A test étel, a vér ital: Krisztus mégis teljes marad mindkét szín alatt. A szekvencia tizennegyedik versszaka és a soron következő két versszak folytatja az előző gondolatmenetet, kifejezésre juttatva az Egyház hitét, miszerint az egész Krisztus jelen van az Eucharisztia bármely színe alatt. Ami a verses formában kifejezésre jut, az korábban a konstanzi zsinaton is megfogalmazást nyert Wyclif János tévedéseihez kapcsolódóan, és Szent Tamás Summa Theologica IIIq77a1–2 révén nyert kifejtést, majd később a tridenti zsinaton kapott határozott alakot (DH 1636; 1651–1653). Az eucharisztikus kenyér és bor járulékai, illetve látszatai alatt Krisztus jelen van a maga feltámadott teljes egészében (test, vér, lélek és istenség). Az átváltoztatás szavai – amelyek a szent Eucharisztia formáját alkotják – valóban az élő Krisztust, az Isten és ember jelenlétét hozzák a kenyérbe és a borba. Az átváltoztatás szavai nyomán – „ez az én testem” – Krisztus élő testének valóságos és tényleges jelenlétét tapasztalhatjuk. Ennélfogva beszélhetünk vérének és lelkének, de istenségének jelenlétéről is, amelyet a test hordoz és magában foglal. Azon szavak, miszerint „ez az én vérem kelyhe” – valóságosan jelenvalóvá teszik számunkra Krisztus vérét. Ez Krisztus élő és éltető vére. Ennél fogva a vér jelen van testében a lélekkel és az istenséggel, amelyet a test magában foglal. Végül Szent Tamás következtetései kimondják: minthogy Krisztus embersége az Ige személyével egyesülten alkot egy lényegi alakot, ezért mondhatjuk, hogy az egész Krisztus jelen van a kenyér és a bor színei alatt, és mindkettőben együtt. Ezért mindkét dolog (a kenyér és a bor) valójában egységet alkotnak (unitas).
