Ferenc pápa május 8-ai általános kihallgatásán részt vett Böjte Csaba OFM és a Dévai Szent Ferenc Alapítvány otthonaiban élő gyermekekből álló kórus. A katekézis után a Szentatya köszöntötte a különféle zarándokcsoportokat. Ezután fogadta a kihallgatáson részt vevő bíborosok és püspökök személyes köszöntését, majd a kiemelt vendégek csoportjában találkozott Böjte Csaba testvérrel és azzal a kórussal, amelynek tagjai a ferences otthonokban élő gyermekek. A harminctagú gyermekkórus énekkel köszöntötte a Szentatyát, majd átadták neki ajándékukat, egy szárnyas oltárrá alakított hagyományos erdélyi ablakot, amelynek egyik szárnyán az alapítvány által gondozott gyerekek láthatók, a másik szárnyán a dévai Nagyboldogasszony ferences plébániatemplom, középen pedig a gyermek Jézus képe, amelyet az alapítvány befogadóotthonaiban gondozott kétezer gyermek fotójából raktak ki. Csaba testvér arra kérte Ferenc pápát, hogy tegye meg június 1-jét „a gyermek Jézus szép ünnepnapjává”.
A Szentatyának ajándékba adott alkotást a Csaba testvér több mint negyedszázados gyermekmentő és -nevelő tevékenysége iránti hála ihlette. Az alkotás az árva gyermekek ajándéka volt Ferenc pápának, akit hálás szívvel, szeretettel és nagy örömmel várnak Csíksomlyóra. A gyermekek ajándékát Török Brigittának és Török Lászlónak, az alapítvány önkéntes támogatóinak az ötlete alapján Török Brigitta fotográfus, Nagy Zsolt népiasztalos-mester, nevelő és munkatársai, Nagy István Gábor erdélyi népikovács-mester, Szabó Zoltán csíkszenttamási népifafaragó-mester, valamint Povázai György nyomdászművész készítette el.
Böjte Csaba testvér levele Ferenc pápának
1989 decemberében Romániában megdőlt a diktatúra. A társadalmi átalakulásokkal, a gyárak bezárásával sok ember egyik napról a másikra munkanélkülivé vált. Erdélyben, Hunyad megyében szén- és ércbányák működtek, az ásványi anyagok kitermelése, a jelentős kohászati központok rövid idő leforgása alatt ócskavastemetővé váltak. 1992-ben elöljáróim Dévára, e térség központi városába vezényeltek szerzetestársaimmal együtt, hogy az 1949-ben államosított, az 1970-es árvíz által elpusztított, elhagyottan álló ferences kolostort visszavegyük. A nehéz időkben sajnos sok család csődbe ment, a gyerekek az utcára kerültek. Szomorú volt látni a szentmise után, hogy a hívek kolduló gyerekek sorfala között hagyják el a templomot. Kezdetben ezeket a gyerekeket csak egy-egy ebédre hívtuk meg, majd szerveztünk számukra egy nyári bentlakó tábort.
A gyerekek a tábor végén arra kértek, hogy szervezzünk egy éves tábort, melyet mi Istenben bízó lélekkel, az akkor még nagyon erős kommunista ellenszéllel szemben elkezdtünk szervezni. 1993 nyarán, az Erdélyben működő Szent István Provincia engedélyével létrehoztuk a Szent Ferenc Alapítványt, egy jogi személyiséget, melynek keretei között Erdély négy egyházmegyéjének területéről elkezdtük befogadni az utcagyerekeket. Az első években az ateista, kommunista gondolkodású állami szervek nagyon megnehezítették a munkánkat. A kilakoltatás rémétől igazából II. János Pál pápa 1999-ben történt látogatása mentette meg a gyermekeinket. A Szentatya kérésére három ingatlant adtak vissza a Gyulafehérvári Római Katolikus Főegyházmegyének, melyek közül az egyik a dévai ferences kolostor volt. A hatósággal való együttműködés az évek alatt sokat javult, és így egyre több bajban lévő gyereket tudtunk befogadni.
„Aki az ilyen kisgyermekek közül egyet is befogad az én nevemért, az engem fogad be” (Mk 9,37). Otthonainkban az elmúlt 25 évben több mint hatezer gyermek talált hosszabb-rövidebb időre otthonra, jó szóra, meleg ebédre, tanszerre, ruhára. Vannak bentlakó és napközi otthonaink, az igényeknek megfelelő ellátást biztosítunk a bajban lévő gyermekeinknek. Jelenleg több mint ötven központban több mint kétezer gyermeket nevelünk, oktatunk isten- és emberszeretetben. A gyerekeket hét-nyolc fős „szociális családokban” helyezzük el, egy-egy „nevelőapa”, „nevelőanya” felügyelete mellett, aki össze is költözik a gyermekekkel. Szent József nem a test és a vér kívánságából lett a kis Jézus nevelőapja, hanem a mennyei Atya akaratából! Mi is így, Szent József-i értelemben lettünk, leszünk a gyermekeink nevelőszülei. Sok gyerek kisbabaként került hozzánk, és otthonainkban eljutottak oda, hogy főiskolát, egyetemet végezzenek. Többségük 18 éves kor után munkát vállal, családot alapít. Örömmel írhatom le, hogy tudtommal egyetlen gyerekünk sem koldul, mindannyian becsületes munkából élnek. Házainkat világiakkal, köztük néhány ferences világi rendi testvérünkkel működtetjük. A tevékenységünket közadakozásból, gondviselő Istenünk jóságából tartjuk fenn, de mivel a román állam országos gyermekvédelmi hálózatának is a része vagyunk, ezért a gyerekek után állami dotációt is kapunk. Erdély földje több lakosságcserén is átesett, emiatt gyermekeink felmenői etnikai, vallási szempontból nagyon vegyesek. Többnyire magyar, roma és román szülők gyerekei kerülnek hozzánk. Aki nincs megkeresztelve, az keresztségben részesül, és szinte száz százalékban római katolikus rítusban elsőáldozók, bérmálkozók is lesznek.
Az elmúlt negyed évszázadban nemcsak azt tapasztaltuk meg, hogy Isten a mi gondviselő mennyei Atyánk, akire mindig lehet számítani, hanem azt is, hogy nagyon sok jó ember él ezen a földön. Azt is megtapasztaltuk, hogy jót tenni jó. Jó dolog jónak lenni, szép szóval, türelemmel a szeretet útjára vezetni gyermeket, felnőttet egyaránt.
Egy másik erős tapasztalatunk: Isten selejtet nem teremt! Lépésről lépésre a gyermekeket Krisztus Urunk nevelési módszereivel az öntudatos, felnőtt kereszténységre lehet vezetni, származásuktól vagy a bőrük színétől függetlenül. Krisztus sürgető szeretetétől vezetve, gyermekeinkből szervezett kórusokkal, színjátszó csoportokkal több száz missziós körutat szerveztünk, főleg a Kárpát-medencében. Az árva gyerekek előadják a műsorukat, mi, papok misézünk, elmélkedéseket tartunk, a templomok, színháztermek, stadionok megtelnek emberekkel. A visszajelzések alapján Isten áldása van a munkánkon, eredményes, sikeres a gyermekek missziója. Munkánkat Erdély érseke, Jakubinyi György felügyelete alatt végezzük, a mindenkori provinciálisnak engedelmeskedve.
Június 1-jén Csíksomlyóra, a Ferenc pápával való találkozóra ezer gyerekkel készülünk, nagy izgalommal.
Szívből remélem, hogy egy dallal és a gyermekeink által tervezett és varrt ruhába felöltöztetett gyermek Jézus-szoborral megajándékozhatjuk nagy családunk, Egyházunk fejét, Ferenc pápát.
Azt tapasztaltam, hogy nemcsak a gyermekeknek vonzó, erőt adó példakép a gyermek Jézus személye, hanem a megfáradt, sokszor koravén, játszani már nem erőst tudó felnőttek is örömmel fogadják a vidám, gyermeklelkületű ünnepeket. Jó látni és tudni, hogy Megváltónk, mielőtt komoly prédikációkkal, csodákkal ékeskedő felnőttéletét elkezdte volna, mert és tudott jókedvűen játszani Názáret poros utcáin az emberek fiaival. Milyen csodálatos lehetett egy-egy csendes vacsora a názáreti kis házban! A Mindenhatónak a mindennapi betevőt megköszönő, a gyermek Jézus köré épülő názáreti csendes élete után kiált a világ, és ezt határozottan állítom, még akkor is, ha sokan nem tudják hangosan megfogalmazni.
A Kárpát-medencében, Európában, de az egész fejlett világban az emberek sajnos elfordultak az élettől, a gyermekáldástól. Kiszáradtak a családok, egész vidékek válnak öregotthonná.
Társadalmunk ezen sebeire bátorkodom javasolni, hogy Egyházunk tegye június 1-jét a gyermek Jézus szép ünnepnapjává!
Ahogyan május 1. a munkás Szent József ünnepe lett, vagy ahogyan kegyelmes atyánk elődje, Szent II. János Pál pápa február 11-ét a betegek világnapjává tette, úgy kérjük az árva gyermekek nevében, hogy június 1-jét, a nemzetközi gyermeknapot szentelje Egyházunk legfőbb elöljárója a legcsodálatosabb gyermek tiszteletére: június 1. legyen a gyermek Jézus ünnepe az egész világon!
