Fotó: News.va
A mintegy hetvennyolcezres hívőseregben négyszáz önkéntes volt és több mint ezer tizenéves a főegyházmegye plébániáin működő oratóriumokból. A találkozó a Ferenc pápára jellemző közvetlenség, az evangéliumi jókedv légkörében zajlott. A fiatalok és a szentatya spontán párbeszédét sok taps és nevetés szakította meg. A találkozón, amelyet a Milánói Oratóriumok Alapítványa és az Actio Catholica gyermekrészlege szervezett, zene- és énekszámok, tanúságtételek és nagy hatású táncjelenetek váltották egymást.
A pápa három kérdésre válaszolt, majd ő is feltett egyet, élénk beszélgetést folytatva a fiatalokkal. Az első kérdés, amellyel egy Davide nevű fiú fordult hozzá, így hangzott: „Amikor te voltál ilyen idős, mint mi most, mi volt az, ami segített, hogy erősödjön a barátságod Jézussal?” A pápa elsőnek a nagyszüleit nevezte meg. Előzőleg megjegyezte, mintha egy mai fiatal gondolatát továbbítaná: a nagyszülők öregek, egy másik korból valók, nem tudják használni a számítógépet, nincs mobiltelefonjuk. Saját tapasztalatát felidézve elmondta, hogy az egyik nagyapja ács volt, aki megtanította neki, hogy Jézusnak is ez volt a mestersége. „Amikor a nagypapát néztem, Jézusra gondoltam” – mondta a szentatya. A másik nagypapa arra tanította meg, hogy soha ne aludjon el este anélkül, hogy jó éjszakát kívánna Jézusnak. A nagymamák és az édesanyja tanították meg imádkozni. A nagyszülők, akik nagy életbölcsességgel rendelkeznek, megmutatják nekünk, hogyan közeledjünk Jézushoz – fogalmazott Ferenc pápa.
Azután fontos a barátokkal a közös játék, amelyben nincs helye egymás sértegetésének, és amely örömmel tölt el, ha arra gondolunk, hogy Jézus is így játszott. Isten volt, de játszott a többiekkel. Jót tesz a játék, ha tiszta, mert megtanít arra, hogyan tiszteljük a többieket, s megtanuljuk közben a csapatjátékot, azt, hogy mindnyájan együtt dolgozunk. Ez egyesít bennünket Jézussal. A veszekedés nem segít abban, hogy jobban megismerjük Jézust. Veszekedni persze természetes dolog, de utána mindig kérjünk bocsánatot, és azzal vége a történetnek – javasolta a pápa a fiataloknak. A harmadik tanácsa pedig a plébánia és az oratóriumok, az ifjúsági központok látogatása volt. Ha a fiatalok meghallgatják a nagyszüleiket, ha játszanak a barátaikkal, és rendszeresen járnak szentmisére, ha látogatják az oratóriumokat, akkor növekednek a Jézushoz fűződő barátságban, mert a három választ az ima vezérfonala köti össze.
A második kérdést egy háromgyermekes pár tette fel a szentatyának: hogyan adják át gyermekeiknek a hitet? Ebben központi szerepe van a tanúságtételnek – válaszolta a pápa, majd egy perc csöndet kért a jelenlévőktől, hogy mindenki gondoljon arra a személyre, aki a leginkább segítette a hitben való növekedésben. A pápa esetében ez egy lombardiai pap volt, aki megkeresztelte, és elkísérte egészen a noviciátusig. A szentatya köszönetét fejezte ki a lombardiaiaknak ezért a papért.
Azután a háború utáni korszak olasz filmjeiről beszélt, amelyek az emberiesség „katekézisei” voltak. Kiemelte Vittorio De Sica A gyermekek figyelnek bennünket című alkotását. A gyermekek figyelik a szülőket, és nagyon szenvednek, amikor veszekedni látják őket – mutatott rá a pápa.
A szülők legyenek tisztában a felelősségükkel, amikor új életet hoznak a világra: gondoskodniuk kell a gyermek hitben való növekedéséről. Ehhez segítséget nyújt nekik az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdítás, különösen az első fejezetek, amelyek a szerelemről, a házasságról szólnak. A negyedik fejezet pedig az egész buzdítás kulcsát jelenti. A szülők nem pesszimista, hanem bizakodó magatartással mutassák meg gyermekeiknek, milyen sokat segít a hit az élet drámáiban. Ez a legjobb tanúságtétel. A szavakat elfújja a szél, de azok a magvak, amelyeket az emlékezetben és a szívben hintenek el, örökre megmaradnak. Végül pedig szenteljék meg a vasárnapot, és a szentmise után találjanak időt arra, hogy gyermekeikkel együtt játsszanak, sétáljanak egy parkban vagy a város egy játszóterén. Ez a „dominguear” – ahogy Buenos Airesben mondják. A szülők mára szinte megfeledkeztek arról a szokásról, hogy játsszanak a gyermekeikkel. Fontos továbbá, hogy példát mutassanak a szolidaritásra, az irgalmasság cselekedeteire.
Egy milánói édesanya és katekéta, Valeria tette fel az utolsó kérdést: hogyan lehet összhangba hozni az ifjúsági nevelők munkáját? A pápa a három nyelvezet közötti összhangot javasolta: teremtsék meg az értelem, a szív és a kéz harmóniáját. „Egy jó tanítómester, nevelő vagy edző képes arra, hogy növendékei jó tulajdonságait ösztönözze, és ne hanyagolja el a többit” – állapította meg a pápa. Fontos, hogy az ifjúságot a mások szenvedése iránti részvétre és a teremtett világ csodáinak értékelésére neveljék.
Ferenc pápa arra is kérte a fiatalokat, ne forduljon elő, hogy kigúnyolják egy társukat, mert kövér, mert sovány, mert ilyen vagy olyan tulajdonsággal rendelkezik. (A pápa azokra a gyakori esetekre utalt, amikor tizenévesek egy csoportja zaklatja, nyilvánosan megszégyeníti, megalázza egy-egy hasonló korú társát, például a közösségi oldalakon is. Az utóbbi időben ezek a jelenségek több ízben is a szenvedő fiatal öngyilkosságához vezettek.) A pápa felszólította a fiatalokat, hogy a bérmálkozás szentségére készülve ígérjék meg az Úrnak is, soha nem engednek meg hasonló eseteket a környezetükben. A fiatalok hatalmas igennel válaszoltak a szentatya kérésére.
