A befektetett jóság megtérül

A Kalocsa–kecskeméti főegyházmegye érseke, Bábel Balázs mondta ezt azon a szentmisén, amelyet február 2-án Jánoshalmán mutatott be az elkészült új óvodaépület felszentelése alkalmából. A főpásztor hangsúlyozta: fontos, hogy az óvodában otthon érezze magát a gyermek, és akkor a befektetett jóság, szeretet és erőfeszítés megtérül.


A mise után az ünneplők átvonultak az épület átadására. Az eseményen részt vett többek között Bányai Gábor országgyűlési képviselő – a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés elnöke –, Fülöp Ernő, az érseki hivatal irodaigazgatója, Czeller Zoltán jánoshalmi polgármester és a helyi plébános, Nagyidai Zsolt. Az óvodások imával és zsoltárokkal adtak hálát az új létesítményért, kedves műsorral köszöntötték a megjelent egyházi és állami vezetőket, pedagógusokat és szülőket. Nagy sikert arattak a záró számmal, a palotás tánccal.

Az országszerte tapasztalható gyermekszámcsökkenés Jánoshalmán is érezteti hatását, ám a katolikus nevelés iránt egyre nő az igény. Az intézményvezető, Horváthné Sörös Anita tájékoztatása szerint a Szent Anna Katolikus Óvoda, Iskola és Diákotthon ötvennyolc alkalmazottat foglalkoztat. Az óvodába kilencvenöt gyermek jár, az általános iskolában kétszázhetvenöt diák tanul. Az előző évben a háromcsoportos óvodába olyan nagy volt a túljelentkezés, hogy szükségessé vált egy negyedik csoport indítása is. A gyermekeket átmenetileg az önkormányzati óvodában bérelt helyiségekben helyezték el. Most ők kerültek az új épületbe, amelyet egy lakóház átalakításával hoztak létre. Az érsekség megvásárolta a ház mögötti telket is, ahol játszóudvart létesítenek.

Az átadóünnepségen a megjelenteket köszöntötte Kerpits Miklós, az Egyházmegyei Katolikus Iskolák Főhatóságának elnöke és Vörös Márta főmérnök is. Utóbbi megköszönte az építők munkáját, és szólt a további teendőkről is. Az óvoda már kész a gyerekek fogadására, de kívülről még csinosítgatásra vár. Szeretnék, ha az épülethez illő díszítőelemek kerülnének a homlokzatra. A mérnök asszony beszédében kiemelte: egy épület értékét nem a beruházásra költött pénz adja, hanem a szív, amelytől életre kel az élettelen kő.

A szerző fotói

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .