Fotó: Koszticsák Szilárd/ MTI
A szentmise elején Erdő Péter bíboros üdvözölte a jelenlévőket, és megáldotta az új kenyeret. Köszöntő szavaiban a prímás hangsúlyozta: Szent István királyt ünnepeljük, országunk alapítóját, egyházunk megszervezőjét.
Róla írta Szent VI. Pál pápa, hogy ami az ő idejében történt, „az látszat szerint az akkori bizonytalan (politikai) körülményeknek volt az eredménye”, valójában azonban „az éltető Szentlélek művének bizonyult, aki szent tevékenységének kegyelmével szüntelenül megújítja a föld színét”. A külső történések mögött egyéni életünkben és a népek sorsában is működik az isteni gondviselés. Ha felismerjük tervét, és együttműködünk vele, értékek születnek, és áldás kíséri életünket.
Az ünnepi szentmisén Michael August Blume apostoli nuncius és a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia jelen lévő tagjai koncelebráltak. A szertartáson jelen volt Áder János köztársasági elnök, Orbán Viktor miniszterelnök, Darák Péter, a Kúria elnöke, Tarlós István főpolgármester.
Stanisław Gądecki a szentbeszédében a következőket mondta: „Azért találkozunk ma Budapesten, hogy Szent Istvánt, a magyar nemzet védőszentjét és első királyát ünnepeljük. Nagyon örülök, hogy Lengyelország legrégebbi egyházmegyéjének püspökeként részt vehetek ezen a magyar nemzet számára oly jelentős egyházi és állami ünnepen. Szeretettel üdvözlök mindenkit a lengyelországi Katolikus Egyház nevében.”
Hogyan teljesítette István a keresztsége alkalmával tett, az egész ország megtérítéséről szóló ígéretét? – tette föl a kérdést a poznańi érsek. Uralkodásának kezdetén egy pogány országot vett át, melyre a többistenhit, illetve az animizmus volt jellemző, esetleg egy legfőbb szellemi lény tiszteletével együtt. A kinyilatkoztatás nagyon korán rámutatott, hogy a bálványimádás halálos fenyegetést jelent az emberre és a társadalomra is. Ezért már a tízparancsolat első, legfontosabb rendelkezése is tiltja, hiszen az összes többi parancs ebből következik.
A bálványimádást nem lehet büntetlenül gyakorolni, a bálványimádó ugyanis maga is hasonul az általa választott bálványhoz. A zsoltár szavai szerint „Hozzájuk hasonlók lesznek készítőik és mindazok, akik bennük bíznak” (Zsolt 115,8). Éppen ezért volt olyan veszélyes az emberre a bálványimádás. Ha az élő Istennek szolgálunk, identitásunk egyre mélyebben gyökerezik abban, ami isteni, értékes és időtálló. Ha azonban más isteneket szolgálunk, akkor az értelmetlenség és az üresség érzése jelenik meg bennünk, mely áthatja életünk minden területét, gondolkodásunkat és cselekedeteinket.
A pogányságból eredő hibák tehát az ember elidegenedését idézik elő, és eltávolítják valódi céljától. Megakadályozzák abban, hogy Krisztusban felismerje az egyetlen és valódi Megváltót.
Szent István megértette, milyen veszélyes a magyar nép számára ez a magatartás. Bár korábban már apja, Géza fejedelem is kísérletet tett a keresztény hit elterjesztésére, valójában csak Istvánnak sikerült elérni ezt a célt. Mindkettejük zsenialitása abban állt, hogy I. Mieszko lengyel herceghez hasonlóan, hosszú távra tekintettek előre, és megértették, mennyire fontos Magyarország számára a teremtő Isten helyes tisztelete.
A Szent István megkeresztelkedése óta eltelt ezer év szomorú igazságra hívja fel a figyelmünket. Úgy tűnik, mintha Európában lassan visszatérnénk a kereszténység előtti időkhöz. Egyre inkább sűrűsödik körülöttünk a sötétség, mintha visszatérőben volna a bálványimádás, a pogányság kora.
Egész rendszerek dolgoznak azon, hogy a kereszténységet kiszorítsák a közéletből és az emberek magánéletéből, erkölcsi döntéseiből. De a keresztény hit elhalványodásával az emberek is szívesen rendelik alá magukat az anyagiasság és a fogyasztás hatásának. Létrejön egy vákuum, amelyet az eddigieknél jóval több bálvány és téveszme kezd megtölteni. Ezek lesznek az emberek által kitalált és istenített modern bálványok, például maga az ember, a természet, a hatalom, egy eszme, a szakmai karrier, a pénz, az élvezetek, az asztrológia, a horoszkópok, számtalan hiedelem és kultusz. Annak helyét, ami isteni, átvette az, ami rettenetes, ahogyan a német filozófus, Peter Sloterdijk fogalmaz.
Valaki azt mondhatná: „nem fontos, hogy miben hiszel, az a fontos, hogyan élsz”. A dolgok ilyen megközelítése azonban szélsőséges meggondolatlanság lenne, ennek ugyanis éppen az ellenkezője az igaz. Hitünk szerint élünk, és meggyőződésünk adja tetteink hajtómotorját.
Hogyan lehet visszatérni a teremtményimádattól a Teremtő imádásához? – tette föl a kérdést homíliája zárásaként a lengyel püspök.
Szükséges, hogy az Úristen kerüljön ismét az első helyre – először is minden egyes keresztény életében –, hogy újra meg akarjuk hallani Isten szavát, és hagyjuk, hogy ez a szó megvilágítsa az életünket. Hogy akarjunk kitartóan haladni a megújult úton, Krisztus fényében: azaz védjük az emberi életet és a családot, alakítsuk a társadalmi igazságosságot az evangélium szerint, és a hétköznapi életben törekedjünk a valódi szabadságra. Hogy Magyarországon, Lengyelországban és egész Európában hiteles példáját adjuk az evangélium szerinti életnek, a keresztény erényeknek és a lelki fejlődésnek – ahogyan Ferenc pápa fogalmazott Lengyelország kereszténnyé válásának 1050. évfordulója alkalmából írt üzenetében.
Elképzelhető – tanította XVI. Benedek pápa –, hogy a mai helyzet többet követel a Krisztus-követőktől. Ahogyan az Egyház fennállásának korai évszázadaiban a keresztények vértanúsága megtisztította a világot a többistenhittől, úgy ismét szükség lesz a modern keresztények vértanúságára, hogy megszabaduljon a világ a modern bálványok káros hatásaitól, melyektől csak a hívők, a szentek és az Anyaszentegyház szenvedése által szabadulhatunk meg.
Szent István idejére visszaemlékezve azt látjuk, hogy szükségünk van valami többre, ami ma teljesen lehetetlennek tűnik. Szent politikusokra van szükségünk, Szent István mércéje szerinti politikusokra. Olyanokra, akik tudják, hogy az Egyház küldetése a hívek lelki igényeinek szolgálata, s egy politikai közösségnek támogatnia kell mindazt, ami a közjót szolgálja. Olyan politikusok kellenek, akik hűek maradnak a természetes értékekhez, tiszteletben tartva az e világi dolgok jogos autonómiáját. Akik hűek maradnak a természetfölötti értékekhez, és feladatukat az evangélium szellemében teljesítik.
Kérjük Istent, hogy világunkban, amely megpróbálja elmosni a különbséget lélek és test, szellemi és anyagi, emberi és állati, női és férfi, isteni és e világi között, abban a világban, ahol a fogyasztás vallássá vált, törekedni tudjunk arra, hogy a Szentlélekben eljussunk az igazi boldogságra. Ámen.
*
A könyörgések után Erdő Péter bíboros – Esterházy Pál nádor imádságával – felajánlotta népünket a Magyarok Nagyasszonyának.
Az ünnepi szentmise végén megtartották a hagyományos Szent Jobb-körmenetet. Negyven évig tartó kényszerű szünet után éppen harminc évvel ezelőtt, 1989-ben Szent István ereklyéjét újra végigvihették Budapest utcáin. Azóta évről évre megtartják a körmenetet. A Szent Jobbot idén is a Katolikus Karitász és a Magyar Máltai Szeretetszolgálat tagjai és önkéntesei, a szerzetes- és lovagrendek képviselői, az apostoli élet társaságainak tagjai, a papság, valamint a plébániák zarándokcsoportjai kísérték.
