Akár július is lehetett volna, felhőtlen kék ég, ragyogó napsugarak és szinte teljes szélcsend. A körutat a tóparton kezdtük. A vízen látható kacsák, tőkés récék, valamint dankasirályok egy része egész évben csak vendég az állatkertben. Jönnek valahonnan, talán a Duna mellől, aztán amikor úgy tartja kedvük, újra kirepülnek. Ezt bizonyítandó az egyik fáról szürke gém emelkedett fel, és méltóságteljes szárnycsapásokkal eltűnt a Hősök tere irányában.
Az állatházak csak 10 órakor nyitnak, a Pálmaházat egyelőre csak kívülről nézhettük meg, aztán mentünk tovább. A kenguruk a tágas kifutóban pihentek, elnyújtózva élvezték a napsütést. Később az egyikük felállt, nyújtózott egyet, körbeugrált, aztán újra végigdőlt a napsütötte, meleg földön. A két jegesmedve közül az egyik éppen a vízben volt, nagy mancsa esetlennek tűnő erőteljes mozdulatait az üvegfalon át alulról is látni lehet. Egy csoport ovis gyerek nézte a fehér macit, nevettek, zsibongtak, de amikor közelre jött, mindig megszeppentek egy kicsit, hátrahúzódtak és elhallgattak. A jegesmedvékkel szemben a két fóka folyamatosan körbeúszott, mint két torpedó, suhantak a vízben, olykor felemelkedtek, levegőt szippantottak, aztán folytatták a körözést. Nem terveztük, mégis elég soká álltunk a teknősök kifutója előtt. Sokan vannak, nagyon békések, ketten mégis összekaptak valamin. Döfködték, lökték egymást, egyfolytában azon igyekeztek, hogy a másikat a hátára fordítsák. Amelyik így jár, a legyőzött, csak akkor tud visszafordulni, ha van valami, amiben megkapaszkodhat. Percekig birkóztak, aztán az egyik megunta, és elballagott.
Az oroszlánok kifutójában két dolmányos varjú sétált. A fekete sörényes hím lustán feküdt a földön, a két madár egészen közel ment el előtte. Az oroszlán rájuk pillantott, aztán unottan ásított egyet. Karen mindenképpen látni szerette volna a kis gorillát. A kicsi, amikor legutóbb egy másik unokámmal jártam itt, egész idő alatt játszott. Néha, ha kicsit messzebb merészkedett, a mamája átölelte, és igazi majomszeretettel magához szorította. Sajnos ezúttal alig mozdult, az árnyékos sarokba húzódva ült a többiekkel. Vártunk egy darabig, hátha elindulnak valamerre, de hiába.
A kis elefánttal több szerencsénk volt. Anyjával és a nővérével sétált, a két hatalmas állat féltő gonddal terelgette a kicsit.
Legutóbb 11 óra tájban láttuk a fókák mutatványát, és amikor odamentünk, már nagyon sokan álltak a medence körül. A fókák belső órája is jelezhette, hogy itt az idő, izgatottan úsztak, fel-felvetették magukat. Végül Karen észrevett egy kis táblát, amin az állt: a fókashow ma elmarad. Kár, mert szerették volna látni. A végére maradt a Pálmaház, az akváriumok, a festői színekben pompázó korallszirti halakkal, murénákkal, majd megcsodáltuk a Lepkeház gyönyörű trópusi pillangóit. Már kifelé indultunk, amikor Karennek eszébe jutott, hogy még nem láttuk a gyűrűsfarkú makikat, ezért visszamentünk a Madagaszkár-házhoz. Nem tudom eléggé csodálni e hosszú farkú állatok akrobatikus ügyességét, amint könnyedén mozogva, hihetetlen biztonsággal ugrálnak a fák ágai között.
