Árvíz után Borsodban

Háromezer-száz épület rongálódott meg, közülük több mint háromszáz összedőlt. Egyedül Felsőzsolcán százhatvan ház. Több mint négyezer embert kellett kitelepíteni, ebből csak Borsodban háromezer- háromszáznegyvennégyet. Az árvízi védekezésre húszmilliárdot fordítottak, a kormány központi – úgynevezett – vis maior keretéből tízmilliárdot utaltak ki. Nyolc megyében rendeltek el vészhelyzetet árvíz, belvíz miatt. A kormány szándéka, hogy mindenki számára megteremtse az elemi lakhatási feltételeket, s a központi keretből elsősorban a középületeket állítják helyre. Magyarország pályázik az unió szolidaritás alapjára: mint Bakondi György, az árvízi védekezés kormánybiztosa elmondta, lengyel-szlovák-magyar összefogással (északi szomszédainknál is pusztított a víz) hárommilliárd euróra pályázhatnak. S tervezik – a mostani tapasztalatok alapján, amikor a szervezettség hiánya ugyancsak megmutatkozott – a katasztrófavédelem átszervezését félkatonai szervezetté. Egyházunk a múlt hétvégén országos templomi gyűjtést szervezett az árvízkárosultak számára, és Kárpát-medence szerte számos helyen tartottak helyi gyűjtéseket erre a célra, többek közt Kárpátalján is, a munkácsi püspökségben. A nagy számok alatt, ne feledjük, ott a kisember. Nehezebb helyzetben vannak, akiknek összedőlt a házuk, vagy annyira megrongálódott, hogy le kell bontani, illetve akiknek semmiféle ingatlanbiztosításuk nem volt. Mi lesz velük? – a víz levonult, a kérdések és a tragédia azonban még mindig ott maradt.

Szólj hozzá!

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

Magyar Kurír - Új Ember
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.