Mutter egyike a rendszerváltozásunk idején kezdődő cédés-korszak első komolyzenei médiasztárjainak; itthon a Deutsche Grammophon lemezkatalógusainak dekoratív állócsillagaként ismerhettük meg. Mesébe illő történet: 1977-ben, tizennégy évesen, a kényes ízlésű, „jó szemű” osztrák karmesterzseni, Herbert von Karajan felfedezettjeként és patronáltjaként tört be a zenei világ élvonalába; sorra születtek figyelemre méltó, díjakkal kitüntetett közös felvételeik… A német művésznővel, nem tudni miért, csak most, évtizedekkel később találkozhatott személyesen a hazai közönség. Az illúzió mindenesetre (még mindig) tökéletes. Mutter egy – az imázsához tartozó – „sellőjelmezben” lép a pódiumra; messziről olyan, mint az emlegetett cédékatalógusok „divatfotóin”, ugyanaz a sugárzó szépségű, szőkésbarna fiatalasszony. Hegedülése romantikusan érzelmes; miközben játszik, egyik lábáról a másikra helyezve súlypontját ring a zene hullámain. Gyönyörködtető, megnyerő, behízelgő, kulturált… – ahogy telik az idő, úgy lanyhulnak a jelzők, műértelmezése ugyanis nem katartikus hatású, képtelen folyamatosan fenntartani a figyelmet. (Tavaly januári koncertje, Mendelssohn e-moll hegedűversenye a londoni Royal Festival Hallban ugyanezzel a „tanulsággal”, az elkalandozás veszélyével járt.) A Brahms-concerto hosszadalmas első tétele után a publikum egy része azt hiszi (reméli?), hogy ott a vég, néhányan bátortalanul tapsolni kezdenek. Az Adagio és a népszerű magyaros-táncos finálé után őszinte, lelkes ünneplés következik, benne harsog a kortárs idolnak kijáró tisztelet és a rongyosra hallgatott cédékért mondott köszönet. A ráadás – Muttertől várhatóan – elegáns, J. S. Bach finom lezárása a félidőnek. A szünet után a Manfred Honeck vezényelte amerikai zenekar egy cunami erejével felérő Mahler I. szimfóniával, A titánnal teríti be és írja felül Brahms hangulatos mélabúját. Elköszönésként vérpezsdítő, kedves gesztus Johann Strauss Éljen a magyar! gyorspolkája. Másnap Trisztán és Izoldával kezdődnek, majd a Ringgel folytatódnak a világraszóló Wagner-napok a Nemzeti Hangversenyteremben. Germán mítoszok és legendák sora a pódiumon. Európa közepén, itthon vagyunk.
