Immár szabad vagy, s nem gyötör kiáradt
gonoszsága a rajongott világnak,
járhatsz az égben, hol néked szól fanfár,
hol az isteni kín százszorosan fáj.
Érctested bántani senki sem merte,
csak fényeidből született ütemre,
rózsás ujjal érintette a hajnal.
Legvégül egy hitvány barbár, egy kancsal,
elvakult hóhér sújtott le hörögve,
s a dicső alakot torzóvá törte.
Végakaratod a gyilkosig zengett:
„Ha meghalok, tőröd szívembe engedd,
e lenti sárban nehogy életben hagyj!”
S most mi vagy? Egyetlen hatalmas seb vagy.
Mégis úgy lett, ahogy megjövendölted:
szíveddel teljesedett ki a földed –
s átdöfte a bitang. Ott élsz töretlen
a zúgó forgatagban, temetetlen,
s felhők, villámok közt, mint ős gigászok,
a föld gyászindulóját zongorázod.
Zsille Gábor fordítása
Leopold Staff (1878-1957)
lengyel költő verse a náci megszállás
varsói pusztításáról tanúskodik. (A ford.)
