A farizeusok válással kapcsolatos kérdése szintén a keményszívűség miatt vetődik fel. Amit a kérdezők „joguknak” tartanak, azt Jézus úgy írja le, mint amit Mózes csak a „szívek keménysége miatt” engedett meg. Szemben a feltett kérdés álnokságával, Jézus visszatér a valódi kérdéshez: Hogyan akarja Isten? Mi van a teremtés rendjében? S ha ott a férfi-nő új közösségének teljessége és véglegessége látható, azt az „ember ne válassza szét”. Sőt, Jézus radikalizálja, gyökeresen megújítja a törvényt. Nemhogy tiltja, de házasságtörésnek mutatja a házastárs elhagyását, elküldését: a szív védelme érdekében a törvényt keményíti „vissza”.
A történetünk folytatása is a keményszívűségről szól, egy újabb elutasításról, arról, ahogy a tanítványok a gyerekeket tartják távol Jézustól. Ő azonban azt mondja: „Hadd jöjjenek hozzám a kicsinyek, ne akadályozzátok őket.” Ez a példa mintegy mintát ad arra, hogy mennyire egymásba fonódik a szív megnyitása, a másik befogadása és Isten országának tapasztalata.
A jézusi minta a szelídszívűség útja. A hétköznapi terhek alatt azt érezhetjük: ez aztán már valóban nehéz, nem bírjuk tovább, főleg az emberi rossznak tapasztalatában. Mi tarthat meg minket ekkor? Nem sokkal később a történet folytatásaként mondja Jézus: „Vegyétek magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű, és megnyugvást találtok lelketeknek” (Mt 11,29). A szelíd szív az, amely képes megnyílni a másik felé, engedi magát formálni a másik ember tapasztalata által. Alaptapasztalatunk marad az, hogy a szív ezen megnyílása Isten ajándéka – ám vágyhatunk rá, kérhetjük! És akkor mi is megtapasztalhatjuk életünkben, hogy mit is jelent Jézus számára az, ha „megesik a szíve”, ha teljesen és feltétel nélkül be tud fogadni egy másik embert az életébe, minden örömével és bajával együtt.
Imádkozzunk e napokban különösen is azért, hogy a családszinódus segítsen megerősíteni keresztény családjainkat, hogy azok képesek legyenek vonzó példát mutatni a felnövekvő nemzedék számára is.
