Jézus nem félelmet vagy bűntudatot akar kelteni bennünk

Kedves testvéreim, jó napot kívánok!
Amikor a Miatyánkot imádkozzuk, a második kérés, amellyel Istenhez fordulunk: „jöjjön el országod” (Mt 6,10). A hívők, miután kérték, hogy szenteltessék meg a neve, azt a vágyukat fejezik ki, hogy siessen országának eljövetele. Ez a vágy mondhatni a Galileában prédikálni kezdő Krisztus szívéből fakad. Azt hirdette: „Itt a pillanat, közel van Isten országa, tartsatok bűnbánatot, és higgyetek az evangéliumban!” (Mk 1,15.) Ez a mondat egyáltalán nem fenyegetés, ellenkezőleg, boldog bejelentés, örömüzenet. Jézus nem úgy akarja megtérésre késztetni az embereket, hogy félelmet kelt bennük Isten fenyegető ítéletétől, vagy bűntudatot az elkövetett rossz miatt. Jézus nem térít, egyszerűen csak örömhírt hirdet, az üdvösség jó hírét hozza, és abból kiindulva hív megtérésre. Mindenki meghívást kap arra, hogy higgyen „az evangéliumban”: Isten uralma közel jött gyermekeihez. Ez az evangélium: Isten uralma közel jött gyermekeihez. Jézus pedig ezt a csodálatos dolgot, ezt a kegyelmet hirdeti: Isten, az Atya szeret bennünket, közel van hozzánk, és megtanít az életszentség útján járni.
Az ország eljövetelének jelei sokfélék, és mind pozitívak. Jézus azzal kezdi meg szolgálatát, hogy gondjaiba veszi a betegeket, mind a testi, mind a lelki betegeket, a társadalmi életből kizártakat – mint a leprások –, a bűnösöket, akiket mindenki megvetett, azok is, akik bűnösebbek voltak náluk, de igaznak tettették magukat. Hogyan hívja Jézus az ilyeneket? Képmutatók. Jézus maga mutat rá az ország eljövetelének jeleire: „Vakok látnak, bénák járnak, leprások megtisztulnak, süketek hallanak, halottak feltámadnak, és a szegényeknek hirdetik az örömhírt” (Mt 11,5).
„Jöjjön el országod!” – ismétli állhatatosan a keresztény, amikor a Miatyánkot imádkozza. Jézus eljött, de a világot még mindig behálózza a bűn, a világ tele van olyan emberekkel, akik szenvednek, akik nem békülnek ki egymással, és nem bocsátanak meg egymásnak, háborúkkal és a kizsákmányolás sok formájával, gondoljunk csak a gyermekkereskedelemre. Mindezek a tények bizonyítják, hogy Krisztus győzelme még nem valósult meg teljesen: sok férfi és nő még bezárt szívvel él. És főleg ezekben a helyzetekben születik meg a keresztény ember ajkán a Miatyánk második kérése: „Jöjjön el országod!” Mintha azt mondanánk: „Atyánk, szükségünk van rád! Jézus, szükségünk van rád, szükségünk van arra, hogy mindenütt és mindig te légy Úr közöttünk!” „Jöjjön el országod, te légy közöttünk!”
Időnként föltesszük magunknak a kérdést: hogyhogy ez az ország ennyire lassan valósul meg? Jézus szeret példázatokban beszélni győzelméről. Például azt mondja, hogy Isten országa hasonló egy szántóföldhöz, ahol együtt nő a jó mag és a konkoly: a legsúlyosabb hibát követnénk el, ha azonnal be akarnánk avatkozni, és kitépnénk a világból a gyomnak tűnő növényeket. Isten nem olyan, mint mi, Isten türelmes. Nem erőszakkal állítja fel országát a világban: terjesztési stílusa a szelídség (Mt 13,24–30).
Isten országa biztosan nagy erő, a legnagyobb, ami létezik, de nem a világ kritériumai szerint; ezért tűnik úgy, hogy sosincs abszolút többségben. Olyan, mint a kovász, amit belegyúrnak a lisztbe: látszólag eltűnik, mégis a kovász az, ami megkeleszti a tésztát (Mt 13,33). Vagy olyan, mint a mustármag, amely annyira kicsiny, szinte láthatatlan, mégis a természet kirobbanó erejét hordozza magában, és ha egyszer felnő, a kert összes fájánál nagyobb lesz (Mt 13,31–32).
Isten országának ebben a sorsában ráismerhetünk Jézus életsorsára: ő is csekélyke jel volt kortársai számára, szinte ismeretlen esemény a kor hivatalos történészei számára. „Búzamagként” határozta meg magát, amely elhal a földben, de csak így tud „sok gyümölcsöt” hozni (Jn 12,24). Sokatmondó a mag képe: egy nap a földműves a földbe süllyeszti a magot (temetésnek tűnő mozdulat), azután „akár alszik, akár ébren van, éjjel vagy nappal, a mag kihajt és felnő, ő pedig nem tudja, hogyan” (Mk 4,27). A csírázó mag inkább Isten műve, mint az emberé, aki elvetette. Isten mindig megelőz, Isten mindig meglep minket. Neki köszönhetően a nagypéntek éjszakája után beköszönt a feltámadás hajnala, amely az egész világot reménnyel tudja bevilágítani.
„Jöjjön el országod!” Vessük ezt az igét bűneink és kudarcaink közé! Ajándékozzuk meg vele azokat az embereket, akiket megviselt és legyőzött az élet, akik több gyűlöletet kaptak, mint szeretetet, akik hasztalan napokat éltek meg, anélkül hogy tudták volna az okát. Adjuk oda azoknak, akik az igazságosságért küzdöttek, a történelem összes vértanújának; azoknak, akik arra a meggyőződésre jutottak, hogy a semmiért harcoltak, és hogy ezen a világon mindig a rossz uralkodik. Akkor meghalljuk majd, hogy a Miatyánk ima válaszol. Elismétli majd, ki tudja, hányadszor, azokat a reményteli szavakat, melyekkel a Szentlélek pecsételte le a teljes Szentírást: „Igen, hamarosan eljövök” – ez az Úr válasza. „Hamarosan eljövök.” Ámen. És az Úr Egyháza válaszolja: „Jöjj el, Úr Jézus!” (Jel 22,20.) „Jöjjön el országod!” – ez olyan, mintha azt mondanánk: „Jöjj el, Úr Jézus!” És Jézus így felel: „Hamarosan eljövök.” Jézus pedig eljön, a maga módján, mindennap. Bízzunk ebben! Amikor a Miatyánkot imádkozzuk, mindig azt mondjuk: „Jöjjön el országod!”, hogy meghalljuk szívünkben: „Igen, igen, jövök, hamarosan eljövök.”
Köszönöm!

Fordította: Tőzsér Endre SP
Fotó: Vatican News

Szólj hozzá!

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .