Mária és Márta története évszázadok óta feleleveníti az aktív tevékenység és a Krisztust szemlélődve követő életforma közötti feszültséget.
Ez azonban csak látszólag feszültség. Mindennapjainkban sokkal inkább a fontos és a sürgős, sürgető között akarunk dönteni, döntést hozni. Fontosnak tartjuk az értéket, amely a végső célnak megfelel. Fontosnak tartjuk a pillanat megragadását a múlt és a jövő között. A pillanat, amikor krisztusi módon döntök, valójában a szentségre törekvés pillanata és megélése. Fontos a pillanat megragadása, hiszen ezáltal a teremtést magát élem meg – az élet méltóságát, az élet szabadságát, az élet felelősségét. Fontos az érték, amiért mindent eladok, csak hogy azt az egyet megnyerjem (Mt 13,44). Mit ér, ha az egész világot megnyerem is, de a lelkem kárát vallja (Mt 16,26)? Futok a kitűzött cél felé (Fil 3,14), csak hogy Krisztust magát megnyerjem. Krisztus ismeretéhez mérten mindent szemétnek tekintünk (Fil 3,8), s ezzel szemben mindennapi feszültségként – akár lelki teherként – éljük meg a mindennapi dolgok sürgető voltát.
Kettős élmény ez, hiszen Krisztus szeretete sürget minket (2Kor 5,14), hogy most azonnal tegyük a jót; ugyanakkor köt bennünket a szeretet hierarchiája, hogy mit kell, mit szükséges, mit lehet előbb és mit utóbb megtenni, a szeretet rendjének megfelelően.
Nem az aktivitás és a szemlélődés szembeállítását éljük meg, hanem az üdvösséges pillanatot, a pillanat megragadását: most van itt a kellő pillanat, most van itt az üdvösség napja (2Kor 6,2)!
Természetesen sokszor sürgetővé válnak félelmeink, elvárásaink, vagy egyfajta hamis nyugalomnak a megszerzése: „kész van”, „megcsináltam”, „elvégeztem”, „nem kérhetnek számon”. Ott van sürgető voltával egyfajta hamis mindenhatóságnak a megélése: „uralom azt, ami az enyém, irányítok és kontrollálok mindent”, vagy sok esetben érint az „el tudtam intézni, még ezt is meg tudtam csinálni” kísértése.
A jobbik részt választani azonban azt jelenti, hogy átengedem magam a Szentlélek irányításának. Szüntelen szem előtt tartom a végső célomat, ami az üdvösségem. Nem engedhetek a középszerűségnek: a „nekem így is jó” mondatainak, az „ez még belefér” alkudozásának vagy olyan kényelemnek, ami szűkössé akarja tenni Isten táguló terét és lehetőségét gondolatomban, döntésemben, cselekedetemben, életemben.
Szükséges a készséges lelkület kialakítása és megélése; késznek lenni a jóra. Ezért fontos, hogy biztos és állandó pontként jelenjék meg az életemben az imádság, a szentírásolvasás, a lelki vezetővel való beszélgetés és a szentgyónás rendszeres elvégzése.
Ugyanígy fontos az állapotbeli kötelességem gyakorlása, hivatásom megélése. Emellett a krisztusi logikában nem megkerülhető – nem is akarjuk megkerülni – az áldozatoknak és a keresztnek a türelmes hordozása sem, ami nem tűnik eredményesnek vagy hasznosnak, de ebből fakad az élet.
Ezért választja a jobbik részt az édesanya és az édesapa, amikor egy életre szólóan elkötelezik magukat egymás mellett. Ezért választja a jobbik részt a betegségét, magányát hordozó idős ember, a szemlélődő szerzetes, a mások életét konkrét cselekedetekkel segítő szerzetes, ápoló, tanár. Ezért választja a jobbik részt a magát a hívek közvetlen szolgálatára szentelő pap.
A jobbik rész a fontos, míg a sürgős feszültségként jelenik meg mindennapjainkban – de valójában a jobbik rész a mindent jelenti: Krisztus életét, Krisztus hatékony életét bennem.
