Kedden, október 21-én 10 órától emlékkonferencia lesz a Dómmúzeumban, majd a Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság tartja kihelyezett ülését a püspöki palotában. Délután 3 órakor kezdődik az ünnepi szentmise, amelyet az altemplomban lévő síremléknél megtartott temetési szertartás követ. Janus Pannonius első nyughelye a Zágráb megyei remetei pálos kolostorban volt, majd később Pécsett temették el, a székesegyházban. A kanonoki testület oklevelet állított ki, melyben arról számolnak be, hogy egy kő szarkofágban temették el a székesegyházban, ékes síremlékén egy sírvers jelölte halálának helyét, évét és napját. Földi maradványait 1991-ben egy véletlen folytán – II. János Pál pápa pécsi látogatása előtt a bazilika altemplomában végzett fűtéskorszerűsítés alkalmával – tárták fel. Az akkor megtalált csontok a Régészeti Múzeumba kerültek. Miután a közelmúltban elvégzett DNS- és antropológiai vizsgálatok megerősítették azt a feltevést, hogy a földi maradványok Janus Pannoniustól származnak, Mayer Mihály püspök a pécsi egyházmegye fennállásának millenniumára készülve kikérte a múzeumtól az egykori püspök csontjait. Így kerülhet sor arra, hogy október 21-én szentmise után a bazilika altemplomában helyezzék végső nyugalomra Janus Pannonius megtalált csontjait. Csezmiczei János (Johannes de Chesmicze), ismertebb humanista nevén Janus Pannonius 1434. augusztus 29-én született a szlavóniai Körös vármegyében. A nemesi eredetű család névadó települése, a mára már elenyészett Csezmicze, egykor Bélavár (ma Bjelovar – Horvátország) közelében feküdt. Apját hatéves gyermekként elveszítette, így további nevelése édesanyjára, a szintén nemesi eredetű Zrednai Borbálára, a későbbi esztergomi érsek, Zrednai Vitéz János húgára hárult.
Váradon a székesegyházi iskolában kezdte tanulmányait, ahol nagybátyja előbb nagyprépostként (1442-1445), majd püspökként (1445-1465) működött. A tehetséges ifjút a magyar humanizmus atyjaként számon tartott Vitéz János Itáliába küldte. 1447-től Ferrarában tanult Guarino Veronesénél, s az ott töltött diákévek (1447-1453) alatt a tehetséges, kitűnő memóriával megáldott ifjúból – Janus Pannonius néven – a latin nyelvű humanista költészet egyik elismert, európai hírű képviselője lett. Életének talán ez a legtermékenyebb időszaka: több száz epigrammája, jó néhány elégiája és számos epikus költeménye keletkezett ekkor. 1454-től, nagybátyja kifejezett kérésére Padovában római- és kánonjogi tanulmányokat folytatott. Új tanulmányai kezdetén Búcsú a Múzsáktól című versével intett búcsút a költészetnek, s ebből az időszakból csak néhány alkalmi versét és a monumentális, Dicsőítő ének a Velencei Giacomo Antonio Marcellóhoz című művét ismerjük, amelynek terjedelme lenyűgöző ugyan, de nem ér fel a ferrarai évekből megismert életízű epigrammákhoz. 1454-1455 folyamán Bolognában tartózkodott, az ott tanuló (később többek közt a pécsi nagypréposti méltóságot is viselő) Asszonyfalvi Ostfi Miklósnál. Ugyancsak hosszabb ideig vendégeskedett Galeotto Marzio barátjánál, Narniban.
A Janus Pannonius verseit tartalmazó, 1518-ban Baselben kiadott kötet címlapja. A Klimo könyvtár legfiatalabb beszerzése. (A pécsi püspökség fakszimile kiadásban megjelenteti a Sylva Panegyrica ad Guarinum Veronensem… című verseskötetét) Az Itáliában töltött évek során ismeretséget kötött számos jeles humanistával, többek közt Aenea Silvio Piccolominivel, a későbbi II. Piusz pápával. A kisebb-nagyobb megszakításokkal tizenegy esztendőn át tartó itáliai tanulmányait 1458 májusában sikeres doktori vizsgával zárta. Ezt követően barátja, Galeotto kíséretében Rómába zarándokolt, ahol több kérvényt is benyújtott a pápai kancelláriához. Majd Magyarország felé indultak. Egyházi karrierjét Váradon kezdte, ahol 1451-től, nagybátyja adománya révén a székeskáptalan őrkanonoki tisztét töltötte be. A korszakban általánosan elfogadottnak számított, hogy a tehetséges diákok magas költségekkel járó külföldi egyetemi tanulmányait kisebb-nagyobb egyházi javadalmakkal, mintegy ösztöndíjjal támogatták. Janus számára nagybátyja – Hunyadi János kormányzó bizalmasa – biztosította az igen előkelő javadalmat, mely az anyagiakon túl tekintélyt is kölcsönzött az ifjú humanistának. Egyházi pályafutásának következő állomása a váradi helynöki hivatal volt, amelyhez már a kánonjogi képzettségre is szüksége volt, mivel vikáriusként a püspöki szentszéki bíróságot irányította. Ezen egyházi méltóságok, hivatalok elsősorban anyagi biztonságot jelentettek számára, melyek birtokában az egyházi társadalom középső rétegéhez tartozott. Az igazi emelkedésre sem kellett sokáig várnia, hiszen a Barius Miklós halála miatt megüresedett tekintélyes pécsi püspöki méltóságot adományozta számára Mátyás király.
Kinevezésének pontos dátumát nem ismerjük, 1459 márciusában azonban már választott püspökként szerepel neve egy oklevélben. Szentszéki megerősítése nem volt zökkenőmentes, dacára annak, hogy személyes ismerőse volt II. Piusz pápa. Janust fiatal kora miatt azzal a megszorítással erősítette meg a pápa 1459 késő őszén, hogy mindaddig csak kormányzóként irányíthatja az egyházmegyét, amíg be nem tölti huszonhetedik életévét. A pápai engedély értelmében tehát 1461 őszén – miután pappá szentelték – immár megerősített püspökként kormányozhatta egyházmegyéjét. Pécsi püspökként – mint az ország egyik leggazdagabb főpapja – tagja lett a királyi tanácsnak, s mindemellett egyre fontosabb kormányzati pozíciókat töltött be. Az 1465-ben megválasztott II. Pál pápa üdvözlésére és a török elleni anyagi támogatás megszerzésére Itáliába induló magyar követség egyik vezetője lett. A küldöttség másik vezetőjével, Rozgonyi Jánossal együtt az ország legelőkelőbb embereiként és tanácsosaiként említi őket az uralkodó a pápához írott levelében. A sikeres követjárás során jelentős segélyt kaptak, és ekkor engedélyezte a Szentatya a pozsonyi egyetem felállítását is.
Az 1458-1465 közötti időszakban betegségek sora emésztette fel gyönge szervezetét, fogyó életkedvét. Egészségi állapota költészetére is kihatott. Pécsi püspökként – kormányzati teendői következtében – meglehetősen kevés időt töltött székhelyén, átlagosan mindössze két-három hónapot évente. A folyamatos távollétek miatt gondoskodnia kellett a főpapi teendők ellátásáról, hogy az egyházmegye hívei ne szenvedjenek hiányt a lelkiek terén. A pécsi karmelita rendház főnöke, a német származású Hündler Vid 1447-től pécsi segédpüspökként működött. Őt még az előző főpásztor, Kálnói András püspök (1445-1455) nevezte ki, majd két utóda, Barius Miklós és Janus is igényt tartott szolgálataira. Fontosnak tartotta Janus, hogy a váradi püspöki udvarhoz hasonló, inspiráló szellemi légkört alakítson ki Pécsett is. Jól felszerelt humanista könyvtárat hozott létre, melyben a latin auktorok mellett helyet kaptak a görög szerzők munkái is.
Vitéz János és Janus Pannonius 1470 tavaszától mindinkább háttérbe szorult az udvarban. Vitéz főkancellárként egyre kevésbé tudta érvényesíteni elképzeléseit. Janus és Vitéz azt tervezték, hogy a Luxemburgiakkal anyai ágon rokon lengyel királyfiak közül hívják meg az egyiket a magyar trónra. IV. Kázmér lengyel király kisebbik fiát, Kázmért jelölte a magyar trónra (bátyja, Ulászló időközben cseh király lett), aki meg is indult csapataival. Vitéz megnyitotta a lengyel csapatok előtt a nyitrai várat, majd Janus is csatlakozott a pártütőkhöz kétszáz lovasával. Janus a király sejtésével ellentétben nem nyugati irányba, hanem Pécsre indult, ahol megerősítette a várost, majd jelentős pénzt és nemesfémet összegyűjtve Itália felé menekült. Menekülés közben megbetegedett, s régi szövetségese, Tuz Osvát zágrábi püspök egyik erősségében Medvevárban (Medvedgrad, Horvátországban) érte a halál 1472 nagypéntekén. A most újratemetendő humanista költő és pécsi püspök síremlékét Rétfalvi Sándor szobrászművész készítette, rajta a felirattal, melyet Janus halála előtt megírt:
Itt nyugszik Janus, kivel ősi
Dunánkhoz először
Jöttek a szent Helikon
zöldkoszorús szüzei.
Ezt a dicsőséget, ó, hagyd meg a
holtnak, Irigység,
Rosszakarat, kíméld hűlt
porait legalább!
