Néhány éve az egyik egyetemista közösségi tag javaslatára az egyetemi kollégium tagjaival szervezni kezdtük a Bihar megyei magyar nyelvű gyermekotthonok képviselőinek találkozóját. Ezen a napon azóta is több mint száz gyermekotthonlakót látunk vendégül, és a sok rendkívüli pillanat maradandó élményt jelent mind nekik, mind az egyetemistáknak. A sajtó is felfigyelt erre az eseményre, és egy alkalommal az egyik rádió arra kért, hogy beszéljek arról, milyennek látom ezeket az árva vagy félárva gyermekeket. Ekkor értettem meg, hogy mit jelent a gyengeség ereje. Ezek a gyerekek ugyanis, bár cudar dolgokat kellett és kell megélniük, rendkívül kedvesek, vidámak, nyitottak, kezdeményezőek, barátságosak, és még sorolhatnám a sok-sok dicsérő jelzőt, hogy mennyire szerethetőek és nagyszerűek. Ellentétben sok elkényeztetett társukkal, akik minden jóban dúskáló, gazdag családokból származnak. Az árvaságukból, a szenvedésükből fakadó gyengeség az erő forrásává, a szeretet és a szerethetőség teljességének forrásává lett bennük.
Szóval, ki az erős, és ki a gyenge? Ezekiel próféta, akit az Úr lelke eltölt, vagy a megátalkodott szívű és keményfejű, lázadó izraeliták? (Vö. Ez 2,3–4) Jézus a gyenge, akiben megbotránkoznak a názáretiek, vagy a hitetlen és csodálkozó földijei?
Elmélyült imájában Szent Pálnak válaszolt Isten. Az apostol kérte az Urat, hogy vegye el testéből szenvedésének tövisét, és ezt a választ kapta: „Elég neked az én kegyelmem. Mert az erő a gyöngeségben nyilvánul meg a maga teljességében” (2Kor 12, 8). A mi életünkben is így van ez: szenvedéseink, keresztjeink, meg nem értettségünk és még megannyi másfajta tövisünk az erő forrása az Isten kegyelmében. A teljes erőnk ebben van. Eszünkbe juthat a Szentírás egyik nagy gyengéje: József. A testvérei eladták, rabszolga volt, és kegyetlen szenvedéseket, igazságtalanságokat kellett megélnie. Ám ez a gyengeség lesz az erő, amikor a bő és szűk esztendők támadnak. A gyengeség ereje Isten kegyelmével a teljesség megnyilvánulása.
