Jézus korában, és persze az Ószövetségben, aki leprás lett, aki elkapta ezt a szörnyű bőrbetegséget vagy annak valamelyik válfaját, az egyszerűen élőhalottnak számított. A rabbik tanítása szerint a lepra az elkövetett bűnök miatti igazságos isteni büntetés volt. Aki megbetegedett, az kénytelen volt családját is elhagyva, az emberektől elkülönülve, önmagáról gondoskodva élni, megszaggatott ruhát viselni, és messziről azt kiabálni, hogy „tisztátalan, tisztátalan!”. Nem volt szabad belépnie Jeruzsálembe, a szent városba, és még azt a lelki terhet is hordoznia kellett, hogy bűnös, Isten büntetését viseli. Érthető hát, hogy a leprás könyörgő mozdulattal, letérdelve kéri Jézustól a gyógyulást, a megszabadulást, mondhatni: a feltámadást. Jézus pedig – ahogyan Mózes, aki kinyújtotta kezét a Vörös-tenger felé, és a vizek kettéváltak (Kiv 14,16), hogy a nép száraz lábbal kelhessen át és megmeneküljön –, kinyújtotta kezét a beteg felé, és azt mondta: „Akarom, tisztulj meg!” Erre rögtön elmúlt a beteg leprája (Mk 1,41–42).
Ma is nagyon sokan kényszerülnek térdre az élete terhei, testi vagy lelki betegségeik, keresztjeik, nehézségeik, súlyos gondjaik, kudarcaik vagy akár bűneik miatt. Nekünk, Krisztus követőinek pedig ki kell nyújtanunk feléjük a kezünket és a segítségükre lennünk. Sajnos gyakran elmegyünk a bajban lévők mellett, mert el vagyunk foglalva a saját gondjainkkal, vagy azt gondoljuk magunkban, „ennek úgysincs értelme, én nem tudok segíteni, ez már egy elveszett ember”. Egy elmegyógyintézet homlokzatára latin szavakkal írták ki a súlyos üzenetet: „Ne bántsátok az élőhalottakat!” Mert az ember sokszor nemhogy részvéttel nem viseltetik mások iránt, de még akár a durvaság, a kegyetlenség és az érzéketlenség is jellemezheti a szenvedőkkel szembeni magatartását. A kezét sokszor nem segítségnyújtásra, hanem inkább fájdalom okozására nyújtja ki. Jézus példájára gondoljunk, amint megesik a szíve a lepráson, és meggyógyítja őt. Legyünk mi is a részvét és ne a szánalom, a segítés és ne a könyörtelenség, a jó és ne a közömbösség munkálói. Legyünk mi magunk Jézus segítségre kinyújtott kezei.
Fr. Heer így fogalmazott: „A nagy csatát gyakran a »kicsiben« vívjuk meg és veszítjük el, mert az ember nem veszi észre, hogy a »kicsiben« az egész dől el.” Igaz, hogy a leprást nem tudom meggyógyítani, sem a terheket megszüntetni, a bajokat megoldani, de kis dolgokat tehetek. Talán épp csak simogatásra kell nyújtanom a kezemet, és ez az apró gesztus az egészet döntheti el.
