Hűvös reggel után mérsékelten meleg, igazi kirándulóidő volt. Az árasztott terület felé mentünk, egy széles csatorna mellett. A vízen tavirózsa, sárgán virító rence, a parton sok apró szulák, katáng, a fehér libatop mellett sajnos rengeteg parlagfű is; utóbbi a csatorna mellett haladva nem is változott. Valószínűleg ugyanez a helyzet valamennyi alföldi csatornánál. A fekete üröm javában virágzott, a parlagfű most kezdte bontogatni szirmait.
Nagy csapat, több mint száz nyári lúd repült V alakban, seregélyek ültek a vezetékeken, egy kiszáradt fán Andris kabasólymot pillantott meg. Elmentünk egy gólyafészek mellett, amelyben négy, már teljesen fejlett fióka állt. Békésen nézelődve várták eleséggel érkező szüleiket, de ezek, amíg ott voltunk, nem jöttek. Hatalmas területen alkotott gyönyörű, lila mezőt a sóvirág, az alföldi szikesekre jellemző növény. Távolabb egy másik, hófehér tábla, talán valamelyik bürök virágozhatott ott.
Egy helyen kis csapat füsti fecske vadászott, alacsonyan szállva, ide-oda csapva kapták el a repülő rovarokat. Manapság sajnos egyre ritkábban láthatok fecskéket, ezért nagyon örültem nekik. Andris néhány molnár- és partifecskét is látott. A csatorna menti gát oldala egy talán ötven méteres szakaszon csupasz, növényektől mentes, itt egy kis gyurgyalagtelep alakult ki. Mostanában repültek vagy repülnének ki a fiókák, egyik-másik még etethet, folyamatosan hallatott „prü-prü” hangokkal keringtek a telep fölött. Örvös galambok szálltak át, egy nyárfaligetben sárgarigók, valószínűleg fiatalok hangicsáltak, egyikük rövid, szép flótát is hallatott.
Több alkalommal láttunk kis őrgébicseket, fiatalokat is, egyikük hosszasan szitált a levegőben, azután hirtelen lecsapott a fűbe, ahol valószínűleg sáskát fogott. Vörös gémet számos alkalommal megfigyeltünk, néhány szürke gémet, bakcsót, nagy és kis kócsagot is. Az elárasztott részen kacsák úszkáltak, a víz fölött egy küszvágó csér repült. Godák keresgéltek a sekély vízben, de szólt egy szürke és egy réti cankó is. Andris többször hallotta mezei pacsirták, parlagi pityerek hívogatását, egy helyen fülemüle csalogatott a bokrok között. Sajnos a madáréneknek erre az évre már vége, a pacsirták gyönyörű trilláira február második feléig várnunk kell.
A halastavakon kevés madár volt. Hófehér bütykös hattyúk mellett koromfekete szárcsák úsztak, volt néhány barát- és üstökösréce. A nád közül vízityúk „prütty” hangját hallottam. A nádasok nádirigói, cserregő nádiposzátái persze még valamennyien itt vannak, de némán bujkálnak a sűrűben, csak villanásszerűen átrepülő madarakat láttam.
Az ürgés dombon kicsit eláztunk, egy nagy zivatar szélét kaptuk, de pár perc elteltével kisütött a nap, és hamar megszáradtunk. Kilométerekkel később azonban már láttuk a jókora eső nyomait. Bugyi felé közeledve legalább négy hamvas rétihéja repült elénk, volt több barna rétihéja, Andris parlagi sasokat látott, én pedig, távcsővel vaktában pásztázva az eget, magasan repülő rétisast vettem észre. Szalakóták, örvös galambok repültek, de volt jó néhány vadgerle is. A túzokok most is a már megszokott részen tartózkodtak, és természetesen Andris vette észre őket. Tíz nagy madár repült, talán megriadtak valamitől, de később újra elénk kerültek. A 89-et taposva már nagyon romlanak a szemeim, a madarakat még távcsővel sem látom igazán, így aztán sokat nézegetem és csodálom a növényeket, virágokat. Nagyszerű látvány volt egy árokban a ritkás nádszálak között lilán pompázó rétifüzény-csoport, a már említett sóvirágtenger, de egy hatalmasra nőtt csattanó maszlag is lenyűgözött. Mint egy kis bokor, hihetetlenül vaskos szárral nőtt az árok szélén. Mérgező növény, de tölcsérszerű, hófehér virágaival a megpillantása számomra mindig élményt jelent.
