E társadalomkritikával fűszerezett történetekben a személyes sorsok megjelenítése is fontos szerepet játszik. Napjainkban már tanulmány- színvonalú írások elemzik ezeket a műveket, rámutatva arra, hogy az északi országok lakói rég elvesztették nemzeti és vallási identitásukat, eljutottak a rezignált csömör állapotába, jólétük mögött pedig olyan ki nem beszélt problémák rejlenek, amelyek megoldásáért senki nem tesz semmit. E sajátos hangulatú regények alapján számtalan film készült, melyek annak ellenére érdekesek, hogy színvonaluk meglehetősen hullámzó. Eredetiségük sok rendező számára jelent mintát. Így volt ezzel Ujj Mészáros Károly is – akit a Liza, a rókatündér című film tett ismertté –, hiszen legújabb, X – A rendszerből törölve című alkotásában bevallottan a skandináv krimik világát szerette volna felidézni.
A kamasz lányát egyedül nevelő Éva (Balsai Móni) detektívként dolgozik. Bár különleges érzéke van ahhoz, hogy a nyomokból kiolvassa a lényeget, igyekszik minél nagyobb távolságban maradni egy-egy bűntény helyszínétől. Új kollégája, Zoltán (Schmied Zoltán), felismerve képességeit, maga mellé veszi, hogy együtt eredjenek egy titokzatos sorozatgyilkos nyomába.
Az X rendkívül jól megszerkesztett mozi lett. Érdekes, fordulatokat sem nélkülöző cselekménye mindvégig leköti nézőjét, sőt, kétszer is sikerül behúznia a csőbe. Inkább krimi – esetleg thriller –, mivel akciójelenetek nincsenek igazán benne. Egy csipetnyi politika is felbukkan a filmben: a rendőrség munkáját ugyanis egy tüntetéssorozat nehezíti. A nyomozással párhuzamosan fut egy másik – nem kevésbé fontos – szál is, melyben a szereplők magánélete kerül előtérbe. Ez utóbbi a személyes mellett a film társadalombíráló oldalát is erősíti. És ahogyan az a skandináv krimikre is jellemző, itt is kísért a múlt – persze ezúttal jellemzően közép-kelet-európai alakban.
Az X – A rendszerből törölve kivételes látványvilága Szecsanov Martin nevéhez fűződik. Az operatőr ügyesen játszik az X formával, ez a megoldás pedig az egész alkotást sajátos egységbe rendezi. A film atmoszférája egyedi: sötét, acélos tónusa úgy erősíti a történetet, mint a skandináv krimiknél a hideg, széltől borzolt vagy éppen havas puszta. A szereplőket gyakran láthatjuk egészen közelről, de a képi világot igazán a levegőből fényképezett, szürkés árnyalatban úszó, legtöbbször – azaz sokszor, talán túl sokszor – fejjel lefelé bemutatott Budapest határozza meg. Érezzük, hogy ez a felfordított perspektíva valamit nagyon szeretne kifejezni, ám a film felére hatását veszti, sőt, a végére már zavaró lesz.
De bármilyen jól sikerült is az X, van egy, az előbbinél nagyobb hibája. Mielőtt erre rátérnénk, érdemes előrebocsátani, hogy a filmben remek színészi játékot láthatunk, nem tapasztaljuk azokat a tipikus magyar hiányosságokat – a szereplők motyognak, rosszul hangsúlyoznak, a filmforgatást összekeverik a színpadi játékkal –, melyek sok jó elképzelést tettek már nézhetetlenné. Csakhogy. Éva karakterének fontos jellemzője – olyannyira, hogy ez a történetvezetésben sem elhanyagolható szempont – a pánikbetegsége. A kóros félelem napjaink népbetegsége, melynek sajnos számtalan tünete lehet. A film alkotói ezek közül a nehézlégzést választották ki, amit valami különös ötlettől vezérelve úgy jelenítettek meg, hogy Éva – aki minél közelebb kerül egy bűntett helyszínéhez, annál rosszabbul érzi magát – hangosan zihál. Mindez azt jelenti, hogy nemcsak egy bénult és félénk nyomozót kell néznünk két órán át, hanem ráadásként mindvégig hallgatnunk kell idegtépő szuszogását is. A pánikbetegséget nagyon sok más módon is bemutathatták volna az alkotók. Ezek szintén hatásosak lettek volna, ám nem kergették volna az őrületbe a nézőt. Bár ki tudja, lehet, hogy éppen ez volt a cél.
Az X – A rendszerből törölve mindezek ellenére, vagy inkább mindezekkel együtt, az utóbbi évek egyik legjobb magyar filmje lett. Ujj Mészáros Károly sokat tanult a skandináv krimikből. Valószínű, hogy a jövőben mások tanulnak majd tőle.
