A hang szerelmese

Fellépése után ezt írta róla az egyik osztrák lap: „Takács Klára mindent tud, amire egy jó koncerténekesnőnek szüksége van. Kiművelt, iskolázott énekes-temperamentumával, meleg, virágzó mezzoszopránjával képes arra, hogy mindennemű művészi kívánalomnak eleget tegyen.


   
Hangjának ezenfelül sajátos átlényegülő képessége van, amely lehetővé teszi, hogy a művésznő, az egyes dalok részleteinek gazdagon változó hangulati tartalmával azonosulhasson.
   
A líraitól a drámai színskáláig mindent tud: elsötétül, ragyogni kezd, s e meglévő tulajdonságok mellé még két dolgot ad – a legjobb matéria és a legjobb iskola is csak így ér el hatást –, szívet és kedélyt…”
   
A budai Vár sok száz éves épületei sorakoznak egymás mellett. Az utca elején, az egyik ház falán a márványtábla arról ad hírt: itt élt évtizedekig báró Lukács Miklós, az Operaház karmestere, egy időben igazgatója. S néhány házzal odébb középkori, boltíves bejárat vezet föl Szekeres Ferenc és Takács Klára művészházaspár első emeleti lakásába – ahol ma már csak Klára asszony él.


   
Takács Klára alakja kibontakozik a lakást és a folyosót körbeölelő növény-zöld gazdagságból: tekintetében vendégfogadó meghittség. Helyet foglalunk a nappaliban. Minden kiegyensúlyozott, harmonikus, gesztusai kedvesek – de szemétől a szájszegletig húzódó fájdalomív jelzi a hiányt: férje, Szekeres Ferenc, a kiváló karnagy, a Budapesti Madrigálkórus alapítója és ötven esztendőn át vezetője hiányzik. Klára asszony a karosszékre mutat: „Feri ott szeretett ülni…” Aztán lassan megindul az emlékezés csöndes folyama…
   
A Lengyeltótiból indult kislány előbb Kaposvárott, majd Pécsett folytatta zenei tanulmányait. Utána fölvették a Zeneakadémia ének tanszakára. Annak elvégzése után az operaénekesi szak következett. 1973 és 1989 között a Magyar Állami operaház egyik vezető mezzoszopránja volt. Számos nagyszerű szerepet énekelt el, emellett a Budapesti Madrigálkórussal bejárta Európa koncerttermeit. A külföldi meghívások New Yorktól Bécsen át Brazíliáig mindenhonnan érkeztek. Bécsben – az operajátszás fellegvárában – ő énekelte először Bartók Kékszakállú herceg várában Judit szerepét. Lemezfelvételek sokasága fűződik a nevéhez, amelyeket a legrangosabb nemzetközi szakmai elismerés kísérte.
   
„Ferencsik Jánossal rendszeresen énekeltem, attól kezdve, hogy meghallott a H-moll misében, rendszeresen felkért szereplésre. Ha itthon tartózkodtam, elképzelhetetlen volt, hogy mással dolgozzon koncerteken és lemezfelvételeken.”
   
Takács Klára eltűnődik, messzire pillant, talán a templomi kórust látja, a kálváriát, a stációtól stációig haladó, éneklő-imádkozó öregasszonyokat, s ő ott lépdel köztük, az élet nagy misztériumának bűvöletében… Talán azt szeretné mondani, Ady szavaival: de jó volna gyermekfejjel újra…
   
A róla készült portréfilmről így írt a Film Színház Muzsika 1989. március 25-i számában Jálics Kinga: „Nézem a Televízió vetítőjében Moldován Domokos Vándorúton című filmjét, amelyet Várbíró Judit szerkesztésében Takács Klára operaénekesnőről készített. A jelképes cím több mindenre utal. Szó szerinti menetet látunk – húsvéti körmenetet Lengyeltótiban, Takács Klára szülőfalujában. Együtt a falu apraja-nagyja. A világot járó művész vándorútjáról hazatérve részt vesz a szertartáson. A templom orgonája mellett találkozik a falu kántorával, aki fölidézi a pálya kezdetét. Ő tanította Takács Klárát a kottavetésre, összhangzattanra, skálázásra. S e kis faluból milyen messze vezetett az útja, tengeren innen és túlra, a világ nagy operaszínpadaira. „Nagyon köszönöm, hogy ekkora örömöt szereztél az egész falunak, és főleg nekem” – mondja a kántor úr. Majd az operairodalom néhány gyönyörű áriája csendül föl – különböző hangulatú, eredeti helyszíneken – Schubert Ave Mariája, Gluck Alkésztisz áriája, Cherubino áriája Mozart Figaro házasságából, részlet Rossini Hamupipőkéjéből, Turiddu-Santuzza kettőse Gulyás Dénessel Mascagni Parasztbecsületéből. Közreműködik az Állami Hangversenyzenekar Szekeres Ferenc vezényletével, az Operaház zenekara Mihály Andrással, a Rádiózenekar Medveczky Ádám irányításával. A szép helyszínek sora elvezet végül álmai szentélyébe, az Operaházba.”
   
Aztán 1989-ben váratlanul, művészi ereje teljében, negyvennégy esztendős korában – máig érthetetlen okok miatt – megvált tőle az Operaház.
Részlet egy tévébeszélgetésből: Miért ment el, vagy – hogy is mondjam – bontottak szerződést önnel?
   
Takács Klára: Kétszer küldtek világgá. Egyszer az édesanyám, amikor kicsi voltam, és állandóan világgá akartam menni. Végül megunta, felöltöztetett a testvéremmel bennünket, gyerekek voltunk, nagyon picik, talán három-négy évesek. Összekészített egy kis batyut, benne ennivalóval, s azt mondta nekünk: menjetek gyerekek! Becsukta mögöttünk a kaput, és mi ettől halálra rémültünk: íme, itt a világ, amelyre vágyakoztunk, s egyfolytában bőgtünk fél napig a kapu előtt. Elkeseredésünkben leültünk a kerítés mellett, és nem mentünk sehová. Anyám belülről nézte az egészet, ott sírt azon, hogy mi sírunk, majd nem bírta tovább, egyszer csak kijött, és azt kérdezte: Megjöttetek, gyerekek? Milyen volt a világ? S nagy szeretettel ölelt magához minket.
   
1989-ben küldtek másodszor világgá a Magyar Állami Operaházból, azzal a különbséggel, hogy azóta senki nem akar megölelni, senki nem vár vissza. Nem tudok és nem is akarok erről többet mondani. Életem folytatódik tovább, világgá mentem, nem ültem le a kapu elé, mint egykor, mert tudat alatt tudtam, egyszer majd kiszól értem, aki szeret. A Magyar Állami Operaházban töltött éveket igyekszem lelkemben megtartani magamnak.
   
Takács Klára nem elégedetlen ember. Művészet iránti rajongása és elkötelezettsége a mindennapi élet egyszerű eseményeit ma is a szépség légkörébe vonja.
   
Idén Prima Primissima-díjra jelölték komolyzenei kategóriában. Ez jelzi, hogy az igazi művészi teljesítmény kiköveteli helyét és elismerését az időben.

 

Fotó: MÁO-archívum

 

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .