Kurian Mathew Vayalunkal, a magyarországi nunciatúra titkára az elmúlt hónapokban az év eleji földmozgások által szintén súlyosan érintett Santo Domingóban, a Dominikai Köztársaság fővárosában koordinálta a katolikus egyház karitatív és segélyszolgálatának munkálatait.
– A Szentszék küldetésében jártam Santo Domingóban. A Szentatya külön kérte, hogy a helyszínen segítse valaki a katasztrófa áldozatait. Január 13-án, a földrengést követő napon felhívást intézett az egész világhoz, hogy támogassák nagylelkűen Haiti népét, nyissák meg szívüket a szenvedők felé. És úgy döntött, hogy egy-egy embert küld Santo Domingo és Port-au-Prince nunciatúrájára. Én 2005 és 2007 között Santo Domingóban dolgoztam, mivel ismertem az ottani embereket, a területet. Port-au-Prince-be szintén küldtek egy korábban ott szolgáló papot. Juliusz Janusz érsek, Magyarország nunciusa támogatta, hogy szolgálati helyemről egy időre eltávozzam.</pHálás vagyok Erdő Péter bíborosnak és a magyar híveknek nagylelkű támogatásukért. Jó érzés volt tudnom: a magyar egyház első adománya már a helyszínen vár, nem kell üres kézzel érkeznem, elkezdenem a munkát. Megérkezésemkor azonnal átmentem Haitire. Soha nem tapasztaltam ilyesmit: beér az ember egy fővárosba, ahol minden romokban áll. Az emberek reményvesztve bolyonganak az utcákon, nincs hová menniük. Kétségbeesettek, zavarodottak. Miként lehet itt elkezdeni a munkát? Senki sem tudta. A pusztulással és az emberek szenvedésével szembesülve nem tudtam visszatartani a könnyeimet… Haiti nunciusa energikus fiatalember. A földrengést követően körbejárt, és azonnal elkezdte a mentőakciók szervezését. Táborokat, menedékhelyeket hozott létre; összegyűjtötte az embereket, hogy legalább legyen egy biztos hely, ahol alhatnak, enni-inni kapnak. A misszionáriusok segítségével közös imádságokat, énekléseket is szerveztek, hogy segítsenek – ha csak pillanatokra is – feledni a tragédiát, s felébreszteni a jövő reményét. Tudtam: étel, ital és orvosság a legfontosabbak. Visszatértem hát Santo Domingóba, és adománygyűjtő akciót szerveztem a helybeli katolikus közösségekben. A plébániák, a szerzetesek és az iskolások azonnal segítségünkre siettek. Tejet, rizst, ruhát, cipőt és egyéb dolgokat gyűjtöttek, amelyeket teherautókon Port-au- Prince-be küldtünk. Megható volt tapasztalni a magától értetődő adományozó készséget. A dominikai püspöki konferencia támogatásával telemaratont is szerveztünk: helyi hírességek tévéműsorokban gyűjtöttek Haitinek, s koncertek és zenés rendezvények révén is segítették az adományozást. Az ily módon befolyt összegekből a haiti gyermekkórház felépítését támogatjuk. Az én feladatom volt az ideérkező katolikus delegációk és önkéntesek fogadása, és továbbutazásuk megszervezése Haitire. Az első két hónapban Santo Domingo volt az egyetlen lehetséges út Haiti felé, mivel a reptér és a kikötő is jó időre használhatatlanná vált.
– Haitin bizonyára sok egyéni tragédia érintette meg. Hogyan lehet ennyi szenvedést látva nem az egyes embereknek segíteni, hanem egy egész város megmentésén dolgozni?
– Tudtam: a küldetésem nem az, hogy egy-két embernek segítsek, hanem hogy Haiti és a Dominikai Köztársaság nunciatúrájával együttműködve az általános helyzet javításán dolgozzam. Mindenre ennek fényében kellett tekintenem. A három hónap alatt öt alkalommal jártam Port-au-Prince-ben. Hogy miért? Mert csak így lehetett felmérni a helyzetet, így lehetett beszélni a helyiekkel, és megtudni, mire van a legnagyobb szükség. Persze rengeteg felvétel jelent meg a sajtóban, televíziókban, de csak akkor tudhatjuk meg, mi történt és történik, ha beszélünk az emberekkel. Ezért látogattam el újra és újra kórházakba, táborokba, plébániákra. Néha az emberek nem is várnak semmilyen adományt, csak érezni akarják, hogy valaki törődik velük. Megkönnyebbülés számukra már az is, ha beszélhetnek valakivel. Sokan súlyosan megsérültek a földrengésben. Legtöbben átmeneti kórházi sátrakba kerültek, de néhány súlyos sérültet a lehető leggyorsabban el kellett szállítani. Megismertem egy huszonegy éves fiatalembert, aki súlyos gerincsérülést szenvedett. Megszerveztem, hogy repülőgéppel őt és néhány további komoly sérültet Santo Domingóba szállítsanak műtétre. Néhány hete hallottam, hogy azóta kerekes székkel már ügyesen közlekedik a folyosón, és az orvosok szerint egy éven belül ismét járni fog. A gyógyszerek hiánya komoly gondot jelentett. Volt, hogy a legalapvetőbb gyógyszerekből is kifogytak, sőt, injekcióstű sem volt. Felhívtunk gyógyszergyárakat, orvosságokat gyűjtöttünk és vásároltunk, amennyit csak tudtunk. Néhány cég külön nekünk kezdett gyártani készítményeket. Abból a százezer dollárból, amely gyorssegélyként érkezett a magyar egyháztól, nagyrészt gyógyszereket vásároltunk. Az azonnali feladatok ellátása mellett az újjáépítés megtervezését is el kellett kezdenünk.
– Magyarországon el sem tudjuk képzelni, hogy mit jelent kevesebb mint két dollárból élni naponta. És Port-au-Prince lakosai még ezt a keveset is elvesztették. Lehetséges mégis újra nekivágni a mindennapoknak, új életet kezdeni?
– Haiti népe hatalmas lelkierővel szegült szembe a nehézségekkel. Ez az ország egyike a legszegényebbeknek: mintegy tízmillió lakosának kétharmada már korábban is munkanélküli volt. És a földrengés után a munkanélküliség nyolcvanszázalékosra emelkedett. A katolikus egyház világszerte azonnal megmozdult Haitiért. Püspökök, papok, plébániák küldtek tárgyi és anyagi segítséget. Ez megmutatta az ott élőknek, hogy nincsenek egyedül, és van jövőjük. De még mindig nehéz visszatalálniuk a korábbi életükhöz. Még mindig szükségük van a segítségünkre, mert enélkül nem élik túl ezt a tragédiát. Semmijük sem maradt. Elpusztult a főváros, jó időre megbénult a kormány. Tudniuk kell, hogy a világ törődik velük. A nemzetközi támogatáson múlik a legtöbb. A nemzetközi közösség tervezi, hogy munkát visz Haitire, bátorítva a befektetéseket. Hogyan kezdődjék az újjáépítés? Nagyon nehéz eldönteni. Biztonságos-e újra felépíteni a fővárost, vagy egy másik helyen kell elkezdeni a munkálatokat? Építsék újjá a történelmi városrészt, és szélesítsék ki a városhatár felé? Ha az újjáépítés a megoldás, hogyan lehet eltakarítani egy egész város romjait? Nehéz kérdések, amelyekre még ma sincs válasz. Több hónap után még mindig ezrek és ezrek élnek táborokban, rendes ellátás nélkül. A higiéniai lehetőségek igen szegényesek. A közelgő esős évszak komoly nehézséget jelent majd.
– Santo Domingón Ön hangolta össze a beérkező adományok szétosztását, beleértve a magyar hívek körében gyűjtött százharmincmillió forintot is. Hogyan használták föl ezeket a pénzeket?
– A gyűjtés hatalmas segítséget jelentett. A pénzből a teljesen megsemmisült Szent Teréz-templomot és plébániát építik fel. Ez látható gyümölcse lesz a magyar hívek nagylelkűségének, amelynek a haitiek is tudatában lesznek. A konkrét vészhelyzetnek mintegy négy hónap után vége. Megnyílt a reptér és a kikötő egy része a segélyszállítmányok fogadására. Haiti népe elfogadta a helyzetet, és megpróbálja újrakezdeni az életét. De továbbra is szüksége van támogatásra.
– Mit tehetünk értük most?
– Még ebből a távolságból is bőven adódik lehetőség. Az egyházon keresztül továbbra is van mód az anyagi támogatásra, sőt még „örökbefogadásra” is. Egy-egy magyar egyházközség örökbe fogadhatná Haiti egy-egy közösségét, vagy itteni iskolák testvérkapcsolatot építhetnének ki ottaniakkal. Szervezett gyűjtésekkel konkrét célokat, közösségeket lehetne támogatni. Diákok gyűjthetnének ceruzát, színes papírt, füzetet, vagy felajánlhatnák akár csak egyetlen uzsonnájuk költségét: egy egész haiti osztály egynapi étkezését fedezné az összeg. Ily módon megteremthetnénk az adakozás és a megosztás kultúráját. Ami felelősségünk, hogy megtanítsuk gyermekeinknek, hogyan kell megosztani, feláldozni dolgokat annak érdekében, hogy másokat segítsünk. Talán nincs lehetőségünk óriási dolgokat véghezvinni, de tehetünk kis dolgokat is hatalmas szeretettel. Ha nem tudsz megetetni száz embert, etess meg csak egyet! Nagylelkűen kell cselekednünk. Isten minden lehetőséget megad ehhez, hiszen számos kinccsel ajándékozott meg mindannyiunkat. Energiát, szakértelmet, pénzt, tudást kaptunk tőle. És tehetséget ahhoz, hogy felépítsük a szolgálat, az együttélés és a szeretet megosztásának világát.
