Öt gyermeke közül a legkisebb, a maga is filmesként dolgozó Lucy lánya ezt nyilatkozta nemrég: „Apám, Roald Dahl volt az én saját Nagy Barátságos Óriásom.” Aki műveinek különböző magyar fordításaiban hol Nyájas Óriásként (Danny, a szupersrác), hol Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás néven (Szofi és a HABÓ) bukkan fel. De, száz óriásnak is egy a vége, én bizony egy kicsit aggódom az újabb Dahl-film miatt. Nem mintha nem szeretném a novelláiból készült BBC-sorozatot, a Meghökkentő meséket, vagy egész estés megfilmesítései közül a Matildát és a Charlie és a csokigyárat, de úgy vélem, Dahlt főleg és elsősorban olvasni kell, esetleg hallgatni, a Jámbor örömök című, kétrészes CD-n, Kálloy Molnár Péter előadásában, vagy a Meghökkentő mesék hangoskönyv változatában, ahol a csípős-fordulatos, de mindig emberszeretetről tanúskodó történetek egyik Legfőbb Mesélőnk, Molnár Piroska hangján szólalnak meg.
Mi is lehet Dahl, az aranyszívű egykori rosszcsont, a langaléta világjáró, aki élete során Görögországot éppúgy megjárta, mint Tanganyikát, Egyiptomot, Palesztinát és Washingtont, s aki egy ideig az Angol Királyi Légierő büszkesége volt, több ízben a Shell cég munkatársa és 1942-ben Washingtonban légiattasé-helyettes… Első írásait háborús kalandjairól publikálta, hogy azután öt gyerek apjaként belevesse magát a nekik és természetesen nekünk, felnőtteknek szánt mesék világába. Egy rövid megemlékezés keretei között nem könnyű érzékeltetni, milyen is volt ez a llandaffi székesegyházi iskolából kicsapott gyerek (rá jellemző kópésággal egeret csempészett egy közeli édességbolt üvegből készült cukorkás hengerébe – hogy aztán prózai és költői műveiben is hasonló vezércselekkel hökkentse meg olvasóit!), ez az egész életében nagy élvezettel rosszalkodó, mégis csupa gyöngédség, csupa élet- és emberszeretet író. Egy, viszonylag jól megjegyezhető, fogódzónak is tekinthető idézetet mégis találtam kétnyelvű házi Dahl-gyűjteményünkben, a Danny, a szupersrác berekesztő soraiban. Legkiválóbb magyar tolmácsa, Borbás Mária átültetésében ez így hangzik: „ÜZENET MINDEN GYEREKNEK, AKI EZT A KÖNYVET ELOLVASTA: Mire felnősz, és neked is lesz gyereked, kérlek, ne felejts el valami fontosat: UNALMAS SZÜLŐVEL UNALMAS AZ ÉLET! Minden gyerek megérdemli, hogy a szüleiben legyen SPIRITUSZ!”
A hatalmas Dahl-életműben vannak melegszívű, spirituszban bővelkedő, az íróéhoz hasonló szülők, olyanok, mint a félárva Danny csóró, lakókocsiban kucorogva is világokat nyitogató, mindig mesélni kész, benzinkutas apja, aki mazsolába varrott altatóval szerez meg kétzsáknyi fácánt. És vannak sótlanok, spiritusz nélküliek, mint a matekzseni Matilda képernyőn csüngő, könyvutáló, sőt, könyvpusztító szülei.
Aki a fikciónál, a mesés elemekkel átszőtt regényeknél jobban szereti az igaz meséket, azoknak pedig szívből ajánlhatom a magyarul 2005-ben megjelent, Roald Dahl meghökkentő élete című, az író két önéletrajzi kötetét tartalmazó könyvét, amely kisfiúkorától felnőttkoráig vezet el bennünket, a Boy: Tales of Childhoodtól (A fiú: egy gyermekkor meséi) egészen a Going Solóig (Magányos utakon).
Eddig sokak számára ismerős terepen, Dahl prózájának sűrűjében jártunk. Ennek magyarországi fogadtatásához, népszerűségéhez képest jóval kevésbé ismertek és kedveltek mifelénk a Meghökkentő versek, amelyekben nagyon sok Grimm-meseváltozatra, kedvesen tótágas és provokatív megfogalmazású parafrázisra találhatunk. Ugyanígy az ismeretlenség homályában lappanganak kis hazánkban a Mocskos vadállatok című kötet darabjai, amelyek a magyarul is, angolul is gorombán hangzó Dirty Beasts cím ellenére bizony nagyon gyakran „állatpártiak” és kritikusak az emberi faj gyengeségeivel szemben. Ebből a két versgyűjteményből ez idáig tizenegyet fordítottam le, a fordítások közül a Parnasszus című költészeti folyóiratban és a Stádium című irodalmi-közéleti lapban jelent meg néhány. Ami pedig ennél jóval fontosabb: a Károli Gáspár Református Egyetemen, A műfordítás elmélete és gyakorlata című szemináriumon tehetséges tanítványaim nagyon élvezték, s olykor remek magyar változatokban adták vissza Roald Dahl szövegeit.
Az 1990-ben meghalt, világszerte meggyászolt író nem tartozik azok közé, akiknek leggyakrabban használt szavát, szavait számítógépes vizsgálódásokkal kellene előbányászni. Az ő legkedvesebb szava és viselkedési formája kora gyermekségétől élete utolsó percéig ez volt: „revolting” – vagyis: „meghökkentő”. De soha nem azért, hogy bárkit megsebezzen, megalázzon, megsemmisítsen – voltaképpen még a főgonoszokat sem. Vagy ha igen, akkor legfeljebb azért, hogy tükröt tartson gonoszkodásaik, szeretetlenségük elé.
Nehéz kérdés végül arra válaszolni, vajon volt-e Dahl stílusának, művészetének előképe az angol nyelvű irodalomban. Számtalan jel mutat egyetlen irányba, Lewis Carroll sajátos Csodaországa felé, részben a szójátékok, a nyelvi lelemények miatt, de olyan jelenetek okán-jogán is, amikor a Szofi és a HABÓ-ban a légynek sem vétő nyájas óriás II. Erzsébetnél reggelizik. Ennek az epizódnak az ősmintája az Alice Csodaországban Viktória királynő udvarában játszódó jelenete.
Roald Dahlt, aki egy javarészt gyermekhez illő – bár „vikingnek” nevezett – halotti batyuval, kedvenc sportcipőjével, csokijával!!!, burgundi borával és HB-s ceruzáival alussza örök álmát, köszöntsük fel most néhány versének magyar változatával. Szép álmokat, Nagy Barátságos Óriás, aki nemcsak Angliának, Walesnek és Norvégiának, de az egész világnak megunhatatlan (mert minden sorukban meghökkentő, ugyanakkor könnyen megszerethető) ajándékokat adtál! Végül: ha már az ajándékoknál járunk: a Scolar Kiadó 2016 szeptemberében, a centenárium hónapjában jelenteti meg Roald Dahl csodálatos világa című, gazdagon illusztrált albumát, amely egyfajta térkép lesz a Dahl-művek földjén.
