A cél olyan nemzetközi konferencia rendezése volt, amely a hazai viszonyok bemutatása mellett más országoknak a vallásszabadsággal, az esélyegyenlőség megteremtésével kapcsolatos szabályozásával és gyakorlatával is foglalkozik. Így a két nap során szó esett a Kelet-Közép-Európa országainak, az Amerikai Egyesült Államok, Finnország, Olaszország és Németország témához kapcsolódó néhány problematikájának felvetésére is. Ahogyan Leslie A. Muray teológus, vallásfilozófus előadásában megjegyezte: azért, hogy tanuljunk egymástól. A konferencia során természetesen a magyar törvény állt a középpontban. – A vallás újra számít – idézte fel Csepregi András, a volt Egyházi Kapcsolatok Titkárságának vezetője a mostani tanácskozás előzményének tekinthető, tavaly májusban megrendezett Vallási sokféleség és vallási antidiszkrimináció jogi szabályozása című konferencián elmondott szavait. – Akkor ezt a kijelentést valóságos számháború követte arról, a lakosság hány százaléka tartozik egyik vagy másik felekezethez. Nem szabad azonban elfelejtkeznünk arról, hogy Magyarországon az emberek többsége a „maga módján vallásosnak” vallja magát. (Egy 2004-ben végzett országos reprezentatív felmérés szerint a megkérdezetteknek csupán tizenhárom százaléka kötődik valamelyik nagy egyházhoz, több mint a fele a „maga módján vallásos”. A nem vallásosak aránya e vizsgálat szerint huszonöt százalék.) A jogalkotásnak és a végrehajtó hatalomnak az a feladata, hogy meggátolja valamely vallás hatalmi góccá válását. Hiszen az nemcsak a vallásszabadságnak mondana ellent, de megbénítaná a társadalom működését. A rendszerváltozás után mi jó úton indultunk el – mondta Csepregi András. A rendszerváltozás kapcsán mindig módszertani kérdések is felmerülnek: volt-e ilyen egyáltalán? Ha igen, mit jelent ez a kifejezés? – A politikai intézményrendszer átfogó átalakulása ment végbe: az egypártrendszerből átléptünk egy demokratikus többpártrendszerbe – fogalmazta meg Fazekas Csaba történész, a Miskolci Egyetem docense. – A rendszerváltó állam egyházpolitikája egyedi, önálló szakasza a magyar egyházpolitika történetének. Ennek úgynevezett modellváltó időszakát a Miklós Imre által fémjelzett kis lépések politikája határozta meg. Az egyházak is a rendszer keretein belül, és nem annak feszegetésével képzelték el érdekeik érvényesítését. Az a furcsa helyzet állt elő, hogy a törvény első terveit az ÁEH dolgozta ki a szocialista pártvezetés szellemében. Az egyházak megfogalmaztak ugyan néhány kritikát, mégis a „modellváltás” elfogadása volt az irányelv. Miklós Imre nyugdíjba vonulásával kezdődött egy új szakasz, amelyet rendszerváltó időszaknak nevezhetünk. Ezt a nagyobb lépések új politikai hozzáállása jellemezte. Az ÁEH jogutód nélküli felszámolása szimbolikus jelentőségű esemény volt. A Németh Miklós vezette kormány egy valóban demokratikus állam-egyház viszonyt akart kidolgozni. Érdekes módon az egyházak voltak a legkevésbé lelkesek ez ügyben, bizonytalanság és bizalmatlanság jellemezte őket. Mondhatjuk, valamiféle Stockholm-szindrómában szenvedtek. A törvény nagy részét a Németh-kormány idején dolgozták ki, az Antall-kormányra már „csak” az egyházi ingatlanrendezés és a hitoktatás kérdése maradt. Egy sajátos történelmi pillanatban, európai mércével mérve is jelentős és korszerű törvényt alkottak meg a lelkiismereti és vallásszabadságról. S bár az elmúlt húsz évben tettek kísérleteket a módosítására, az 1990. évi IV. törvény példája annak a jogalkotásnak, amely máig érintetlen törvényt hozott létre. – Jelentősége abban áll, hogy visszaállította az egyházak társadalmi tiszteletét, a vallási antidiszkrimináció magas szintjét tűzte ki célul, rögzítette a felekezetek közötti egyenjogúságot, az állam ideológiai semlegességét, illetve jogi garanciák mellett szabaddá tette az egyházalapítást – mutatott rá Kukorelli István, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanára. – Persze vannak problematikus pontok, amelyek már húsz évvel ezelőtt is vita tárgyát képezték. Ilyen például az egyházak jogi státuszának fogalma, az egyházak állami támogatása, a úgynevezett zárt intézményekben, például a katonaságnál a vallásgyakorlás biztosítása, a hitoktatás mint tantárgy, vagy a történelmi és a kisegyházak viszonya.
A magyar jogrendszerben az egyházjog sajátos helyet foglal el. Ahogyan Ádám Antal nyugalmazott alkotmánybíró megfogalmazta: sajátos jogágazat, amely egyrészt vegyes természetű (magában foglal elemeket például a tulajdonjogból vagy a személyjogból), de amely homogén természetű is, hiszen markáns jogi alapelvek jellemzik. Ezek az alapelvek alkotmányjogi alapértékeknek minősülnek, tehát különleges védelmet élveznek. Ilyen a vallásszabadság, a vallási pluralitás, a felekezetek közötti egyenjogúság, az állam és egyház szétválasztása, az egyházak autonómiája, az állam vallási semlegessége, illetve az a kötelezettség, hogy az államnak intézményi támogatást kell nyújtania az egyházaknak. – Nyugat-Európában a vallásszabadság biztosítását, illetve az állam és az egyház viszonyát sokszor több száz éves joggyakorlat szabályozza. A volt szocialista országokban ez a fajta szabályozás különösen fiatal. A magyar törvény azonban még a környező országok között is sajátos bizonyos értelemben – mondta Schanda Balázs, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának docense. – Az egyházak nyilvántartásba vételéről, vagyis új egyház alapításáról egyedül hazánkban nem kormányzati szerv, minisztérium, hanem igazságszolgáltatói szerv, azaz bíróság dönt. Emellett az új egyház alapításához szükséges adatok mennyisége kirívóan alacsony. A magyar törvény másik sajátossága, hogy egyenjogúságot biztosít a különböző felekezetek számára, bár nem sematikusan. Más országokban az egyházak számára biztosított jogi státusz a törvény által meghatározott módon, vagy a gyakorlatban kialakult modell szerint kétszintű. A konferencián számos jogi szakmai kérdés szóba került, így például a vallási antidiszkrimináció a munkajog területén, amely ma még gyerekcipőben jár, hiszen – ahogyan Lehoczkyné Kollonay Csilla, az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának tanszékvezető tanára fogalmazott – Európában a vallásgyakorlás tevőleges tisztelete nem kötelező. Mindezeken túl pedig néhány egészen más tudományág is felbukkant a tanácskozáson, így kapott helyet a jogi konferencián a Kazinczy Ferenc toleranciájáról szóló előadás is. Igaz, lényegét tekintve e téma is kapcsolódik a jelen lelkiismereti és vallásszabadságról szóló kérdéseihez, s a múlt hibái arra szolgálnak, hogy tanuljunk belőlük. – Kazinczy a világnézeti türelmetlenséget tartotta a haza és a nemzet előrehaladása legnagyobb akadályának – mutatott rá Magos István irodalomtörténész. – Hiszen vallotta: „Ember és ember mindig felebarát.”
