A Szentföldön kevés a vasút, aminek megvannak a történelmi és földrajzi okai. Mégis, ha gondolatban vasútépítésbe kezdenénk, akkor ügyesen megtervezhetnénk egy zarándok-vasútvonalat: Jézus életének helyszínein vihetne végig bennünket, ahol született, ahol felcseperedett, amerre járt. A jézusi vasúthálózatot több irányból is bejárhatnánk, Jézus életének történeti sorrendjében, s azon belül is az egyes evangéliumok variációiban. A vasút: kötött pálya. Jézus életét meghatározta a tér és az idő, a nyelv, amelyet akkor beszéltek, a szokások, a vallási előírások, de – ha nem is menetrendszerűen – előre jelezte fontos eseményeit az a háromszáz prófécia, amely beteljesedett Jézus életében.
Az utolsó napjai szoros menetrendben zajlanak. Elfogatásától kezdve már idegen mozdonyok viszik tovább és tovább: előbb a főtanács katonái vezetik, a zsidó törvények szerint hallgatják ki és ítélik el, majd átadják a római hatalom gépezetének, és már Pilátus indítja útnak az utolsó tizennégy állomásra, a keresztút vágányain. Szigorú rendek szerint ostorozzák, szögezik keresztre, s a rituális rendnek megfelelően veszik le hamar a keresztről, miután előírásosan meggyőződtek haláláról. A végállomásnak tűnő sziklasírra nagy követ hengerítenek, jelezve, hogy ezen az állomáson már nincs élet, innét nem vezet tovább vágány.
Amikor kiérnek az asszonyok a sírhoz, a kő el van hengerítve. Megérkezik Péter és János apostol is: a test nincs sehol, csak az összehajtott gyolcslepleket találják. Mondhatnánk, „szabad a pálya”, de nem, nincs többé pálya sem. Ezután már nem ad eligazítást sem a zsidó ritualitás, sem a római törvény, és a múlt sem szolgál mintákkal. Mi lesz ezután? Mihez hasonlítsák, ami most van? Mit kezdjenek az apostolok az új helyzettel? Nincs már a kezükben és a fejükben semmi, aminek segítségével megérthetnék, amivel összehasonlíthatnák.
Az addigi történeti-vallási „kötött pálya” helyett a teljes szabadság érkezik el, talán a repülés hasonlít hozzá a legjobban. Már nem köti a Feltámadottat sem tér, sem idő, sem szokások, sem nyelv. Megjelenik itt és ott, úgy, ahogyan éppen kell. Pünkösdkor majd legyőzi a nyelveket is. Ettől lesz időn és téren felül jelenvaló, most, húsvétkor ugyanúgy, mint minden napunkon kétezer éve, a világ végéig. És ettől lesz nehéz is a helyeztünk, mert nem ad kötött pályát, hanem mindnyájunknak meg kell birkóznunk magunkban a feltámadással, az új, keresztény élet szabadságával, ahol nem a vaspálya, hanem az evangélium szabadsága segít továbbmenni. János apostol „látta mindezt és hitt” – a hit lett az irányítója e repülésnek az első húsvét óta, és mi is láthatjuk a jeleket, és hiszünk a Feltámadottban.
