Gyászol a Szombathelyi Egyházmegye. Néhány napja fekete zászlók lobognak az intézmények homlokzatán, jelezve, hogy veszteség ért minket. Konkoly István, a Szombathelyi Egyházmegye tizennegyedik megyéspüspöke november 20-án hazaköltözött a Teremtőhöz.
A feltámadt Krisztusból merítettek erőt az egyházmegye papjai és hívei, amikor szeretett és tisztelt főpásztoruktól búcsút vettek november 29-én a székesegyházban. Már a gyászmise előtt másfél órával érkeztek a hívek és a papok, hogy leróják kegyeletüket Konkoly István ravatala előtt. A gyászmisét megelőzően rózsafüzért imádkoztak a hívek és a papság, majd Perger Gyula, a Szily János Látogatóközpont igazgatója felolvasta az elhunyt püspök lelki végrendeletét. A gyászmisén mások mellett részt vett Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius, Veres András, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke, korábbi szombathelyi megyéspüspök – Konkoly István utóda –, valamint az egyházmegye papjai és számos hívő Vas és Zala megyéből. A szentmise elején Alberto Bottari de Castello apostoli nuncius tolmácsolta Ferenc pápa üzenetét, amelyet Székely János megyéspüspöknek küldött Konkoly István haláláról értesülve.
Márfi Gyula veszprémi érsek mondta a szentbeszédet, amelyben személyes emlékeit is felidézte. Volt miből merítenie: több mint nyolc éven át segítette a püspök munkáját. A veszprémi érsek felsorolta Konkoly István papi működésének állomásait, majd felidézett egy közelmúltbeli találkozást a püspök egyik volt hittanosával. „Tőle is azt hallottam, amit már korábban is tudtam: püspök atyát hitoktatóként nagyon szerették. Munkáját mindig nagy igényességgel látta el, különös gondot fordított a liturgia végzésére, a hitoktatásra, a szentbeszédekre és az egyházi épületek karbantartására – mondta az érsek. És természetesen a Szentatya 1991-es szombathelyi látogatásának megszervezése is az ő feladata volt.
Megvolt benne az együttérzés erénye, hangsúlyozta az érsek, s azt is felidézte, hogy együtt látogatták a kórházban a beteg paptársakat. A püspöknek is sokat kellett szenvednie – nemcsak az utolsó években, hanem korábban is – mondta a szónok.
A purgatóriumról nem sokat tudunk – folytatta Márfi Gyula. – Én azt gondolom, hogy a lényege a szenvedő Krisztussal való fájdalmas, de szeretettel teljes együttlét. Látnunk kell, ahogy vonaglik a kereszten, és hallanunk kell a hangját, ami nekünk is szól: Miért hagytál el engem? Visszamennénk a Földre, hogy újrakezdjük az életet és kijavítsuk a hibákat, de ez nem lehetséges. Az egyetlen élet véget ért. Ezért eltölti szívünket a fájdalom, a bűnbánat és a Mesterrel együtt érző szeretet. Ennek hatására megtisztulunk, és átjutunk a szenvedő Krisztussal való együttlét fájdalmas állapotából a halálból dicsőségesen feltámadt Krisztussal való együttlét gyönyörű állapotába. Vajon lehetséges, hogy egyesek már itt, a földön keresztülmenjenek a purgatóriumon a keresztre feszített Krisztussal való egyesülésben? – tette fel a kérdést Márfi érsek. Azt hiszem, ez lehetséges, és talán Konkoly püspök atyára is igaz. Ez a gondolat is erősíti bennünk a bizalmat, hogy az Úr máris magához vette őt, jutalmazva erényeit, megbocsátva gyarlóságait, és megvigasztalva őt a szenvedéseiért.
A szentmise utáni temetési szertartást Székely János szombathelyi megyéspüspök vezette. Ezt követően az egyházmegye papságának kíséretében Konkoly István püspök koporsóját a székesegyház kriptájába vitték, ahol Fábián Árpád püspök mellé helyezték végső nyugalomra.
Forrás és fotó: Szombathelyi Egyházmegye
