Jacques Tissot: A tékozló fiú hazatérése
Mit tudunk meg róla? Gazdag ember, aki bőségben él, még a szolgái sem ismerik a nélkülözést. Isten áldását hordozza, s minden bizonnyal erkölcsös életet él, tekintélyét nem kezdi ki semmi. Ugyanakkor szívében mély érzelmek élnek, amelyeket nem fél kimutatni. Kora és bölcsessége okán nem törődik más emberek véleményével, nem mások elvárásaihoz szabja tetteit. Beteljesült életű, egészséges, kiegyensúlyozott lelkületű, érzelmileg és értelmileg érett ember.
Vele szemben áll a két, apjukhoz képest fogyatékos fiú. Az idősebb állandó teljesítménykényszerben él, minden elvárásnak meg akar felelni, ezért elfojtja magában a vágyait. Ő a klasszikus „rendes gyerek”, a „jó tanuló”, aki eközben a felszín alatt tele van negatív érzésekkel, ki nem élt vágyakkal. Ez okozza keménységét, elutasítását és már-már infantilis toporzékolását, megsértődő és durcás sarokba bújását, amikor az öccse hazatér.
A fiatalabbik fivér sem érett személyiség. Az ő gondja az, hogy képtelen kezelni önnön vágyait, parttalan és csapongó. A középkori templomok bejáratánál sokszor láthatunk oroszlánt vagy valamiféle állati szörnyet, amely felfal egy embert: a szimbólum azt az embert mutatja meg, akit felfalnak az ösztönei, aki elvész saját testiségének birodalmában. A fiatalabbik testvér pontosan ilyen.
Az atya irgalmassága e két testvér emberi mivoltán keresztül tárul fel. A tékozló fiút felemészti, lemezteleníti saját zabolátlan természete – az apja pedig újraszüli és felöltözteti őt. Az idősebb testvért ellenben elfojtásoktól vergődő, frusztrált természete nyomorítja meg – az apja kaput nyit számára, amikor rámutat: „Mindenem a tied”,
azaz maga mellé emeli őt, felszabadítja a megfelelési kényszer alól, önmagával egyenrangúvá teszi, megajándékozza az önálló és teljes értékű férfiként való elismeréssel.
Miben áll az apa irgalma? Abban, hogy képes megtörni és szétosztani magát a fiai között. Nem agresszívan vagy valamiféle erőltetett cselekvés révén száll szembe a rosszal, hanem a megbocsátás és a felemelés erőivel: önmagából, saját lényéből adja oda a két fiúnak azt, amire szükségük van ahhoz, hogy teljes emberré váljanak. Ez emlékeztet arra: irgalmasságot tenni nem azt jelenti, hogy adunk valamit a fölöslegünkből – hanem azt, hogy a lényegünkből ajándékozunk a másiknak.
