A film Jeremiás próféta Messiás-jövendölésével kezdődik: Jönnek napok – mondja az Úr –, amikor igaz sarjat támasztok Dávidnak. Királyként uralkodik majd, bölcsen kormányoz, s gondja lesz a jogra és az igazságra az országban. Az ő napjaiban megszabadul Júda, és biztonságban él Izrael. Ez lesz a neve, amelyen szólítják: „Az Úr a mi igazságunk”. (Jer 23,5–6.)
Mária tizenhat éves, szép leány, a szülei dolgosak, de szegénységben élnek. Nem hisz a jövőben, és ebből a teljes reménytelenségből, végtelen szomorúságból bomlik ki az angyali üdvözlet jelenete (Lk 1,26–38). Mária egy sűrű lombozatú fa alatt ül, belemerülve a lelkét gyötrő gondolataiba, amikor hirtelen zúgás hallatszik, a szél erőteljesen hajladoztatja a faágakat, mintha vihar közeledne. Megjelenik Gábriel angyal: Üdvözlégy, kegyelemmel teljes, az Úr van teveled… Ne félj, Mária! Kegyelmet találtál Istennél. Íme, méhedben fogansz és fiút szülsz, és Jézusnak fogod nevezni. Nagy lesz ő, a Magasságbeli Fiának fogják hívni; az Úr Isten neki adja atyjának, Dávidnak trónját, és uralkodni fog Jákob házában mindörökké, és királyságának nem lesz vége. Gábriel fiatal, szakállas férfi alakját öltötte magára, fehér köntöst visel, tekintetéből szelíd szeretet és ünnepélyesség sugárzik. Mária viselkedése természetes. Komoly és meghatott tekintettel fogadja ezt az emberi ésszel hihetetlen hírt, a kegyelem minden képzeletet felülmúló rendkívüliségét. Nem a sugárzó boldogság tükröződik az arcán, hanem a kiválasztottsággal együtt járó felelősség tudata. Érezni, hogy az imént még lelki mélyponton vergődő gyermeklány egyetlen pillanat alatt más emberré vált. Szemernyi kétség sincs a lelkében, bizonyos abban, hogy az angyal megjelenése valóság, Isten valóban kiválasztotta. Térdre borul Gábriel előtt, s eltökélten mondja: Teljesedjenek hát be rajtam szavaid.
József alig néhány évvel idősebb Máriánál, dolgos, szorgalmas ácsmester, és jó lélek. Kapcsolatuk a Betlehembe vezető, sokféle megpróbáltatással járó úton teljesedik ki igazán, ekkor válnak végleg egymást szerető és mindenben támogató házaspárrá. Az életüket immár végigkísérő misztérium ekkor is kiemelten foglalkoztatja őket. Mária azt kérdezi Józseftől: Honnan fogjuk tudni, hogy a születendő gyermek másmilyen lesz, mint a többi? Józsefben felvetődik a kétség: lesz-e egyáltalán bármi, amire taníthatja Jézust? Azt, hogy József erős hite ellenére sem dolgozhatta fel könnyen a számára Istentől kijelölt sorsot, kiválóan ábrázolja az a jelenet, amikor egy kedves élelmiszerárus Mária állapotát látva megkínálja őt a süteményével, Józsefnek pedig azt mondja: Nagy öröm lehet a saját arcod vonásait felfedezni a gyermekedben. József arca egy pillanatra elkomorul, de a feszültséget feloldva Mária megfogja a kezét, József pedig viszonozza asszonya gyengédségét. Kezük összefonódik, kifejezve ezzel mélységes, elválaszthatatlan együvé tartozásukat.
Jézus születése a hagyományos toposzok szerint van ábrázolva: hatalmas, csaknem az egész mozivásznat betöltő fénycsóva ömlik be a barlangba. Ismeretes, hogy a keresztény művészetben az Atyaisten, a világosság teremtője – Legyen világosság (Ter 1,3) – és Krisztus, a világ világossága – Én vagyok a világ világossága. Aki követ engem, nem jár sötétben, hanem övé lesz az élet világossága (Jn 8,12) – földöntúli, ragyogó fényességben jelennek meg, amelyből részesülnek Mária és a szentek, a mennyek lakói is. Ugyanígy az Újszövetségben Isten és Krisztus köré csoportosul a fény és a világosság szimbolikája, összekapcsolja kettőjüket. Isten a világosság, akiben nincs semmi sötétség: A világosság a sötétségben világít, de a sötétség azt nem fogta föl (uo. 1,5). Isten világossága Krisztus világossága, ő az Ige, aki Isten, Krisztus az igazi világosság, amely minden embert megvilágosít, a világba jött (uo. 1,9). Minden általa lett, és nála nélkül semmi sem lett, ami lett. Benne élet volt, és az élet volt az emberek világossága (uo. 1–3). Ebben a gondolatban a világosság a megváltás jelképévé válik. Ahogy Lukács írja: Istenünk mélységes irgalmából, amellyel meglátogatott minket a magasságban felkelő, hogy fényt hozzon azoknak, akik sötétségben és a halál árnyékában ülnek (Lk 1,78–79).
Jézus egyetemes küldetésére utal Mária, amikor újszülött csecsemőjét felmutatja az idős pásztornak, akinek alakjából Simeonra gondolhatunk, hiszen ő szintén a Messiást várja, reménykedik az eljövetelében, s ezt tartaná élete nagy ajándékának. Ő korábban azt mondta Máriának: minden ember életében van egy nagy ajándék, az övé a szíve alatt hordott magzat. Mária, gyermekét karjában tartva, azt mondja: Ő mindenki ajándéka, nem csak az enyém, minden emberé. Mária tehát mélyen hisz abban, hogy az angyali ígéretnek megfelelően valóban Isten egyszülött Fiát szülte meg.
A befejező képsorokban az Egyiptomba menekülő Szent Családot látjuk, s a hatalmas, mindent betöltő fénycsóvát, és a tengerként elénk táruló, végtelenséget kifejező égboltot, amely mintha összeérne a földdel. Ahogy a háromkirályok egyike, Menyhért mondja, Isten emberré lett, lejött a földre. Isten elküldte egyszülött fiát, aki harminc évvel később megkezdi tevékenységét, hogy kereszthalálával megváltson bennünket bűneinktől. A Csendes éj lágy, szelíd dallamaira Mária a Magnificatot imádkozva mond köszönetet Istennek: Magasztalja lelkem az Urat, és szívem ujjong megváltó Istenemben, mert tekintetre méltatta szolgálója alázatosságát. Íme, mostantól fogva boldognak hirdet engem minden nemzedék… Hatalmasakat levetett a trónról, és kicsinyeket felemelt. Éhezőket betöltött jókkal, és üresen bocsátott el gazdagokat” (Lk 1,46–48;52–53).
Catherine Hardwicke egy minden ízében hitelességre törekvő, helyenként megrázó filmet alkotott Mária és József történetéből. Nem törekedett a mindenáron való újat mondásra, az extrém megoldásokra, s talán éppen ezért sikerült hűnek maradnia az evangéliumok szellemiségéhez és lelkiségéhez, felmutatnia azok minden korban érvényes üzenetét, anélkül hogy alkotása bármely része is didaktikusnak hatna.
(A születés. Amerikai filmdráma, 101 perc, 2006. Rendező: Catherine Hardwicke. Forgatókönyvíró: Mike Rich. Főbb szereplők: Mária – Keisha Castie-Hughes, József – Oscar Isaac.)
