, amelyeket a népek közötti kapcsolatok hiánya és történelmi sebek okoztak” − írja a Kenyai levélben a taizéi perjel. Alois testvér a világban tapasztalható társadalmi egyenlőtlenségekről szólva − csakúgy mint az EU számára megfogalmazott felvetésekben − a globális fejlődés elveire kérdez rá. Annak érdekében, hogy a műszaki és gazdasági fejlődés több emberséggel járjon karöltve, nem mondhatunk le a létezés mélyebb értelmének kereséséről. A sokakban jelentkező fásultság és zavarodottság felveti a kérdést: milyen forrásból táplálkozik életünk?

Évszázadokkal Krisztus előtt Izajás próféta rámutatott egy forrásra, amikor ezt írta: „Akik az Úrban bíznak, új erőre kapnak, szárnyra kelnek, mint a sasok.” A forráshoz azonban hosszú út vezet: életünk vállalása, önmagunk elfogadása, sőt felülmúlása. Alois testvér így biztat: fogadjuk el tehát magunkat úgy, ahogy vagyunk, olyannak is, amilyenek nem vagyunk, egészen odáig menve, hogy vállaljuk azt is, amit nem magunk választottunk, mégis hozzátartozik életünkhöz. Alkotó emberként bátran építkezzünk abból is, ami nem tökéletes bennünk! Biztosan szabadságra fogunk találni. Életünket még súlyos terheink ellenére is Isten ajándékaként vehetjük kezünkbe, minden napját Isten jelenlétében tölthetjük.

Istennel élve pedig nap nap után feltehetjük magunknak a kérdést: minek a meghaladása szükséges most, miben kellene felülmúlnom önmagamat? Nem feltétlenül arról van szó, hogy „többet tegyünk”. Isten sokkal inkább arra ösztökél bennünket, hogy egyre jobban szeressünk. S mivel a szeretet egész valónkra igényt tart, hogy megnyilvánulhasson, egy percig se késlekedjünk, hanem máris keressük annak útját- módját, hogyan fordulhatnánk szeretettel embertársaink felé.

A Kenyai levélben a fiatalok elmagányosodásáról is ír a taizéi perjel. „Túl sok fiatal érzi úgy, hogy magára maradt belső útkeresésében. Ketten vagy hárman már egymás segítségére lehetnek az egymással való osztozás megvalósításában, a közös imádkozásban, bekapcsolva olyan társakat is, akik inkább vallják magukat kételkedőnek, semmint hívőnek. Az életüket egymással ilyen módon megosztó fiatalok számára komoly támaszt jelenthet az egyház helyi gyülekezete. Bárcsak a szívbéli jóság és bizalom helyévé válnának gyülekezeteink és ifjúsági csoportjaink, ahol befogadó szeretettel figyelnek a leggyengébbekre!”

A levél végén Alois testvér ismét a társadalmi igazságtalanságok ellen emeli fel szavát, és arra biztat, „ha küzdeni akarunk az anyagi javak igazságosabb elosztásáért, feltétlenül meg kell szereznünk az ehhez szükséges hozzáértést, szaktudást. A tanulmányokban és a szakmai képzésekben való állhatatos kitartás is mások hatékony szolgálatának megnyilvánulása lehet. A szembeötlő szegénység és botrányos igazságtalanság mellett létezik kevésbé látható szegénység is. Ezek egyike a magányosság. Bárhol éljünk is, egyedül vagy másokkal karöltve azt keressük, hogy mit tehetünk a nyomorúságos, reménytelennek tűnő helyzetekben. Fel fogjuk fedezni Krisztus jelenlétét ott is, ahol egyáltalán nem számítunk rá. A feltámadt Krisztus jelen van köztünk, az emberek között.

Előttünk jár a részvét, a könyörületesség útjain. És Szentlelkével megújítja a Föld arculatát.”

 

 

 

 

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..