Fotó: Lambert Attila
Szent István király hite és példája miben adhat útmutatást a ma emberének, különösen a népek vezetőinek?
– II. János Pál pápával együtt mondhatjuk: Szent István király házat épített az egyháznak és a nemzetnek is. A gondviselés ajándékaként a magyar népnek igen nagy királya volt István, egy olyan korban, amikor nemzetet kellett építeni. Tanítása fontos a magyarság, de mások számára is. Különösen megszívlelendő a népek kormányzásával megbízott és a törvényhozásért felelős állami vezetők számára, akiknek kötelességük, hogy a békéért tevékenykedjenek Európában és az egész világon.
Szent István komolyan vette a kereszténységet. Az életével akart tanúságot tenni, ezért is példa minden keresztény előtt, és különösen azok számára, akik hatalommal bírnak. Követendő példa számunkra Mária-tisztelete is. Államalapító szent királyunk Istent imádta, és közben emberekre tekintett. Ez a kereszténység lényege: Istenre figyelünk, hogy közelebb kerüljünk az emberekhez.
Magyarországon nagy hagyományokra tekint vissza Szent István és Szent László király tisztelete. A horvát nép körében mely szentek kultusza a legerősebb?
– Mi is nagy szentként tiszteljük e királyokat: a zágrábi székesegyház Szent István nevét viseli, a püspökséget pedig Szent László alapította 1093-ban. A későbbi korokból is vannak nagy szentjeink. Az egyikük Nikola Tavelić ferences vértanú, aki a XIV. században a Szentföldön hirdette az evangéliumot. Igen népszerű a horvát nép körében Szent Leopold Mandić is. A kapucinus szerzetes közel állt az emberekhez, híres gyóntató volt. Ferenc pápa az irgalmasság szentévének szimbolikus alakjaként állította elénk. A szentév megnyitásakor a zágrábi székesegyházba hoztuk Leopold atya földi maradványait, majd a kapucinusok zágrábi templomába szállították azokat. Rengetegen akarták leróni tiszteletüket az ereklyék előtt, az ország minden részéből érkeztek hívek, akik közel akartak kerülni a szenthez. Szép volt látni a sok szülőt és az őket kísérő gyermekek lelkesedését. A szentek valóban közel állnak az istenkereső emberekhez. Akik Isten közelségében élik az életüket, azok vonzzák az embereket, hiszen Isten jelenléte érzékelhető a közelükben. A horvát egyházban azt tapasztaltuk, hogy az emberek válaszoltak a szentatya hívására. Megnőtt a gyónáshoz járulók száma, sokan megértették, hogy Isten irgalmassága nélkül nem élhetünk.
Milyen a kapcsolat a magyar és a horvát katolikus egyház között? Lát esetleg olyan területet, ahol szorosabbra vonható az együttműködés?
– A kapcsolat az egyházaink között nem egyszerűen jó, hanem valóban kiváló. Erdő Pétert a barátomnak tekintem, ugyanabban az évben lettünk bíborosok. Szorosabb együttműködést a hívek közötti kapcsolat terén tudnék elképzelni, jó lenne jobban megismerni egymást. Az egyházi kapcsolatokat ugyanakkor az is erősíti, hogy a népeink között hagyományosan jó a viszony. Nemcsak az ezer évvel ezelőtti történelem köt össze bennünket, hanem a közelmúlt is. Mindkét nép kommunista uralom alatt élt, egyházainknak hasonló tapasztalataik vannak. Sok világi hívő, pap, szerzetes, püspök hozott nagy áldozatot a hitéért, nem is ismerjük mindegyikük történetét. Meg kell őriznünk ezeknek az embereknek az emlékezetét. Említhetem itt Boldog Alojzije Stepinac bíborost, a kommunista idők szentjét, vagy Miroslav Bulešićet, akit 1947-ben gyilkoltak meg a kommunisták. Egyházmegyéjének képviselője kíséretében ment el egy plébániára, ahol bérmálásra készültek. Ott gyilkolták meg, a plébánia épületében, a hit iránti gyűlöletből. Ma sem tudjuk, hogy valóban ő volt-e a célpont, vagy a másik pap helyett tévedésből végeztek vele. Tevékeny ember volt, a szeminárium rektorhelyetteseként szolgált. Szerették az emberek, a fiatalok köréje gyűltek, szerették hallgatni a prédikációit, talán ezért gyilkolták meg. A horvát nép rokonszenvvel fordul a magyarok felé, emlékezetében hordozza, hogy a kilencvenes évek végén a magyar kormány és a nép is közel állt hozzá. A Katolikus Karitász nagyon sokat segített. Azok közül pedig, akiknek menekülniük kellett a jugoszláv hadsereg elől, sokan Magyarországon találtak menedéket néhány évre. Az emberek nyitottak voltak, segítettek azoknak, akiket veszély fenyegetett.
Milyen nehézségekkel kell szembenéznie napjainkban a horvát katolikus egyháznak?
– Nagy kihívást jelent számunkra a szekularizáció. A nehézségek azonban mindig segítik az embereket abban, hogy elmélyítsék a hitüket. Ez az igazán nagy feladat: még mélyebben megélni, amik vagyunk. Napról napra egyre inkább keresztényekké kell válnunk, egyre inkább tanúságot kell tennünk a hitünkről a hétköznapi életben. Örök feladat ez az ember számára, s ma még nehezebb, mint korábban, hiszen olyan hatások érnek bennünket, amelyek más irányba akarnak vinni. Mégis igaz keresztényeknek kell lennünk. Egyfelől minden kornak megvannak a maga kihívásai, másfelől pedig új tanúságtételek születnek, az adott korban megélt evangélium tanúságtételei.
Ünnepi prédikációjában azt mondta, a hiteles európai kultúra az evangéliumi irgalomból fakad. Hogyan ítéli meg az európai kereszténység helyzetét, jövőjét?
– Ezen az ünnepen fontos elmondani: az európai kultúra a szentekre is épül, és Szent István egyike e kultúra tartóoszlopainak. Isten irgalmas, elébe megy az embernek, és mindig ad új lehetőséget. Ha valami nem működik, evangéliumi bölcsességgel bátran újra kell kezdenünk, ez jelenthet biztosítékot a jövőre nézve.
