Mi az ajándék? A túlcsorduló öröm megjelenése. Örömben születik, örömöt akar továbbadni. Ez lehet egy számunkra kedves ember születésnapján, amikor örülünk annak, hogy a világon van, és kapcsolatban lehetünk vele. De ugyanígy kifejezzük az örömünket egy esküvőn is vagy akár egy jól sikerült közös munka végeztével. Ha megvizsgálnánk az ajándékozásaink alkalmainak gyökerét, sok félreértést könnyen tisztázhatnánk.
Kit ünnepelünk, minek örülünk karácsonykor? Sokak számára csupán egy homályos eredetű, romantikus télünnep ez, de most ne a sokakról, hanem magunkról ejtsünk szót. A cikk olvasói nyilván tudják, hogy Jézus születésének ünnepe ez. A túlcsorduló öröm innen fakad, így természetesen csakis megosztva tudjuk igazán átélni. Ahogyan egy lakodalomban is mindenki vigad, mindenkinek jut az ünnepi finomságokból, és nem csak a menyasszony táncol.
Ha valaki ünnepel, meghívja a szeretteit, és megvendégeli őket. A nagy örömhöz hozzátartozik az előkészület, a várakozás is. És fokozza az ajándék értékét a meglepetés, a titok is. Vajon minek örülne? Így lessük-várjuk a találkozást, ami tulajdonképpen minden ünnep igazi lényege. Mi is történik tehát? Örömünkben kölcsönösen megajándékozzuk egymást. Sajnos ez a kölcsönösség kissé megkopott, és inkább arra koncentrálunk, hogy ki is hozza az ajándékot például karácsonykor. Nos, semmiképpen nem a Mikulás, aki ugye Szent Miklós; vele december 6-án ünnepelünk. Semmiképpen nem a télapó, aki általában egy piros ruhás, mókás valaki, és nem is a rénszarvas, melynek – legalábbis a mi vidékünkön – semmi köze nincs sem Szent Miklóshoz, sem Jézus születéséhez. És az angyalok? Igen, ők életünk sok-sok helyzetében segíthetnek, és jó, ha tudjuk, hogy időnként álruhában járnak. (Ugyan melyikünk nem találkozott még szemüveges, farmernadrágos, kendőt viselő vagy aktatáskás angyalokkal?) Szépen kialakult mindebből a kisgyermekek varázsos-mesés világa. Karácsonyi fények, angyalszárnyak suhogása, meglepetésekkel teli csomagok, titokzatos sürgés-forgás. Ne romboljuk le ezt! Hozzátartozik a ki nem mondható öröm átéléséhez. Ne féljünk tőle! Az ünnep, a szeretet nem az ész, hanem a szív dolga! Bármennyire praktikus és észszerű is a mai világunk, a gyermeki lélek könnyedén össze tudja hangolni magában a mesét és a valóságot. Hófehérkével és Tündér Ilonával társalog, miközben paradicsomlevest szürcsöl és megpróbálja befűzni a cipőjét. És persze kérdez. Válaszoljunk úgy, mint a Mátyás-mesében. Hoztam is, meg nem is. A nagyobbacskáknál már sejtetjük, hogy van, amiben segítünk az angyaloknak, de majd meglátjuk…
Egyik gyerekünk – már kisiskolás korában – furfangosan oldotta meg a talányt: két levelet írt a Jézuskának. Az egyiket a szokott módon kitette az ablakba, a másikat pedig a tetőablakból a csatornába csúsztatta. Ha tényleg nem a szülők az angyalok, akkor a csatornába rejtett kívánság is teljesül… És persze egyértelmű választ kapott, mégis még sokáig szerette átélni a titokzatos meglepetések világát. Tudta is, meg nem is. Igazi mesebeli helyzet! Nem szabad minden titkot lemezteleníteni! A titok jelkép: valami kimondhatatlan, de nagyon is létező valóságról van szó. És ennek lesz hordozója, kis prófétája minden ajándékunk. Nagyon neked szóló, nagyon a szívemből jövő. Örülök neked!
Akkor milyen is a jó ajándék? Minden azzá válhat, ami képes kifejezni ezt. Ilyen lehet egy ellesett kívánság, ami beteljesül: kisgyerekeknél egy-egy régóta vágyott játék, nagyobbacska lányoknál például egy kis fülbevaló, egy szép ruhadarab, a fiainknak talán egy menő kerékpártartozék. De nagyon jók a szellemi természetű ajándékok is, egy csak veled eltöltött este, színház, mozi, kirándulás, állatkert, szabadulószoba vagy bármilyen közös élmény. És jó, ha a kölcsönösség is megjelenhet az ünnepben. Szerezzünk be például egy marék szalmát; minden személyes áldozatunk egy-egy szalmaszál lehet a jászolban, hogy valóban puha, meleg otthonba születhessen nálunk a kis Jézus. Így lesznek a dolgok kis prófétákká – ahogyan Kentenich atya fogalmaz. Összetartozásunkat, a találkozás élményét jelentik számukra. Így válhat egy gonddal elkészített sütemény is hírnökké. Világos, hogy az unokáknak nem öt dekagramm lisztet adunk át némi vajjal, sütőporral és három szem meggyel… Ezért tényleg nem számít, mennyibe kerül. Az ajándék akkor jó, ha személyes, és akkor a legjobb, ha önmagamat tudom odaadni benne. „Arra születtél, hogy ajándék legyél” – hangsúlyozza Böjte Csaba atya a gyermekeinek és az őket nevelőknek. És hiteles példaként mutat rá az önmagát nekünk ajándékozó Jézusra: Jézus Krisztus karácsonykor nem egy csomó mennyei kütyüvel jött közénk. Hozhatott volna Józsefnek láncfűrészt, Máriának habverőt, ehelyett ő maga volt az ajándék.
Érdemes erre sarkallni a gyermekeinket is. Készítsenek maguk is ajándékot Jézusnak, anyának, apának, nagyikáéknak. Tanuljanak a sajátjukból, önmagukból adni. Rajzot, éneket, időt, odafigyelést, kedvességet, örömöt.
És közben tanítsuk nekik a vágyakozást, a várakozást is! Ne romboljuk le a meglepetés ajándékát együtt megvásárolt, előre odaadott, pénzben kifejezhető holmikkal! Hiszen éppen a meglepetés hordozza az ajándékunk kézzel nem megfogható, szellemi tartalmát. Az ember vágyakozó lény. Öröme olyan mértékű, amilyen mértékű a vágyakozása. Segítsük a várakozás tartályát jól kinyitni, hogy gyermekünk ráérezzen a – még elviselhető – türelmetlen kíváncsisággal terhes élmény jó ízére. Arra, hogy érdemes várni, érdemes készülni, és akkor lesz igazi az örömünk, ha önmagunkat tudjuk átnyújtani ajándékaink titkos kis prófétái által. Mert akkor találkozunk. Lélek a lélekkel, szív a szívvel. Te meg én mi leszünk. Ezt éljük át túlcsorduló örömként. Ezért ajándékozunk. Vagy ha nem így van, akkor tényleg hagyjuk inkább…
Egy hétéves gyerek így fogalmazott: A szeretet az, ami karácsonykor a szobában van. Ha egy pillanatra abbahagyod az ajándékok kicsomagolását, akkor lehet meghallani.
„Akinek füle van, hallja meg!” (Mk 4,23)
Boldog karácsonyt!
