Bármilyen bűnösök vagyunk is, Jézus nem hagy el bennünket. Ezt tanulhatjuk meg a pünkösd utáni 23. vasárnapra előírt evangéliumból (Lk 8,27–39). A történet lényege, hogy Jézus kiűzi a gonosz lelket a gerazai emberből, és visszaadja neki teljes emberi méltóságát. Három lépésben szemlélhetjük ezt az evangéliumi történetet: Jézus szembeszáll a gonosszal; az övé az első szó; tiszteletben tartja a szabad akaratot.
Először is azt látjuk, hogy Jézus szembeszáll a gonosszal: nem hátrál meg előle. Sőt! A gerazaiak földjére érkezik hajóval. Tudja ő, nagyon jól tudja, mennyire bűnös ez a terület. De mégis ide jön, a partra lép. Hiszen megmondta, hogy nem az igazakat jött hívni, hanem a bűnösöket (Mk 2,17), ahogyan azt is, hogy nem az egészségeseknek kell az orvos, hanem a betegeknek (Mt 9,12). És ez ránk is ugyanúgy érvényes. Jézus belőlünk is ki akarja űzni a gonosz lelket, a mi lelkünket is meg akarja gyógyítani. Szembeszáll a bennünk lakozó gonosszal is, a mi érdekünkben. Mintha csak a szentáldozás előtt mondott imádságunk visszhangozna itt: „világra jöttél üdvözíteni a bűnösöket, akik között az első én vagyok”. Persze ehhez kell az akaratunk, nem pedig az a lelkület, ami a többi gerazai emberben lakozott, akik arra kérték Jézust, hogy távozzék el a körükből.
Másodszor azt látjuk ebben a történetben, hogy Jézusé az első szó. Igaz, úgy tűnik, hogy a megszállott szólalt meg először, amikor felkiáltott: „Mi bajod van velem, Jézus?” (Lk 8,28.) Ámde Szent Lukács igazolja, hogy Jézus már korábban szólt, kiadta a parancsot a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki abból az emberből (Lk 8,29). Tehát mégiscsak ő szólalt meg először. Igen, ilyen „irgalmas és emberszerető” a mi Urunk, amint a liturgikus szövegeinkben gyakran emlegetjük. Ilyen hatalmas szava van bennünk is, amikor belőlünk is kiűzi a gonosz lelket. Igaz, most a pap szája által mondja a feloldozási – ha tetszik: ördögűzési – imát a szentgyónásban, de annak ugyanolyan ereje van, mint a gerazai megszállott esetében volt.
Harmadszor azt látjuk, hogy Jézus tiszteletben tartja az ember szabad akaratát. Bár hathatós erejű szavával gyógyított, csodát vitt végbe, de nem volt erőszakos. Amikor a gerazai nép az kérte, hogy távozzék el körükből, ő egyszerűen visszaszállt a hajóba, és teljesítette a kérésüket. Pedig ha valaki, ő igazán tudta, micsoda jótettektől fosztották meg magukat azok az emberek! Mennyi, de mennyi jót tehetett volna még közöttük! Ám ha nem kellett nekik, ő nem tukmálta rájuk magát erőszakosan. A mi szabad akaratunkat is tiszteletben tartja. Az evangélium igéivel és példáival megmutatja nekünk a helyes utat, folyamatosan erősít bennünket a szentségek kegyelmi hatásaival. De ha valaki azt mondja, hogy köszöni, nem kéri, akkor nem erőszakoskodik vele.
Jó lenne, ha a reggeli istentisztelet nagy doxológiájának szövegét teljes odaadással, nagy elszántsággal és teljes tudatossággal énekelnénk: Uram, „gyógyítsd meg az én lelkemet, mert vétkeztem teellened”!
