Fotó: Mészáros Ákos
A ceruzával, régebben ezüstvesszővel vagy éppen tollal készült rajzok sokáig nem számítottak önálló műalkotásoknak. Úgy tartották, ezek csak afféle műhelymunkák a készülő festményekhez. Aztán az idő múlásával, a XIX. század folyamán a gyűjtők és a műkereskedők rájöttek, hogy ezek a sokszor egyszerű eszközökkel készített alkotások – vázlatok, tanulmányok – önállóan is megállják a helyüket a műtárgyak piacán. Hiszen a rajzok nem- csak néhány vonallal elkapott mozdulatok lehetnek, hanem akár részletesen kidolgozott, befejezett művek is.
Idehaza még a két világháború közötti időszakban is csupán a művészeti kollekciók tulajdonosainak egyike-másika gyűjtötte a rajzművészet alkotásait. „Azt lehet mondani, a rajzgyűjtők a gyűjtés aszkétái, elmélyülésre hajlamosak és hivatottak” – állapította meg Genthon István művészettörténész a Magyar Művészet című folyóiratban 1934 elején megjelent Új magyar rajzok című tanulmányában. Akkoriban a modern rajzok, vázlatok és tanulmányok, valamint az akvarellek kevesek érdeklődésére tarthattak számot. Az említett folyóirat szerkesztője, Majovszky Pál külföldi alkotásokat tartalmazó rajzkollekciója valódi különlegességszámba ment, és nemzetközi mércével mérve is jelentősnek számított. A kortárs magyar műveket gyűjtők közül ebben az időszakban csupán a Gresham-kör egyik legfontosabb gyűjtőjének, Radnai Bélának a rajzkollekciója, valamint a volt nagybányai festékgyár-tulajdonos, Bedő Rudolf az 1920-as évek közepétől összeállított gyűjteménye érdemelt figyelmet.
A Nemzeti Galéria – jó szokásához híven – időről időre bemutat a nagyközönségnek egy-egy kevésbé ismert kollekciót is. Ilyen a most látható, Rippl-Rónaitól Vajdáig – Modern magyar rajzok Gombosi György művészettörténész gyűjteményéből 1900–1945 című kiállítás is, amelynek anyagát 2016-ban vásárolta meg a Szépművészeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Galéria a műtörténész családjától. Ebből a gyűjteményből láthatunk most nyolcvan rajzot a XX. század első feléből.
Gombosi György (1904–1945) a XX. századi művészettörténet-írás egyik legjelentősebb személyisége volt. Tanulmányait a berlini egyetemen végezte, 1926-ban szerzett doktori oklevelet. Kutatási területe elsősorban a középkori és a reneszánsz itáliai művészet volt. Az egyetem befejezése után Firenzében járt tanulmányúton, majd két esztendőt töltött a Római Magyar Történeti Intézetben.
Ahogyan az már lenni szokott, az ember ismeretség révén kerülhet közel a sokszor a műtermek magányában élő művészekhez. Így volt ez Gombosi esetében is. A harmincas évek közepén került kapcsolatba a magyar alkotókkal, amikor feleségül vette Beck Judit festőművésznőt. Ettől kezdve figyelemmel kísérte a kortárs művészeti törekvéseket, és a budapesti galériák változatos, gazdag anyagot felvonultató kiállításainak elmaradhatatlan látogatója volt. Az Ernst Múzeum és a Tamás Galéria tárlatai mellett felesége révén bejuthatott a mesterek műtermeibe is, baráti meghívásoknak köszönhetően. Az apósa, Beck Ö. Fülöp szobrászművész körébe tartozó festők és szobrászok teljesen új világot nyitottak meg az addig kizárólag a régi, elsősorban reneszánsz alkotókkal foglalkozó művészettörténész előtt. Későbbi rajzgyűjteményének első darabjai feltehetően apósának, illetve más családtagoknak, így Fémes Beck Vilmosnak és sógorának, Beck Andrásnak régi mestereket megidéző rajzai voltak. Beck Ö. Fülöpöt a legnagyobb magyar éremművészként tartják számon, jó néhány szép szobra díszíti Budapest szökőkútjait. Gombosi az ő révén ismerhette meg Medgyessy Ferenc és Ferenczy Béni klasszicizáló alkotásait.
A szűkebb baráti körbe tartozó festőknél és szobrászoknál tett látogatások, beszélgetések során előkerültek a legfrissebb munkák, a műterem különböző szegleteiből összeszedett vázlatok és önálló igénnyel készült grafikai lapok is. Gombosi az általában anyagi segítségre szoruló alkotók nagy örömére egy-egy rajzukat nemcsak ajándékként fogadta el, hanem vásárolt is tőlük alkotásokat.
A kiállításon látható művek közül kiemelkedően szép munka Fényes Adolf Vedres Márk szénnel rajzolt arcképe 1907-ből és Bornemissza Géza Nagybányai táj című, 1912 körül tussal készült tollrajza. Figyelemre méltó még Medgyessy Ferenc Varrogató nő, a művész édesanyja (1935) című ceruzarajza, amelyen a kissé kövérkés asszonyt néhány keresetlen vonással mutatja be nekünk a szobrász nagy szeretettel.
Gombosi György lakása gyakran volt baráti-társasági összejövetelek helyszíne. Megfordult nála Rabinovszky Máriusz művészettörténész, Ascher Oszkár színész, előadóművész, Szerb Antal író és irodalomtörténész, Radnóti Miklós költő, Ortutay Gyula néprajzkutató és még sokan mások a korabeli irodalmi, művészeti élet jelentős alakjai közül.
Frankl Sándor könyvkötőmester és rajzgyűjtő külön említést érdemel. Ő is a baráti társaságba tartozott, és volt egy kis könyvkötő műhelye Pesten, a Személynök (ma Balassi) utcában, ahol gyakran megfordultak írók, képzőművészek és maga Gombosi is. Talán először csak paszpartuztatni ment Frankl műhelyébe, később azonban a közös barátokkal együtt egy egész kis irodalmi-művészeti szalon alakult ki Frankl Sándor körül. Franklné így emlékezett vissza azokra az időkre: „A Személynök utcai műhely egy sötét cső volt, ahol örökké villany égett, az első részben volt egy íróasztal és egy könyvszekrény, mögötte pedig különböző könyvkötő felszerelések és egyebek. Ide a műhelybe ebben az időben nagyon sokat bejárt Zelk Zoltán is, meg Szegi Pál és a többiek. Abban az időben mindig voltak ott kérdőívek, amelyeken aláírásokat gyűjtöttünk a betévedt emberektől, hogy a különböző verseskötetekhez a megfelelő számú előfizetőt segítsük összeszedni.”
A kiállításon találhatunk egy szép rajzot Derkovitstól, Anya gyermekével címmel, megnézhetjük Berény Róbert állatkrokijait és Kernstok Károly lovakról készített vázlatait is.
A Gombosi György özvegye és leánya által hét évtizeden át őrzött hagyatékban mintegy kétharmadát találjuk meg a gyűjteményben egykor jelen lévő alkotásoknak. Közel hetven mű még a műtörténész–gyűjtő életében értékesítés vagy csere útján került ki a kollekcióból. Gombosi mint gyűjtőegyéniség – a hazai műgyűjtemények iránti érdeklődés fokozódásával – elsősorban az utóbbi évtizedben került a művészettörténeti kutatás fókuszába.
Egykori gyűjteményének a hagyatékban megőrzött, most megvásárolt százhuszonöt rajza azonban még mindig tartogat meglepetéseket a szakkutatók és a nagyközönség számára is.
(A Rippl-Rónaitól Vajdáig című kiállítás március 19-ig látogatható a Magyar Nemzeti Galériában.)
