Később kollégája lettem a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Hittudományi Karán, így közelebbről is megismerhettem, és személyes jó kapcsolatot alakítottam ki vele. Nemcsak kiváló tudós, hanem nagyszerű lelkipásztor és hiteles ember volt. Amikor elsőéves kispap voltam, ő tartotta nekünk az egyhetes lelkigyakorlatot. Egyik előadásában azt mondta: „Ha egy pap nem magyarázza végig az egész Szentírást, ne álljon ki a szószékre.” Ez persze egy kicsit túlzás, de én – filozófusként is – mindig igyekeztem az általa hangsúlyozott elvet szem előtt tartani. A hazai hittudomány szempontjából abban látom Gál Ferenc igazi jelentőségét, hogy a II. vatikáni zsinat idején a széles körű, szerteágazó teológiai irodalmat nagyon világosan, egyszerűen tudta összefoglalni a könyveiben. Valójában ő teremtette meg a közérthető magyar teológiai szaknyelvet. Nagy hatása volt az Egyetemi templomban mondott adventi és nagyböjti konferenciabeszédeinek és az egyetemi előadásainak, mert a Szentíráson keresztül, azzal összefüggésben magyarázta a katolikus ágazatos hittant, a dogmatikát – miközben mindvégig az élet és a keresztény hit közelségében tudott maradni.
