Lektorokat és akolitusokat avattak Budapesten
Fotó: Dévai Marcell

 

A szentmise elején Marton Zsolt, a szeminárium rektora köszöntötte az egybegyűlt közösséget, majd felkérte Cserháti Ferenc püspököt a liturgia vezetésére és a papnövendékek lektorrá, illetve akolitussá avatására. A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia külföldi magyar lelkipásztori szolgálatért felelős püspöke a köszöntés után elmondta: nagy örömmel érkezett, hogy felavassa a kispapokat e szolgálatokra.
A szentbeszéd után Arany Ferenc (Székesfehérvári Egyházmegye), Bársony Árpád (Esztergom-Budapesti Főegyházmegye) és Csuja Gergely (Kalocsa-Kecskeméti Főegyházmegye) harmadéves papnövendékeket lektorrá, Ébner Vilmos (Székesfehérvári Egyházmegye) és Szakács Péter (Székesfehérvári Egyházmegye) negyedéves papnövendékeket akolitussá avatta Cserháti Ferenc püspök. A harmadévesek kezébe a Szentírást, a negyedévesek kezébe az Eu­charisztia ünneplésére előkészített kenyeret – az ostya őrzésére szolgáló cibóriumot – helyezve avatták fel a jelölteket.
A Krisztus Király főünnepén bemutatott ünnepi liturgián az Egyetemi templom Don Bosco ének- és zenekara közreműködött.

Forrás: Központi Papnevelő Intézet

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..