„Gyújtson lelketekben világosságot, hogy megértsétek, milyen reményre hívott meg benneteket, milyen gazdag az a felséges örökség, amely övé a szentek között” (Ef 1,18).
Jézus személyes útja tanít bennünket; bejárja és megmutatja utunkat az Atyától az Atyáig.
Ez az út magába foglalja Jézus készségét, megtestesülését. Tanítása – az Atya szándékának föltárása; irgalmas gyógyítása; az Atyának való engedelmessége; életének felajánlása – senki nem veheti el, önként adja oda; bizalma az Atyában – ő életre kelti az igazat; föltámadása – az Atya új teremtése; negyvennapos tanítása és együttléte a tanítványaival; mennybemenetele – otthon az Atyánál.
Jézus Krisztus útja az ember útja önmaga felfedezésétől Krisztusban való megismeréséig – Jézus parancsainak megértése, megtartása, a testvérek szolgálata, a föltámadás hitének megszületése és a föltámadás szerinti élet. Jézus Krisztus útja – mint ahogyan az ember útja is – nem egy kitérő a földi világba. Ebben az útban tárult föl Isten és az ember dinamikus kapcsolata. Éppen ebben tárul föl az emberi lét mikéntje és az, hogy a mi hazánk a mennyben van, reménységünk az üdvösségre irányul. Nem elégszünk meg a rövid távú reménységekkel, melyek helyettesíteni kívánják az üdvösség reményét.
Jézus halálában, föltámadásában, mennybemenetelében értjük meg, hogy milyen reményre hívott meg minket az Isten. A remény hétköznapi erény. A reménybe kapaszkodunk, és hitünk szerint döntünk akár az életünk árán is. Krisztus módjára tesszük a szeretet cselekedeteit. Ezek a cselekedetek az örök élet és a remény jelei, hogy a világ is megláthassa, milyen reményre hívott meg bennünket az Isten.
