Fotó: Mészáros Ákos
A nagy magyar stílus- és iskolateremtő mester, Hollósy Simon, tőle szokatlan módon, légiesen táncoló lányokat festett egy mesebeli erdőszélen, 1895-ben. Igaz, hogy eredetileg három portréra vonatkozott a megbízása, de a kép (Táncoló lányok az erdő szélén) túlnőtte a kereteit, s az idők folyamán szimbolikussá vált a táj és a három nőalak. Könnyen meglehet, hogy ha Hollósy annak idején tartotta volna magát az eredeti elképzeléshez, ma már kevésbé érdekelne bennünket a megrendelésnek megfelelően elkészült alkotás. A nagybányai művésztelep alapítója általában parasztudvarokat, kocsmajeleneteket és más népéletképeket ábrázoló műveket festett. Valami történhetett vele akkor, amit innen, az idő távlatából már csak sejthetünk. Változóban volt a világ. Az addig megszokott realizmus a századvégen (fin de siècle), lassan átadta a helyét a szecessziónak nevezett irányzatnak, amely magyarul kivonulást jelent. Honnan is? Fogalmazhatnánk egyszerűen úgy, hogy a zárt terekből, a szobákból, a műtermek olykor kissé áporodott világából a szabad természetbe, túllépve immár a plein air korszakon. Hollósy képe ezt sugallja számunkra. Azonban ennél többről is szó van: életmódváltozásról, életreformról, amely a századfordulón világmozgalommá szélesedett. A mozgalom a természethez való visszatérést hirdette, menekülést a városból, egyfajta civilizációkritikát megfogalmazva.
A XIX. század folyamán végbement nagyarányú kapitalizálódás Európában alaposan felforgatta a feudalizmusra épített társadalmakat. Aki veszi a fáradságot, és elzarándokol a Műcsarnok Rejtett történetek – Az életreform-mozgalmak és a művészetek című kiállítására, az nem fog csalódni, mert nem csak egy képzőművészeti kiállítást láthat, hanem egész kultúrtörténeti körképet kaphat a városligeti múzeumban. Nem csupán festmények, szobrok, domborművek, hanem rengeteg fotó, plakát és más dokumentum mutatja be a korszak kezdeményezéseit.
„Üdvtanaik szerint a megváltást, a szakralitást újra megjelenítő földi paradicsom eljövetele a természetes életmód, a civilizáció ártalmainak leküzdése nyomán következik majd be. A reformok átalakították a szabadidő eltöltésének, a lakókörnyezet kialakításának hagyományos formáit, a nemek közötti kapcsolat érzelmi, szociális dimenzióit, de kiterjedtek a gazdasági életre, a nevelésre, a művészetekre és a vallásra is” – olvashatjuk a kiállításon a magyarázószövegek között.
A mai ember számára már nem újdonság a természetesség hangsúlyozása. A médiában mostanában is gyakran téma, hogy mozogjunk többet, táplálkozzunk tudatosan, ha szükséges, váltsunk életformát, és így tovább. A XIX. és a XX. század fordulóján azonban ez még újdonságnak számított. Az életreform-mozgalmak már akkor hamar intézményesültek, különböző egyesületek és társulások, sajtóorgánumok, gyógyintézetek, tánccsoportok, reformüzletek és éttermek jöttek létre a „szent” cél érdekében. Társaságok szerveződtek, életmód- és művészeti csoportosulások születtek, mint például a gödöllői művésztelep. A kiállításon láthatjuk Körösfői-Kriesch Aladár 1903-ban született remekművét, az Ego sum via, veritas et vita című nagyméretű festményt, ahol az alkotó már a modernizálódó korba helyezi a krisztusi jelenetet. A képen Körösfői az emberi életút különböző fázisait jeleníti meg újszerű módon, a szabad természet hangsúlyozásával. A gödöllői művésztelephez csatlakozó másik vezető mester, Nagy Sándor munkái közül is többet kiállítottak a Műcsarnok termeiben.
A tárlat különleges darabja egy, a XIX. századból való fűző, amely vitrinben látható. Konkrét tárgyként és jelképesen is kifejezi a lényeget: a kor gondolkodó embere szabadulni szeretne béklyóitól. A nők évszázadokig szenvedtek a fűző okozta szorító fájdalmaktól. Mostantól pusztuljatok, béklyók, egészségtelen ruhák, kényelmetlen viseletek, mozgásszegény életmód – tűzték zászlajukra a mozgalom teoretikusai. Többen is lazább ruhákat kezdtek viselni, például a bécsi szecesszió vezető művésze, Gustav Klimt és élettársa, Emilie Flöge is bő, szabadon lengő ruhákban jelentek meg a társasági eseményeken, és Klimt munka közben is ilyen öltözetet hordott. Emilie Flöge 1904-ben ruhaszalont nyitott, modelljeit Klimt tervezte. Magyarországon a gödöllői művésztelep alapítói és családtagjaik könnyű, gyakran a népviseleteket idéző pamutruhákat viseltek.
A Rejtett történetek, a tárlat főcíme egyrészt arra utal, hogy a kiállítás kurátorai igyekeztek bemutatni a korszak művészeinek a mozgalomhoz fűződő, eddig jórészt feltáratlan kapcsolatát, másrészt kifejezi azt is, hogy a kiállítás a modern művészet spirituális vonulatának magyarországi példáit is felvonultatja.
A tárlat egy osztrák múzeum, a grazi Neue Galerie – Universalmuseum Joanneum képanyagából mutat be válogatást. Paul Schad-Rossa Éden című, 1899-ben festett képe az osztrák szecesszió korának figyelemre méltó alkotása. Erősen hasonlít Vaszary János hasonló festményéhez, csak annál kicsit gyengébb kiadásban. Marcel Kammerer Az arany angyal című, 1902-ben készült alkotása viszont igazi remekmű.
Ha már Rousseau nyomán arról beszélünk, hogy „Vissza a természethez!”, akkor a sport és a természetjárás jelentőségét sem hagyhatjuk figyelmen kívül. A kiállításon képet kaphatunk arról is, hogy a századforduló Osztrák–Magyar Monarchiájában hogyan jelentek meg a természetes gyógymódok és a testápolás, a húsmentes étkezés, a fürdés és a gimnasztika, a sport különféle formái. Először az új életforma kialakítását akadályozó ruhadaraboktól kellett megválni: nemcsak a már említett fűzőt, hanem a keménygallért, a nyakkendőt és a szűk lábbelit is le kellett vetni. Akik csak tehették, a káros civilizációs szokásoktól és azok testi kényszereitől megszabadulva hátat fordítottak a városnak, és hosszú gyalogtúrára indultak, bejárták a közeli hegyeket. Milyen más a szabad levegőn végzett gimnasztika és a fényfürdőzés! – hirdették a mozgalom követői. A kiállítás anyagából megtudhatjuk azt is, hogy ifjúkorában milyen lelkes túrázó volt Kodály Zoltán. Még nehezen járható hegyi utakra is szívesen vállalkozott. Ép testben ép lélek – tartja a mondás. Az I. világháború előtt Kodály nyaranta sokat barangolt a svájci Alpokban.
Annyi mindent írhatnánk még a kiállításról… Például azt, hogy 1905-ben Budapesten rendezték meg a nemzetközi alkoholellenes kongresszust, amelynek szellemi vezére Stein Fülöp volt. Az Alkoholizmus címmel alapított folyóirat hangsúlyozta az absztinencia fontosságát, és olyan vendéglők létrehozását is kezdeményezte, amelyek egészséges ételeket kínálnak, és nem tartanak alkoholtartalmú italokat. A kiállításon láthatjuk Bíró Mihály emblematikus plakátját is: Az alkohol méreg, öl, butít, nyomorba dönt!
Ziffer Sándor, Koszta József, Iványi-Grünwald Béla, Ferenczy Károly, a nagyszerű Korb Erzsébet és még sok más alkotó témába vágó képei igazi élményt nyújtanak a Műcsarnok látogatóinak. Mendlik Oszkár és Czölder Dezső egy-egy tengerparti festménye színesíti a kiállítás anyagát, ők talán kevésbé ismert festők a nagyközönség számára.
És ne feledkezzünk meg a hazai cserkészmozgalomról sem, amely 1910-től szerveződött, és 1920-tól gróf Teleki Pál támogatásával, Sík Sándor költő, katolikus pap vezetésével folytatta működését.
Beszélhetnénk még a XX. század elején kibontakozó reformiskolákról és a velük egyidős mozdulatművészetről is – Dienes Valéria 1912-ben indult Orkesztika Iskolája csak egy ezek közül.
Természetesen ennek a mozgalomnak is voltak vadhajtásai, feltűntek művészpróféták, papnők és más vándorprédikátorok. Felforgató, anarchisztikus eszmék is napvilágot láttak. Voltak, akik vallást akartak csinálni az életreform-mozgalomból, és a mindennapi életben jól megvalósítható, megváltozott életformát a saját (anyagi) hasznukra igyekeztek fordítani. Megjelent az okkultizmus is, és mindenféle kommunisztikus tanok. Az új eszmék hirdetői között akadt olyan is, mint Bicsérdy Béla, aki vegetáriánus hittérítőként örök életet ígért követőinek. A kiállítás rendezői – helyesen – az érdekes téma előnytelen oldalait is bemutatják a közönségnek.
(A kiállítás megtekinthető a Műcsarnokban, 2019. január 20-ig.)
