A karácsonyhoz szervesen hozzátartozik a család. Nemcsak a családi ünneplés meghittsége, az egymásra figyelő ajándékozás vagy a köszöntés szokása, hanem a misztérium miatt is, hogy Isten Fia, a názáreti Jézus családba született, s a Szent Családban élt harminc évig, ott növekedett.
Egy apa az újságját olvasta, miközben az ötéves kisfia folyamatosan a kérdéseivel bombázta. Az apa egyre türelmetlenebb lett, és úgy érezte, majd ki is mondta, hogy az őrültek házába kerül, ha nem hagyja békén a gyerek. A legényke azonban tovább kérdezett: „És az őrültek házában van újság?” „Nincs” – válaszolta az apa egyre dühösebben. „Jaj, de jó, akkor majd meglátogatlak, és ott nyugodtan beszélgethetünk…” – mondta őszintén és természetesen a csöppség. Ha karácsony, akkor család, amely az egymásra figyelés helye, ahol nem a tárgyak, az ügyek és az események vannak a középpontban, hanem a személy. Ettől a figyelemtől növekednek gyermekeink, ettől nem magányosodnak el öregjeink, s ennek a személyes figyelemnek az ünnepe és a lényege a karácsony és a család.
Az öreg professzor minden nőgyógyászati kurzusa során feltette orvostanhallgatóinak a következő kérdést: „Ha a szülők mindketten tüdőtuberkulózisban szenvednek és szifiliszgyanúsak, van már négy gyermekük, és az ötödikkel várandós az anya, mit tanácsolnának nekik?” Persze mindig, mindenki azt válaszolta, hogy az abortuszt. A professzor pedig ilyenkor rendszerint rávágta: „Akkor nem született volna meg Beethoven!”
Ha család, akkor karácsony, mert a család az életadás és az odaadott élet szentélye. Ezt látjuk Józsefnél és Máriánál, ezt látjuk a szerető Istenben, és később a Kálvárián is, amiből majd örök élet támad.
