Az újmise a papnak tulajdonképpen nem az első miséje, hiszen azt a püspökkel együtt mutatta be a papszenteléskor. Mégis új, hiszen először misézik főcelebránsként, általában abban a templomban, ahonnét származik: hálát adva az ott kapott kegyelmekért, és sokszorozva árasztva az új kegyelmet. Az első újmisét követheti több is, amikor más, eddigi életében, hivatásában fontos szerepet betöltő helyekre látogat, hálát adva ott is Istennek. Néha úgy látszik, mintha az újmise a pap ünneplése lenne, de helyesen megrendezve nem az, hanem a meghívást adó és kiválasztó Isten ünneplése, valamint hálaadás a szülőknek, papoknak, tanároknak és mindenkinek, aki a hivatás kibontakozásának részese volt. Ugyanakkor kifejezzük ez alkalommal jókívánságainkat is a hivatása gyakorlását elkezdő papnak, hogy ezzel a szeretettel, jóakarattal a tarisznyájában vágjon bele papi életébe, ez is segítségére legyen a rá váró megpróbáltatásokban. Az újmisére úgynevezett kézvezetőt (manuductor) szokás felkérni, aki egy tapasztaltabb pap, ő segíti az újmisést a liturgia végzésében, biztonság kedvéért mellette áll. Prédikálni sem az új pap szokott, hanem a felkért újmisés szónok fogalmazza meg a hála és az ünneplés szavait, és hirdeti Isten gondoskodó szeretetét. Az újmise talán legfontosabb gesztusa a mise végi újmisés áldás, amelyet külön ad a pap szüleire, testvéreire, paptársaira, majd mindenkire (akár egyenként, akár családonként, akár együttesen). Ez az áldás a szokásos feltételekkel teljes búcsúval jár, ezért mondták régen, hogy egy újmisés áldásért érdemes egy csizmát elkoptatni. Az áldásokban visszatérő forma az „újmisés kézfeltételem által”, ami jelzi, a püspöktől kapott szentelési kegyelem, amely a kezek megkenésében is megnyilvánult, most a kézfeltétellel máris további kegyelem kiáradását indítja el: Isten vetésének elsõ termése kezd beérni.
