A 2019-es Ünnepi Könyvhétre egy egészen különleges könyvvel örvendeztetett meg, illetve – helyenként – szomorított el bennünket. Az elegáns kis kötet főszereplője anyai nagyanyja, Vészi Margit, a híres szépség és sokoldalú tehetség. Volt ő Ady múzsája, Molnár Ferenc „verve jó”, sokszor és változatosan, testben-lélekben meggyötört első asszonya, Giacomo Puccini rajongásának tárgya, számos epekedő levelének címzettje, s egy köpcös olasz báró, bizonyos Paolo di Mantica hitvese.
A legendás lapszerkesztő, Vészi József lányának nem csupán a magánélete volt kaleidoszkópszerűen folytonosan át- meg átrendeződő, hanem a pályaválasztása is. Hol festőként és grafikusként, hol újságíróként, hol haditudósítóként, hol pedig forgatókönyvíróként bukkant fel. Mégpedig forgószínpad-szerűen változó helyszíneken: Rómában, Hollywoodban és életének végjátéka idején a spanyolországi Alicantéban.
1956-ban Londonba emigrált unokájához szóló levelei nem egy csúcsnagyit, nem egy super grannyt hoznak ugyan elénk, de egy szeretni nagyon tudó és nagyon akaró, végeredményben félelmetesen magányos és ki nem teljesedett pályaívű teremtést. Jellemző például az az utóirat, amelyben a „nagymama” megszólítást áperte visszautasította, imígyen: „Piciségemnek tudod a történetét. Anyád (Sárközi Márta, egy egyszemélyes irodalmi központ és jószolgálati intézmény, akit halhatatlan versében Kormos István „A fánk-ujju asszony”-nak nevezett – P. É.) táviratozott nekem Hollywoodba, amikor Eszter nővéred 1927-ben megszületett: »Mától kezdve nagymama vagy!« Negyvenkét éves voltam akkor, anyád meg húsz. Rögvest visszatáviratoztam: »Ha tudni akarjátok: egészen Pici mama vagyok.«”
Az is lett, a világ egyik legrendhagyóbb, mégis nagyon szerethető nagymamája, akinek témáról témára csapongó leveleiben hemzsegnek az érdekes, miniatűr kultúrkrónikák, de azért nem maradnak ki a jellegzetesen nagymamás kitérők sem. 1957. december 8-án például így írt Matyi unokájának (akinek, ki tudja, miért, bogármintás ingeket küldött egy ízben a józan Angliába a játékosabb Spanyolhonból): „Örülök, hogy voltál koncerten, én pár évvel ezelőtt Rómában el voltam ragadtatva Ferencsiktől. Milyen kórus énekelte a londoni Psalmus hungaricust? Nagyon szép német lemez van róla, nem a bécsi Svoboda-féle, bár az is jó, hanem Fricsay Ferencé (…) Kedves, hogy küldtél játékokat, kis ruhákat karácsonyra Eszter gyerekeinek, és biztos Ádámékhoz, Péterpálnak is. Jópofa, hogy te vagy számukra a gazdag külföldi nagybácsi, még ha a filléres áruházban vásárolod is a dolgokat (…).” (Sárközi Mátyás ekkortájt Londonban minimálbéres alkalmi munkákból tengődött, mégis küldözgetett vásárfiát féltestvérei gyerekeinek, erre céloz a nagyanyja.)
Az utolsó levél, egy alig öt nappal Vészi Margit halála, altatóval elkövetett öngyilkossága előtt írott episztola hangneme már egészen más. Az 1957 és 1961 közé eső négy év felőrölte az egykori, diadalmas szépségű és tehetségű „Margitát”. A filléres gondok közt, ordító magányban töltött alicantei napok, az unokái, dédunokái utáni vágyakozás, számos pszichoszomatikus betegség és főleg gyomorpanaszai sodorhatták el 1961. július 10-éig, addig a tragikus napig, amikor, valószínűleg nem öngyilkossági szándékkal, de végzetes mennyiségű altatót vett be. Utolsó leveléből idézünk néhány sort: „Utálok mindent… (az alicantei forróságot, a »felturbózott« járművek durva robaját, a két hétig tartó, rezesbandás, csinnadrattás ünnepségeket…). Szóval, nem tudom, mit tegyek, és ettől roppantul ideges vagyok. A kéthetes pokol miatt mindennap háromszoros altató porcióval tudtam csak pár órát pihenni (…) Kaptam képeket a dédunokáimról a zugligeti kertben (…) Remekül fejlődnek a gyerekek. Jolántól hallom, hogy esedékes Eszternél és Lacinál a negyedik dédunokám is. Még egyszer minden jót születésed napjára. Picimamád.”
Az „igazi” Vészi Margit (hogy Bölöni György Adyra vonatkozó jelzőjét kölcsönözzem ezúttal) minden eddiginél mélyebb megismerését, hiteles portréjának megrajzolását segítik a leveleket összekötő, szép és gyöngéd, de soha nem szépítgető unokai szövegek. Sárközi Mátyás színes életképei, rá jellemzően találó, de mindig szeretetteljes családi karcolatai. S ráadásként egy beszédes fotográfiagyűjtemény is, az „Egy élet képekben”.
(Sárközi Mátyás: Margit. Budapest, Kortárs Kiadó, 2019.)
