Nagyon szeretem a madárdalt, de az egyéb madárhangokat is. Csodálatos élményt jelent például a szeptember végén, október elején hazánkba látogató darvak krúgatása vagy a tundrák felől minden ősszel hozzánk érkező nagy lilikek nagyszerű kórussá egybeolvadó, névadó „li-lik” kiáltása. A Hortobágyon akár százezer vagy még több daru is összegyűlhet, és felejthetetlen élmény, amikor az este közeledtével csapat csapat után húz az éjszakázóhelyek, a sekély vizű tavak felé. Azok, amelyek korán indulnak, néha leszállnak közben, és szárnyaikat emelgetve, maguk körül forogva járják a híres darutáncot. Húznak még napnyugta után, a teljes sötétben is, amikor csak elmosódó szürke árnyakat látni. Ilyenkor talán még tisztábban érkeznek hozzánk a nagy madarak egymásba olvadó kiáltásai. A darvak addig maradnak, amíg megkeményedik az idő, és a kukoricatarlókon már nem találnak elhullott szemeket. Számuk ettől kezdve gyorsan fogy, és rövidesen az utolsók is elhagyják a Hortobágyot.
Késő ősszel és decemberben a főváros felett is gyakran láthatjuk a magasban szálló, gágogó vadludak V betűit. Napközben a legelőket járják, és este, akár a darvak, a vízre húznak be éjszakázni. De míg az előbbiek a nekik térdig érő vízben állva várják a reggelt, addig a libák úszva töltik az éjszakát. Sok nagyszerű, felejthetetlen behúzást láttam a Velencei-tó közelében, a Dinnyési-fertőnél. Csodálatos látvány, amikor az érkező madarak V betűje a fertő felett felbomlik, és a libák magukat dobálva pillanatok alatt a vízen teremnek.
Bár kis számban hazánkban is költenek, a fenyőrigók nagy csapatai csak késő ősszel érkeznek hozzánk. Megjelennek a budapesti utcákon is, ha ott ostorfák állnak. Ezek bogyóit csipegetik, s közöttük az észak felől érkező szőlőrigók néhány példányát is megfigyelhetjük. Korábban voltak évek, amikor inváziószerűen, óriási tömegben érkeztek ezek a zömök termetű, fahéjszínű, bóbitás csonttollúak. Ők is a bogyókat keresték, meglepték az ostorfákat, de a berkenyét és a sárga fagyöngyöt is élvezettel fogyasztották. Amikor elfogyott a táplálék, továbbrepültek Dél felé. A hazánkban jelölt csonttollúakról Dél-Európa szinte minden országából, sőt, Észak-Afrikából is érkeztek visszajelentések.
Az Alföld tágas pusztáin októbertől lehet megfigyelni a gatyás ölyveket. Tundrás hazájukban főleg lemmingekkel élnek, nálunk a mezei pockokat tizedelik. Gémeskúton ülve vagy a magasban lebegve, szitálva keresik a zsákmányt. Ugyancsak a magas Északról érkezik minden ősszel a kis sólyom (korábban törpesólyom). Hegyes szárnyaival rendkívül gyorsan repül, és apró madarakra: kenderikékre, tengelicekre vagy a szintén északról hozzánk látogató fenyőpintyekre vadászik. A ragadozók közül még a kékes rétihéját lehet gyakran látni, amint a nyílt területeken alacsonyan repülve egy kimerészkedő rágcsálóra vár.
