A buzogányvirág télen-nyáron éppolyan szobahőmérsékletet igényel, mint az ember, ám rosszul tűri a közvetlen napsütést: annak hatására kifakulnak és megperzselődhetnek a levelei. Ha télen tartósan tíz fok alatti hőmérsékleten van, a növény szára és lombja megbarnul, a levélnyeleknél pedig kocsonyásodik a szövet. Amennyiben ilyesmi előfordul, vágjuk le a törzset a sérült rész alatt, és vigyük a növényt melegebb, világos helyiségbe.
Szintén a helytelen tartás következménye, ha az alsó levelek lehullanak, és a növény felkopaszodik. Ennek az az oka, hogy a föld kimerült. Mihamarabb át kell ültetni trágyás komposztföld, tőzeg és szemcsés homok keverékébe. Ha már akkora, hogy nem lehet nagyobb cserépbe áttelepíteni, akkor a föld felső rétegéből szedjünk le annyit, amennyi a gyökerek sérülése nélkül lehetséges, majd a cserepet töltsük fel friss, gazdag földdel. Tavasztól őszig hetenként egyszer keverjünk az öntözővízbe tápoldatot, és soha ne hagyjuk kiszáradni a földet! A levélsárgulás és -hullás a vízhiány következménye. Mivel a nagy felületű levelek sok nedvességet párologtatnak, célszerű a lombot naponta vízzel permetezni.
Könnyű szaporítani, nyilván ennek köszönhető az elterjedése. Ám a művelet előtt húzzunk kesztyűt, mert a kifolyó nedv bőrirritáló hatású. A törzset fel kell darabolni, úgy, hogy mindegyiken legyen néhány szem. (Ez utóbbiakat könnyű észrevenni, mert kidudorodnak a szár felületéből). Ezután mártsuk a törzsdarabok mindkét végét faszénporba (orvosi széntablettát is össze lehet törni), és tegyük az ablakpárkányra szikkadni. Két-három nap után ültessük el fektetve – úgy, hogy a szemek felfelé álljanak – egy homokkal megtöltött ládába, és szitáljunk a törzsdarabokra egy centiméter vastag homokréteget. Tegyük a ládát meleg helyre, és csak annyira öntözzük meg, hogy a föld nyirkos – ne vizes! – legyen. A hamarosan kifejlődő hajtások sok párát igényelnek, ezért célszerű a ládát átlátszó fóliával letakarni.
A buzogányvirág vízkultúrás nevelésre is alkalmas.
