Bazsalikom

Hogy ősrégi, szakrális fűszernövényről van szó, azt bizonyítják az egyiptomi piramisokban talált négy-ötezer éves bazsalikomkoszorúk. Megannyi keleti legenda tapad e fűszer- és gyógynövényhez. A középkori Magyarország is csatlakozott a bazsalikom dicsőítéséhez. Az 1500-as évek végén Pécsi Lukács Az keresztény szüzeknek tisztességes koszoruja című könyvében felsorolt húsz „erényes” virág között ott a bazsalikom is.

Királyfű, németbors

E két néven is emlegeti a népnyelv a kerti bazsalikomot (Ocimum basilicum), amely csak az egyike a nemzetségbe tartozó ötven-hatvan fajnak. Ma mintegy tucatnyi fajtáját és változatát használják fűszerként, gyógynövényként és illatosításra. A bazsalikom lágyszárú, egyéves növény. A fél méter magas, négyszögletes szárak mentén kanalasan behajló, ovális alakú levelek helyezkednek el. Az ajakos virágok a szár csúcsán, álfüzérben bomlanak fehér, rózsaszín vagy halványlila árnyalatokban.

Gyógyító erények

Nem véletlen, hogy gazdag legendája van a bazsalikomnak. Általában azon növényeket ruházták fel mitikus erényekkel, amelyek fontosak voltak az emberiségnek. A virágos hajtásokat és a leveleket szokták drog készítéséhez, illetve olaj kinyeréséhez gyűjteni. A drog többek között szaponint, cseranyagot, illóolajat és keserűanyagot tartalmaz. A szaponin egy olyan vegyület, amely elősegíti a hatóanyag felszívódását, és fokozza a váladékkiválasztást. A levelek forrázatából készült tea étvágyjavító, idegnyugtató, fertőtlenítő, vizelethajtó és köhögéscsillapító hatású. De régi drogisták az anyatej növelésére és kelések érlelésére is ajánlották. Afrodisztikus hatását annak köszönheti, hogy hatóanyagai serkentik a mellékvese hormontermelését.

Bazsalikom a konyhában

Citromillatot áraszt az O. b. var. citriodorum, a belőle készült mártás baromfisültekhez illik. A Morpha fajtát keleti ételek ízesítésére használják. A vörös O. b. purpureum faj leveleivel bort aromásítottak, de serkentőszerként is becsben állt. A szent bazsalikom (O. tenuifolium) levelei elűzik a szúnyogokat, de előszeretettel ültették hindu templomkertekbe is. Létezik ánizs, fahéj és kámfor ízű bazsalikom is, ezért bőven merít belőlük a likőr- és kozmetikai ipar is. Az olasz konyha pesztót készít bazsalikomból, amit a frissen kifőtt spagettihez kever. Íme az egyszerű recept: a friss leveleket fa vagy kőmozsárban pépesre kell zúzni, majd őrölt olajos magvakat (tökmag, dió vagy fenyőmag) adunk hozzá és kemény parmezán vagy pecorino sajtot reszelünk bele. Végül hidegen préselt olívaolajjal kikeverjük, és felhasználásig üvegbe zárjuk.

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .