Most, nyilván a hosszan tartó nagy hőség miatt, majd mindenütt fonnyadt, aszalódott bogyókat láttam. Persze nem csak a bodzabokrok érezték meg a perzselő hőséget, korábban indul az őszi lombszíneződés és a lombhullás is. A farkasréti nagy gesztenyefák egy része már teljesen levetkőzött, hullanak a kőrisfák levelei, és egyre több sárga vagy sárguló levelet látok a Duna-parton álló hársakon is. Az egyikükön láttam egy olyan levelet is, amelyen a középen futó ér mellett az egyik oldal még zöld, a másik már szinte teljesen sárga volt. A természet apró csodáinak egyike.
A Domb útról kanyarodtam az árok mellé. Itt egy ideig fák alatt vezet az út, ami talán egy korábbi eső miatt még nedves volt, és csigák másztak rajta. Vagy fél tucat éti csigát és egy szépen mintázott ligeti csigát tettem a fák alá, mert bár ezen az úton alig járnak emberek, az avarban nagyobb biztonságban vannak. Ezen a szakaszon csak egy fekete rigó riasztó hangját hallottam, később két széncinege tornászott a fák ágain, de amikor kiértem a bodzával sűrűn benőtt nyílt részre, nyomban előbukkantak a poszáták is. Az ötvenes és a hatvanas években nagyon sok madarat gyűrűztünk itt, elsősorban éppen poszátákat, amelyek az őszi vonulás idején nagyon sok bodzabogyót fogyasztanak. A barátka és a mezei, valamint a kis poszáta szintén kizárólag a lédús bogyókkal élnek. De úgy látszik, ha jobb nincs, a fonnyadt is megfelel, mert mindjárt az elején három barátkát is láttam, egy pedig a bokrok mélyén nagy örömömre röviden énekelt is. A barátkák kedves szokása, hogy nyár végén és kora ősszel is megszólalnak. Persze csak egy-egy viszonylag halk, rövid strófa erejéig. Később felbukkant egy mezei poszáta is. Örültem neki, mert ez a szép madár sajnos nemcsak Magyarországon, hanem Európa-szerte nagyon megfogyatkozott. Az említett gyűrűzések idején egyike volt a leggyakoribb poszátafajoknak, ám ez sajnos már a múlté. A magasból gyurgyalagok „prü-prü” hangjait hallottam, a szép tarka madarak vadászgatva vonulnak dél, Afrika felé.
Az árok mentén rengeteg csalán, fekete üröm, aszatok és nagyon sok virág. A fű között sáskák ciripeltek, majdnem ráléptem egy imádkozó sáskára. Szerencsére mozdult, így még idejében észrevettem. A szép zöld, petékkel teli nőstény apró rovarokra lesett a fű között. Az ilyen bokros árokpartok valóságos zöld folyosót jelentenek a vonuló madaraknak. Nemcsak a poszátáknak, de a fülemüléknek, rigóknak, füzikéknek, nádiposzátáknak is, amelyek így a bokrok védelmében húzódnak dél felé. Már visszafelé mentem, amikor két vadgerle repült ki az árokból, ahová inni szálltak le. Néztem utánuk, amíg el nem tűntek. Ők is indulnak nemsokára. Vajon visszatérnek-e áprilisban, vagy valamelyik olasz puskás aggatékán végzik?
