A Genezáreti-tó a Jordán-árokban található, felszíne kétszázkilenc méterrel a tengerszint alatt van. A környező hegyekből lecsapódó szelek vagy a délről érkező meleg levegő a tavon gyakran okoz hirtelen viharokat, melyek sokszor éppolyan gyorsan el is múlnak.
Az evangéliumi történet számos utalást tartalmaz Jónás könyvére és a 107. zsoltárra. Jónás próféta hajóra szállt, de nemsokára nagy vihar támadt a vízen. Ő a hajóban aludt. A nagy szél és a hullámok miatt a hajósokat félelem fogta el. A kapitány felébresztette Jónást, és a szemére vetette, nem törődik azzal, hogy az egész hajó elvész (Jón 1,4–12). A 107. zsoltár pedig ezt írja: „Szavával vihart támasztott, magasba emelte a hullámokat. (…) Szorult helyzetükben az Úrhoz kiáltottak, s megmentette őket minden félelmüktől. A vihart szellővé szelídítette, s a tenger hullámai elcsitultak. Örültek, hogy nagy csendesség lett, s elvezette őket az áhított kikötőbe” (Zsolt 107,25–30). Az evangéliumi elbeszélés azt hangsúlyozza, hogy Jézus nagyobb, mint Jónás, sőt, benne az élő Isten van jelen, aki képes lecsendesíteni a tenger háborgását.
A viharba került csónak egyébként ismert motívum a korabeli zsidóság körében. A Naftali végrendelete című apokrif irat Jákobot és fiait ábrázolja a viharzó tengeren egy csónakban, s ezzel előre jelzi az Izraelre váró megpróbáltatásokat (Test. N. 6).
Jézus a hajó végében egy párnán alszik. Ő végtelen nyugalommal és bizalommal az Atya kezébe helyezi az életét. Milyen jó volna tudnunk az életünk viharaiban, hogy Jézus ott van velünk! Talán úgy tűnhet, hogy alszik, nem segít, de aztán majd parancsol a szélnek, és nagy csendességet ad.
1996-ban II. János Pál pápa sok olyan pappal együtt ünnepelte az aranymiséjét, akiket 1946-ban szenteltek. Köztük volt Anton Luli jezsuita atya is Albániából. Anton Lulit 1947-ben egyéves papként letartóztatta a kommunista hatóság, és csak az 1989-es amnesztiával került végleg szabadlábra. Hetvenkilenc éves volt ekkor. A fél életét elrabolták tőle. 1947 karácsony éjszakáján lehozták a cellájából, letétették vele a ruháit, elverték, majd a kezeinél fogva egy vastag kötéllel felakasztották. Ott lógott órákon át a hideg kínzóhelyiségben. Amikor már a halálán volt, az utolsó pillanatban oldották le a kötélről. Aztán újra elverték. Anton Luli azt mondta, ezen a karácsonyon értette meg egészen, mit is jelent az, hogy Isten ember lett, és meghalt értünk. Ugyanakkor azt is elmondta, a börtönévek alatt mindig érezte, hogy Krisztus ott van mellette. Igen gyakran hatalmas öröm járta át a lelkét emiatt. Mindig papnak tudta magát, aki Krisztus, az Örök Főpap nyomdokain jár. Azt vallotta, hogy papnak lenni annyit jelent, mint szeretni. Sok mindent el tudtak tőle venni, de a szeretet nem tudták kitépni a szívéből. Nem sokkal a szabadulása után az utcán találkozott az egyik legkegyetlenebb kínzójával. Nagy szánalmat érzett iránta. Odalépett hozzá, és átölelte.
Krisztus velünk van az életünk mélypontjain is, a viharok idején is. Tudok-e bízni benne? Meg tudom-e őrizni ilyenkor is a bizalmamat, szeretetemet?
