Sokan és sokszor elmondták már, hogy az irgalmas szamaritánusról szóló történet az evangélium egyik legszebb része. Ám nemcsak szép, hanem fontos is. Olyan tanítást tartalmaz, ami az életre vezeti el az embert, bennünket is, akik a pünkösd utáni 25. vasárnapon halljuk görögkatolikus templomainkban a felolvasását (Lk 10,25–37). Nagy távlatában hasonló ez a történet ahhoz, amit a gazdag ifjúval kapcsolatban örökített meg nekünk az evangélista (Mt 19,16–21). Annak a fiatalembernek ugyanaz volt a kérdése Jézushoz, mint az itt színre lépő törvénytudónak. Mindketten az örök életre akartak eljutni. Jézus válasza is hasonló mindkét esetben. Nincs más útja az üdvösségnek, mint a parancsok megtartása. Érdemes ezt a magunk számára is tudatosítanunk, hiszen oly sok törvény, szabály, előírás korlátozza ma is az életünket.
Fontos tudni, hogy a parancsok megvédenek. Nem azért adta nekünk a Jóisten a tíz parancsot, hogy bosszantson velük. Jézus sem ezért üzen így a törvénytudón keresztül. Ha tudom szeretni Istent minden emberi képességemmel – értelmemmel, érzelmeimmel, akaratommal: ezt jelenti a teljes szív, a teljes lélek, a teljes erő, a teljes elme (Lk 10,27) –, akkor a védelmében élhetek. Milyen szépen fogalmazta meg ezt már a zsoltáros is! „Vállaival megárnyékoz téged, és az ő szárnyai alatt biztos vagy (…), ha a fölségest választottad magadnak menedékül, nem járul hozzád veszedelem és csapás nem közeledik hajlékodhoz” (Zsolt 92,3.9–10). Szertartásaink gyakran idézik ezt. Az emberszeretet is ugyanennyire fontos, mert a főparancs másik részét képezi. Ha szeretem az embertársamat – és ez többes számban ugyanígy érvényes! –, akkor az emberi kapcsolataimban is számíthatok a segítségre. Hát nem fontos ez?!
Érdemes tudni, hogy a parancsok utat mutatnak. Az eddigiek is sugallták már, hogy az örök élet felé haladásunkban nyújtanak segítséget. Aki utazott már repülőgépen, és látta este a leszállópályán a két világítósorral kijelölt utat, ahová biztonságban leereszkedhet a gép, az pontosan tudja, mit jelent ez. De egyszerűbben is fogalmazhatunk: az aszfaltra felfestett záróvonal mutatja az utat az éles kanyarban: maradj a sávodban, hogy elkerüld az életveszélyt! „Tégy így, és élni fogsz!” (Lk 10,28.) Jó, ha nem bosszantásnak fogjuk fel a parancsokat. Sokkal inkább a zsoltárossal kell együtt mondanunk: „Mutasd meg nekem az utat, melyen járjak, mert tehozzád emelem az én lelkemet” (Zsolt 142,8).
A parancsok továbbá kiegyensúlyozottságot biztosítanak. Talán nem is gondolunk arra, hogy mennyire fontos a nyugodt lelkiismeret. Bizony, még sok betegségtől is megvéd! Oly sok veszély fenyeget bennünket! Divatos szóval mondva: állandó stresszben élünk. Pedig ha a parancsok megtartásának fényében szeretjük Istent és a felebarátot, akkor nyugodt lehet az életünk a zsoltárossal együtt: „Nekem jó az Istenhez tartozni: Az Úrban találok menedéket” (Zsolt 73,28).
Szeretni Istent és szeretni a felebarátot: nincs más út az üdvösségre. „Menj, és tégy te is hasonlóképpen!” (Lk 10,36.)
