Van, aki öncélúnak érzi, mások szerint egyszerre túl sokat akar mondani, és olyan is akad, aki már az elején belefárad az „élet, a világmindenség meg minden” jellegű problémák feszegetésébe. Lehet, hogy e bíráló felvetések igazak, ám ebben az esetben a néző aktuális hangulata talán többet számít, mint máskor. Egy kis nyitottsággal észrevehetjük a film értékeit, főleg akkor, ha mi is hajlandóak vagyunk leszállni abba a mélységbe, ahová a két főszereplő, James Moore (James McAvoy) és Danielle Flinders (Alicia Vikander) is lemerül.
James és Danny egy tengerparti szállodában találkozik. Első látásra egymásba szeretnek. Mint az gyorsan kiderül, az, amit látunk, tulajdonképpen a múlt. A jelenben James szomáliai szélsőségesek fogságában sínylődik, Danny pedig – tőle több ezer kilométerre – egy óceánkutató hajón éppen arra vár, hogy tengeralattjáróval alámerülhessen. Közben egyre jobban kétségbeesik, nem tudja elképzelni, mi lehet a férfival. A váltakozó képsorok egyrészt azt mutatják, hogy miként szerettek egymásba, másrészt azt, hogy az elválásuk utáni napokban mi történt velük.
Ez a film elsősorban egy szerelmi történet. Ezt azért is érdemes hangsúlyozni, mert a magyar címadást sokan elhibázottnak tartják. Az eredeti cím – Submergence – egyszerűen csak merülést jelent, ami a kevesebbel valóban többet sejtet. James vízmérnöknek adja ki magát – mást nem tehet –, valójában azonban titkos akciókban vesz részt. Danny az élet keletkezését kutatva járja a világot. Vagyis mindkettejüknek olyan a hivatása, ami kizárja a tartós kapcsolatot. Életüket betölti a munka, ám valójában magányosak. Az egyik jelenetben James a berlini Alte Nationalgalerie-ben várja, hogy megkapja feletteseitől a soron következő utasításokat. Leül egy kép elé, ami történetesen éppen Caspar David Friedrich Szerzetes a tengernél című műve. Bár ezt az alkotást sokáig lehetne elemezni, most csak annyit jegyzek meg, hogy páratlan erővel ábrázolja az emberi egyedüllétet.
James és Danny egymásra találásával gyökerestől megváltozik minden. Valóban elmerülnek egymásban, tetőtől talpig.
Ez a film a várakozásról és a hiányról szól. A középső része néhol kifejezetten unalmasnak tűnik. Danny fel-alá járkál a kutatóhajón, időnként munkatársának magyarázkodik, a Feröer szigeteknél pedig egy rövid időre partra száll. Jamest fogva tartói céltalanul hurcolják ide-oda. Először a fegyveresek egyik vezetőjével, majd egy orvossal találkozik. Az utóbbival még vitába is keveredik, ám ennek sincs túl sok értelme. Valójában mind a két esetben az idő múlása a lényeges. A tipródás, a várakozás, a másik hiányának már-már elviselhetetlen állapota. Ez az egyedüllét nem olyan, mint amit megszoktak, most már ott van a másik, igaz, nagyon-nagyon messze. Danny számára az eddig oly fontos tudományos munka – jelentősége ellenére – váratlanul háttérbe szorul. Máskor talán James előtt is elsősorban a küldetés célja lebegne, most azonban nem akar mást, mint élve visszajutni a szeretett nőhöz. Kínjait nem csak egyszerűen az újra találkozás reménye teszi elviselhetővé. A válságos pillanatokban maga elé idézi Danny arcát, beszél is hozzá, így merít erőt magának. A Szerzetes a tengernél című képhez egy pillanatra visszatérve azt is érdemes megjegyezni, hogy Friedrich festményén legalább annyira érdekes az, aki nincs rajta, aki után a remete vágyakozik – jelen esetben Isten. A filmben James és Danny számára is olyasvalaki a legfontosabb, aki nincs ott, és rettenetesen hiányzik. E hiány miatt lesz egyre világosabb, hogy milyen elképesztően fontos számukra a másik. Ez a film két pokolraszállást mutat be. A szállodában csak arra várnak, hogy alámerülhessenek az alsó világokba. Az események aztán úgy hozzák, hogy ez az alvilág a személyes poklukká válik. Nem véletlen, hogy a világ számtalan tengerpartja közül éppen Normandiánál futnak össze. Ez a hely nem olyan régen maga volt a pokol…
Mind a ketten szeretnének valami fontosat tenni az életükben. Az irány azonban majdhogynem ellentétes. James úgy látja, hogy körülöttünk minden elsősorban a hatalomról szól, és nem a tudásról. Danny szerint a világ történései nem befolyásolhatók, a tudomány viszont egzakt és kiismerhető. James célja a világ jobbítása, mert a mindenütt tapasztalható erőszak ellen kötelességünk fellépni, mindenkinek hozzá kell járulnia az emberi élet jobbá tételéhez. Ezért hajlandó leszállni a terror legalsó bugyraiba is. Danny célja az élet keletkezésének és nagyszerűségének a bizonyítása. Kutatási területe az óceáni árkok sötét világa – a fény a vizekben csak kétszáz méter mélységig jut el –, azaz a hadális öv, amely nevét a „Hádész” kifejezésből kapta. Ez a görög szó azt jelenti, hogy „nem látható”, de utal az alvilágra is. Danny szerint e mélytengeri sötétségből ered minden, itt lehet rátalálni az élet alapjaira.
Végül mind a ketten eljutnak a mélyre: James a halál torkáig, Danny pedig az óceán fenekéig. De vajon ad-e elég erőt az együtt töltött napok emléke ahhoz, hogy visszajussanak a felszínre? A szerelem éltet, abba nem szokás belehalni.
