Izraelben kezdetben a vert pénz ismeretlen volt, általában súly szerint lemért arannyal és ezüsttel fizettek. A talentum sem pénz-, hanem súlyegység: Jézus korában egy talentum mintegy huszonhat kilogramm aranyat vagy ezüstöt jelent. A talentumokról szóló példabeszédet olvasva a legelső, amire fel kell figyelnünk: óriási összegről, nagy felelősségről van szó még azon szolga esetében is, aki „csupán” egy talentumot kapott idegenbe készülő gazdájától.
A példabeszéddel kapcsolatban sokan azon akadnak fenn, hogy a gazda miért tesz különbséget a szolgái között, illetve miért veszi el hazatérte után az egy talentumot attól, aki ugyan nem kamatoztatta, de el sem herdálta azt. Sokan észre sem veszik, hogy a gazda kivétel nélkül megbízik mind a három szolgájában: rájuk bízza a vagyonát, amíg ő távol lesz. Mi mernénk-e hasonlóképpen tenni? Mi megbízunk-e másokban?
A példabeszéd gazdája, Isten megbízik bennünk. Viszont nem egyformán osztotta ki a talentumokat. Mindenki rátermettsége szerint kapott – ki ötöt, ki kettőt, ki egyet. Isten nem úgy tesz különbséget az emberek között, hogy az egyiknek ad, a másiknak nem. Mindannyian kaptunk talentumokat, én is. Először is ezt fontos tudatosítanom. Értékes vagyok. Vegyem észre, fedezzem fel a talentumot magamban és másokban is.
Ha felismertem, hogy mindenki kapott talentumot, azt is tudatosítanom kell magamban, hogy Isten velem sem volt fukar, és eleget kaptam. Sajnos az irigység gyakran úgy láttatja (csak azt veteti észre) velünk, hogy másnak több jutott. Igen, emberi képességeink különböznek, és ez így van jól. Mindannyiunk számára van egy felső határ, ameddig tanulásban, cselekvésben, „megvalósításban” eljuthatunk. És az a kötelességem, hogy amit kaptam, azzal hűségesen gazdálkodjak. Nemcsak megtartani kell azt, hanem munkálkodni, nőni és érni általa.
Talentumból az egyikünknek öt, a másikunknak kettő vagy egy jutott. Viszont senki sem megy be „Ura örömébe” csak azért, mert neki öt vagy két talentuma van, illetve a csak egy talentum nem akadálya ennek. Mindannyiunknak személyre szabott feladata, küldetése, hivatása van, de jutalmat nem a kapott talentum, hanem a hűség arányában nyerünk.
Az én értékem nem az, hogy öt talentumom van, és értéktelenségem sem az, hogy csak egy, hanem az, hogy a rám bízott talentumot hogyan kamatoztatom. Tudjam megbecsülni az egy talentumot, és az legyen a legnagyobb gondom, hogy hűségesen kamatoztassam. Hányan vannak, akik nem is próbálkoznak a kevesebb kamatoztatásával, mert könnyebb siránkozni, hogy másnak több jutott. Mennyivel emberségesebb lenne a világ, ha nem az irigység vezetne, és tudnánk örvendeni mások sikereinek, megvalósításainak, eredményeinek.
Aki közreműködik a kapott kegyelmekkel, az újabbakat kap, és joggal remélheti, hogy az utolsó napon hozzá is fognak szólni a szavak: „Menj be Urad örömébe.”
